Az alapítványokkal kapcsolatban érdemes meghallgatni Ligeti Miklóst. 21.50-től jön. Mindössze 9 perc, de jól bemutatja ezt a velejéig gusztustalan rendszert.
Figyeljetek, én azzal sem értettem egyet, ami hónapokig ment itt az alapítvánnyal kapcsolatban, hogy állandóan azért gyalázta mindenki a MOL-t, és hogy menekülni kell belőle. Az volt akkor is a véleményem, hogy ez a dolog megtörtént, lezártnak kell tekinteni. Lényegében nem befolyásolja a cég a működését. Ami befolyásolja, és az árfolyamra is valóban hatással van, azzal érdemes inkább foglalkozni. Pl. az Ural/Brent spread. Az érdemi hatás. Nem véletlen, a MOL felülteljesítése a BUX-ban, már hónapok óta.
Tulajdonosa a Magyar Bank Holding Zrt., aminek a tulajdonosai a Budapest Bank és az MKB Bank, amik tudtommal mennek bele a az új Fideszes Szuperbankba.
" cégtulajdon az alapítvány megszüntetésével vissza kerül !!! " - milyen cégtulajdon? Azzal, hogy átkerült az alapítványba a tulajdon, az a továbbiakban nem cégtulajdon. Ráadásul a MOL adta oda önként. A kényszerítést hogyan lehetne bizonyítani? Majd Hernádi vallomást tesz, és megbánóan fog viselkedni? Sőt saját vagyonát is felajánlja feltételezett bűnei jóvátételeként?
Én alapvetően pozitív vagyok a MOL-al szemben, de ezt nem fogom benyalni, ne haragudj! Milyen alapon szüntetnéd meg az alapítványt? Az már nem közvagyon. Ha lenne is rá jogalap, min. bírósági perre kellene vinni! A bíróságok, a kúria, a Köztársasági elnöki pozíciókban Fidesz mindenhol. Meg lehet próbálni, de irtózatosan elhúzódó pereskedésre lehet számítani, bizonytalan kimenetellel. Vagy inkább nagyobb a valószínűséggel vesztett ügy. Politikai célú pereket persze lehet indítani, hogy a nyilvánosságot hergeljék vele. Végül is nincs ennek relevanciája, abban a tekintetben, hogy azt írtad, még az osztalékfizetés előtt vársz komoly fordulatot ezen a téren. Tündérmeséket olvass magadnak inkább, ne a rv.-eseket hülyítsed. Most komolyan, amíg volt rv.-ed vakon buzdítottál mindenki a MOL mellett, aztán kiszálltál, és idehordtál minden szart, hogy esnie kell. Most visszaszálltál és kezded megint a hülyeséget tolni, csak most a MOL mellett. Értem a motivációdat, a sületlenségek topicba lapátolását azonban nem komálom.
eddigi infók alapján én nem így látom.....az alapítványi rendszer nem kétharmados történet egyrészt, továbbá a jogi alapjai is könnyedén támadhatóak, harmadrészt ellenzéki győzelem esetén gyorsan elindulhat a megszüntetési folyamat, a cégtulajdon az alapítvány megszüntetésével vissza kerül !!! nincs itt probléma csak szándék kell hozzá.... az állam vissza szerzi saját tulajdonát ill. köztulajdont is, ez prioritás...az én infóm szerint ügyvédek már elkészítették a jogi megfeleltetéseket, max. a háború és a gazdasági környezet az elsőbbséget átírta így lehet csúszás, de csak 1-2 hónap!!! Ahogy bejelentik a folyamatok indítását, az megjelenik az részvényárazásban! Balin legyél pozitív!!!
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.