ERSTE módosította a stop loss-át a következőkkel:
Kiszállási pont:25.900 Stop-loss: 19.850 18.600
Jót tett a MOL részvényekkel a CEZ azzal, hogy étékesítette 7,5%-os részvénycsomagját, hiszen azóta gyakorlatilag folyamatosan emelkedik a részvény árfolyama, ráadásul a forgalom is kimondottan erős.
A vételi erő eredményeként az árfolyam már bőven meghaladja a tranzakció előtti záróárat. Ráadásul a megnövekedett közkézhányad miatt már a múlt héten 3 meghatározó indexben (MSCI, BUX, CETOP) is növelték a MOL súlyát. Ez pedig extra vételi erőt generált, ami a megnövekedett forgalomban is tükröződött.Az elmúlt napok emelkedését kihasználva stop megbízásunkat megemeljük, ezzel jelentősen csökkentve a kezdeti kockázatunkat. A 20 ezer pontos támaszszint eddig is kellően erősnek bizonyult, hiszen csak a CEZ tranzakciót követően esett ez alá az árfolyam, akkor is mindössze néhány napra, ezért ez alá, 19.850 ponthoz javasoljuk elhelyezni az új stop-loss megbízásunkat. MOL vételi kereskedési ötletünkkel hosszú távra tervezünk, mert a részvény továbbra is olcsó a régiós szektortársakhoz képest, ráadásul idei teljesítményét tekintve még mindig lemaradó a többi régiós olajpapírhoz képest, ezért korábbi 25.900 forintos kiszállási pontunkat változatlanul hagyjuk.Az árfolyam számára újabb katalizátort jelentene, ha az INA ügyben végre előrelépés történne, illetve a részvények felaprózása megvalósulna. Az 1:8 arányú részvényfelaprózásra szeptember elejére számítunk. Az INA történet viszont hosszúra is nyúlhat, ahogy azt már eddig is láthattuk. Az eddigi hírek alapján a horvát kormány néhány héten belül készül javaslatát eljuttatni a MOL-hoz.
Egyetertek. MOL tovabbra is bull. Az olaj ara az uj geopolitikai helyzetben erosodesben van, es gazdasagi plusz politikai erok is segitik; es MOL megy vele. Alig van olyan magyar reszveny, ami veheto rajta kivul, az is segiti. Van esely hogy 1-2 heten belul attori a 21205 ellenallast,(eddig 3 alkalommal lefordult ott) es onnan szabad az ut felfele. Ha igy lesz, akkor MOL 3-4 honap alatt elerheti a 23000 savot. Az ovatosak a kitores folott 20 ponttal vesznek majd bele. A stoploss 19920, a 4 honapos csapkodasi sav alja.
23-ért nem adom.Türelmes vagyok vele, és egyenlőre jobban hoz, mint az ingatlan.Nyolcadolás, INA rendeződés,1000 Ft-os osztalék, és akvizíció után, 30 fölött elgondolkodom.
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.