Mi lesz veled Magyarország?  

link

A "TOP29"-et én gondolkodás nélkül vizsgálnám, vizsgáltatnám.
Biztos, hogy nem tuda elszámolni a 18 millióval a zöme...

Ha meg indokolatlanul szórta a közpénzt, akkor adózzon is utána, ne költségtérítésből a 1,5 M adófizető állja!

Igen, pont erről szólt a következmény nélküli "kommunista" diktatúra időszaka is.

Aki megöl egy embert börtönben a helye, aki megölet 1956-ot, annak utódai, párttársai kormányra kerülhetnek...

A becsület meg nem ér semmit.
Azokat csak kihasználja a rezsim! Amikor éppen nem szélsőjobboldali fasisztának, nemzati szocialistának titulálja őket, hogy csendben maradjanak...

Ha 41%-kal emelkedik az áramár, akkor ahoz viszonyítottan 50%-kal csökkent a gyógyszerát ár...

"Legalább" lesz olyan viszonyítási alap, amihez viszonyítottan valóban csökkenőben van a gyógyszerár!!!

link

Akár 41 százalékkal nőhet az áram ára

2007. november 14. , 08:09 FigyelőNet-lapszemle

Öt százalékkal emelkedhet a gáz, 2-3 százalékkal a távhő ára. A szabadpiacon beszerzett áram 17-41 százalékkal lehet drágább a nagyfogyasztóknak – írja a Népszabadság.

Brüsszeli értesülések szerint a múlt héten - be nem jelentett látogatáson - az Európai Bizottságnál járt Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, aki elsősorban a "lex Molról" tárgyalt partnerével, a belső piaci ügyekért felelős Charlie McCreevy biztossal. Az uniós pénzügyminiszterek találkozóján kedden a belga fővárosban tartózkodó Veres János pénzügyminiszter ezt az információt nem kívánta megerősíteni.

mutyi? :))

Az Országgyűlés Hivatala által működtetett honlap tanúsága szerint Toller László, Pécs volt polgármestere, a város szocialista országgyűlési képviselője annak ellenére is megkapja a teljes fizetését és a költségtérítését, hogy éberkómában fekszik, így a munkáját sem tudja ellátni - írta a szerdai Magyar Nemzet.

A honlapon közölt adatok szerint Toller László szeptemberi tiszteletdíja bruttó 419.520 forint volt, amely mellé ráadásul 287.040 forint költségtérítést is kapott - olvasható a cikkben.

A lap felhívja a figyelmet arra, hogy az utóbbi összeg átutalása azért vet fel kérdéseket, mert ezt a keretet a képviselői munkával járó költségek fedezésére szánják, igaz, a felhasználás kritériumait az országgyűlési képviselők tiszteletdíjáról, költségtérítéséről szóló törvény nem részletezi.

A Magyar Nemzet megfogalmazása szerint "Pécsett sokakban felmerül a kérdés", hogy az otthon fekvő expolgármester miért nem táppénzben részesül, de - mint hozzáteszik - problémás az is, hogy idei vagyonbevallását felesége, Toller Tünde írta alá.

A nyilatkozat beadása azért fontos momentum, mert a törvény egyértelműen fogalmaz: elmulasztása esetén a parlament tagja nem kaphatja meg tiszteletdíját - írta a lap.

Tiszteletreméltó hogy ilyen kultúrált hangnemben is lehet véleményt cserélni,úgy hogy érvekkel támasztja alá mind2 fél a mondanivalóját,sok ilyet még!
Erre való egy fórum megfelelő topikja,bár 1-2 megfelelően elhelyezett: "MENEKÜLÉS" -t hiányoltam :D

Elnézést mindenkitől a terjedelemért.

Szép hosszú lett gentlemanus, azt látom hogy alapos műveltséged van az időszakot illetően, sokat lehet tanulni az írásodból, és tisztelet érte.
Rengeteg információval bírsz.

Hadd védjem meg magam:
"Te folyamatosan arról próbálsz meggyőzni engem, vagy legalábbis azt a látszatot próbálod mindenáron kelteni, hogy mennyire egy idegengyűlölő, antiszemita a magyar nép és hogy ennek köszönhetőek Trianonnal kapcsolatos problémái."

Nem. Én nem az idegengyűlöletet akarom hangsúlyozni, minthogy ez a történet nem arról szól szerintem. Azt mondtam, hogy ahogy nemzetiségeinket kezeltük, az nem segített a helyzeten. De nem ez a kulcs. Nem is biztos hogy lehetett volna bárhogyan segíteni a helyzeten, ami Trianon volt.

"nem tudom helytállónak találod-e azon megállapításomat, hogy egy nemzeti többség elnyomásra való hajlamossága szerves mértékben összefügg annak szellemi és erkölcsi szintjének fejlettségével, habitusával."

csak akkor találom helytállónak, ha időben nem tekintjük állandónak a szellemi és erkölcsi szintet.
Való igaz, hogy a történelem során országunk multikulturális lett, és ezt általában nyitottan fogadta. A kunok, rácok, tótok, németek, franciák, johanniták stb... békében éltek a magyarokkal a Kárpát-medencében. Egészen Jellasicsig és 48-ig. Hogy pontosan miért és hogyan történt a "rokonság" megszakadása, nem tudom. Talán éppen Jellasics volt az, aki után már nem lett a barátság a régi. (Az osztrákok érdekeivel a dologban tisztában vagyok)

Nem vitatom a sok pozitívumot amit említesz, nem vitatom hogy a háborút mi egy dualista állam kisebbik tagjaként éltük meg. Természetszerűleg ez megszabta lehetőségeinket.
Nem állítottam, hogy a háború tekintetében lett volna sok választásunk.

Én is azt gondolom, hogy Trianon nagyon súlyos ítélet volt, ami ráadásul sok későbbi problémát vetett el (és ezt sokan már akkor látták).

Én pusztán azt mondom, akárhogy is ítéljük meg magunkat, a körülményeket, a végeredmény az lett, hogy részt vettünk egy háborúban, amit elveszítettünk. És a győztes, nem tanúsítva sok önmérsékletet, benyújtotta a számlát.

"Köszönhető ez annak, hogy egy nagyszerű országot, nemzetet koholt vádak alapján egyszerűen kivégeztek"

Megtámadtuk-e Szerbiát?
Megtámadtunk-e ezzel egy szövetségi rendszert?
Megnyertük a háborút?

Ezek nem koholt vádak. A trianoni szerződés nem a magyarok idegenekkel szembeni elnyomásából adódott. A határokat nem az alapján hozták, hogy mi mennyire vagyunk idegengyűlölőek vagy nem. Én nem ezt mondtam. Azt mondtam, hogy egy háborút lezártak, azzal az elvvel, hogy igyekeznek nemzetiségi államokat létrehozni.
És annyit mondtam, hogy nem törték magukat a nemzetiségeink, hogy maradjanak, Apponyi pedig nem segítette azt elő. Én itt vitatkozom veled.
Nem gondolom, hogy a magyarok lettek volna a legvérmesebb gyűlölködők és népelnyomók.
De azt te sem gondolod, hogy a szerb, román, szlovák stb... kisebbség ellenére történt az, hogy saját nemzetiségi államukhoz csatolták a nagyobbrészben általuk lakott területeket. (A kivételeket már megbeszéltük, mint mondtam, nem gyakoroltak nagy önmérsékletet)

Minden kérdésnél sok körülményt fel lehet sorolni, hogy miért történt, milyen kényszerpályán mozogtunk. És igaz amit mondasz. Én is úgy gondolom, hogy egy szerencsétlen helyzetben volt az ország, amiből nem tudott jól kijönni. Hogy méltatlan ami történt. Túlzó. De a válaszokon nem változtat, sem azon, hogy egy háború után a győztes diktál.
Igen, aljasok voltak a "kisantant" országok.
Több rosszat tudunk mondani róluk, mint magunkról. De mégis mi támadtuk meg Szerbiát, és a háború vége nem győzelmet hozott.

"Azoktól, akik Magyarországot, mint a háború egyik okozóját szeretnék a világ elé állítani, meg kell kérdezni, hogy szerintük mi célja, mi oka, mi érdeke lehetett volna Magyarországnak a világháború fölidézésére? Magyarország ebben a háborúban csak veszíthetett, mint ahogyan irtózatosan veszített is - de semmit sem nyerhetett."

Egyetértek. Nem M.o. volt a háború okozója, és nem nyerhetett. És bizonyosan nem mi léptünk fel hódító szándékokkal a háborút illetően.
De ez semmin nem változtat. Megszálltuk Szerbiát, bizonyosan sok szenvedést okoztunk nekik, és ők pedig nem fogták vissza magukat, amikor a tárgyaló asztalhoz ültek.

Van egy (dualista) ország, amely megtámad egy másik országot, lerohanja, a környező országokkal is háborúban áll, majd egy hosszú háború végén veszít. Történetesen az ország egy részét, igen összefüggően azok a népek lakják, amelyek anyaországával háborúzott.

Az egész 18-20. században jellemző a kis népek nacionalista érzelmeinek erősödése.

Én sem tagadom, hogy voltak erők amelyek érdekeltek voltak Magyarország nemzetiségeinek egymás ellen hangolásában. Volt felbújtó.

"Ebből a korszakból származnak azok a vádak, hogy Magyarország elnyomta másnyelvű lakosait. "

Ilyet sosem állítottam. Hogy elnyomtuk. De nem kezeltük egyenlően.
Én múltkor is, és most is nem fordulok máshoz, mint az általad is idézett Apponyihoz.
Ő hogyan utal a "szomszédainkra"?
Egyenlőként, testvérként, vagy valahová lejjebb teszi a kisantant nemzetiségeket?

"A román nyelvnek például mi magyarok adtunk először nyomtatott formát, az első román könyvet, a román nyelvű Bibliát a mi nagy erdélyi fejedelmünk, Bethlen Gábor nyomatta."

A bethleni Erdély egy egyedülálló társulása volt a különféle nemzetiségeknek. Ma sem sok példát találni, abban az időben különösen nagy szó volt.
De ne felejtsük, akkor nem volt önálló, országgá szerveződött Románia, ahogy 1914-ben.

A Monarchia megállíthatatlanul rohant a végzete felé, amikor rálépett erre az útra. Nem tudom, hogyan lehetett volna elkerülni.

Trianon egy rendkívül súlyos ítéletet hozott.
De alapvetően nem nevezném igazságtalannak. Megalázónak igen. Minden vesztes annak érezhet egy békét.

Ha az történt volna, hogy a kisantant, mint egy keselyű, ráveti magát a koncra, és felszabdalja, mélységesen igazságtalannak érezném. Mint például Lengyelország felosztását korábban. Ott semmilyen vezérlő elv nem volt, a területi expanzión kívül.
De a keselyű itt a Monarchia volt, amely rávetette magát a régóta figyelt szerb koncra.
Tudom, hogy ebben nem a magyarok érdeke jelent meg. És a végén őt darabolták fel, méghozzá a vétlenebb tagját. Mert ott létezett több nemzetiség, amelyeknek saját nemzetállamai szomszédosak voltak, vagy most jöttek létre.

Nem kell háborút sem kezdeni, sem folytatni.
Svájcnak nincsenek békeszerződéssel problémái (Pedig több nemzetiség alkotja). Békeszerződést csak az kifogásol, aki háborúzott. És vesztett.
Nem honvédő háború volt. Mi kezdtünk bele ( a Habsburgok belevittek)

A végére beteszek néhány linket Törökországról. Elvesztette a háborút, elvesztette területe min. 70%-át. Nemzetiségi térképekkel össze lehet vetni.

1914-es helyzet:
link

1920-as sevresi béke és utána persze nem egyszerű történet, felmerült önálló kurd, örmény állam, palesztin helyzet stb...

Igazságtalan, hogy létrejött egy jordán nemzetállam? Egy Libanon?

A túlkapásokat Trianonnál nem tartom elfogadhatónak. De a lényegi részét sajnos igen.
Nem lehetett erkölcsi fölényünk kifogásolni.

Az MSZP etikai bizottsága figyelmeztetésben részesítette Dobolyi Alexandrát, a párt EP-képviselőjét. A politikus önéletrajzaiban olyan címekkel dicsekedett, amelyeket sohasem kapott meg. Korábban az Indexnek azt mondta, hogy mások akarták ellentmondásba keverni.

Helyesen a "hazug"-link:
link

"A gyógyszerpiac az egészségügyi reform talán leglátványosabb sikertörténete."

A kormány azt propagálja, hogy csökkennek a gyógyszerárak link eközben a KSH kimutatja, hogy 19,6%-kal drágultak a gyógyszer és gyógyárú árak tavaly októberhez viszonyítottan link .

VALAKI HAZUDIK!!!

Ez csak a költségtérítés és szállásköltség!

A jövedelmük ezen felül van, és annak az átlaga jóval a top29 "költségátlaga" alatt van.

Mindenesetre elgondolkodtató, hogy évi tizenmillókat mire tud elkölteni egy képviselő...

Egy fővárosi lakás bérlete, rezsivel együtt megoldható havi 120 ezerből, azaz évi 1,44 MFt-ból, míg egy éves bérlet is kijön 1 MFt-ból, adjunk ehhez még hozzá nagyvonalúan 1MFt-ot Volánbusz bérletre is, illetve kapjon egy BKV bérletet is az a képviselő, 90e Ft-ért.
Mindez együtt 3,6 MFt alatt marad.

De mire kölenek még el további 15 milliót???

Szegény 1,5 M adófizető...

Vagyonosodási vizsgálat alá vonta Kupper András fideszes országgyűlési képviselőt az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) - ezt maga az ellenzéki honatya közölte kedden az MTI-vel.

"Orbán Viktor, Kubatov Gábor, Pesti Imre és Horváth Zsolt mellett engem is vagyonosodási vizsgálat alá vont az APEH" - írta közleményében Kupper András.

Őt is kisorsolta véletlenül a számítógép......

Háááát ezekre a jövedelmekre igencsak ráférne egy kis emelés:(

Göndör Úr ennyi nem elég???

Top 29, 18M felett:

Dr Lázár János 18 214 481
Csontos János 18 158 700
Dr Gyimesi Endre József 18 158 700
Horváthné Stukics Erzsébet 18 158 700
Dr Karsai József 18 158 700
Kránitz László 18 158 700
Nyakó István 18 158 700
Pichler Imre László 18 158 700
Dr Simon Gábor 18 158 700
Szitka Péter 18 158 700
Vadász István 18 158 700
Varga László 18 158 700
Püski András 18 131 200
Dr Balogh Miklós 18 093 941
Dr Kékes Ferenc 18 093 941
Cseresnyés Péter 18 091 281
Erdős Norbert 18 091 281
Földesi Zoltán 18 091 281
Fülöp István 18 091 281
Gazda László 18 091 281
Kiss Attila 18 091 281
Dr Nyul István 18 091 281
Parragh Dénes 18 091 281
Szabó Lajos 18 091 281
Nógrádi Zoltán 18 089 950
Karakó László 18 087 520
Gazdag János 18 048 700
Kuzma László 18 048 700
Dr Tiba István 18 045 200

Kedves Tőzsdenyúl!

Nem szerettem volna e hosszabb írásommal, gyűjtésemmel a Szili Katalin féle topikot teljesen szétrombolni, ezért jöttem át ide, hogy itt válaszoljak, ottani felvetésedre.

Trianon mélységes, megalázó igazságtalansága tekintetében az érvek tárháza egyszerűen felsorolhatatlan. Gondoltam rá, hogy nyitok egy Trianon felvilágosító topikot - Trianon - Az igazság erejével - címmel, de nem tudom, hogy a Portfolio cenzúrája mennyire tűrné meg ezen irányú próbálkozásomat. Az igazságnak ugyanis brutális elrettentő és egyben megtisztító ereje van. Pont ettől az egyre elhatalmasodó igazságtól félnek egyes, nagy befolyással rendelkező erők ma is.

Te folyamatosan arról próbálsz meggyőzni engem, vagy legalábbis azt a látszatot próbálod mindenáron kelteni, hogy mennyire egy idegengyűlölő, antiszemita a magyar nép és hogy ennek köszönhetőek Trianonnal kapcsolatos problémái.

Teljes mellszélességgel el kell, hogy utasítsam ezirányú érveléseidet. Mégpedig azért, mert a Magyar Királyság területén élő többségi magyar nemzetiség idegenüldözésére vonatkozó állításaid egész egyszerűen nem felelnek meg a valóságnak.

Azzal nem is próbálkozom, hogy elemezzem általad oly tisztességesnek és becsületesnek látott nemzetiségeink nagyjainak, Benes úrnak és követőinek hosszú éveken át folytatott, gestapos módszereket is bevető taktikáit a Magyar Királyság, mint egységes államalakulat szétverésére. Gondolom válaszod úgyis az lenne, hogy szándéka, szándékuk jogos és érthető volt. Jobb helyeken ezt úgy hívják, hogy minősített hazaárulás, mely súlyos köztörvényes bűncselekménynek számítana, egyes országok törvénykezései szerint halállal büntetendő lenne, míg civilizáltabb országokban életfogytig tartó fegyház járna. Szegény üldözött Benes úr, nemhogy nem ragadt a Magyar Királyság börtönében életfogytig, hanem az üldöző Magyar Királyság ( Osztrák-Magyar Monarchia ) útlevelével grasszált szabadon jobbra-balra, nyíltan osztva az észt párizsi politikai páholyokban, saját hazájának, az Osztrák-Magyar Monarchiának teljes eltörlését követelve.

Kedves Tőzsdenyúl, nem tudom helytállónak találod-e azon megállapításomat, hogy egy nemzeti többség elnyomásra való hajlamossága szerves mértékben összefügg annak szellemi és erkölcsi szintjének fejlettségével, habitusával. Ebből következően az a nemzet, mely a történelemben számos alkalommal bizonyította hatalmas erkölcsi mivoltát, büszkeségét, loyalitását, lovagiasságát másokhoz, teljesen kizárható, hogy saját államalakulatát képező népeire támadjon, vagy azokat méltatlan sorsban kezelje.

István királyunk, fiához intézett intelmeiben ugye a vendégek, más népek szívélyes fogadására, jóakaratú gyámolítására és becsben tartására inti fiát.

A tatárjárást megelőző években, a tatár távoli rokon népek követet küldtek IV. Béla királyunkhoz, melyben értesítették Nyugat Európa elleni hadjárati terveiről, és szövetséget kértek tőle, és átvonulást. IV. Béla nem tagadta meg azt az európai közösséget, mely úgy gondolta, hogy befogadta, éppen ezért nem állt kötélnek a szövetségesi ajánlatot illetően. Az eredmény ismert. Brutális pusztítás söpört végig az országon. IV. Béla pedig 2. államalapítóként jóformán újból kellett, hogy építse az egész országot.

A 15. században ismét tanulságos élethelyzet elé állította a Magyar Királyságot a történelem. Keleti távoli rokonainknak, a törököknek sem ellenünk volt problémája, hanem a Habsburgok ellen kívántak felvonulni, ehhez áthaladást és együttműködést kértek tőlünk. Nem kaptak. Mert a Magyarok úgy gondolták, hogy az európai közösség részeként feladataink, és kötelezettségeink vannak. 150 évnyi török elnyomás és közel 300 évnyi labanc elnyomás lett a jutalmunk Európa részéről.

Korábbi írásaidban is nagy bátorsággal állítottad, hogy Magyarország az I. világháborúban felelős és vesztes fél volt, és ennek meg kellett, hogy fizesse az árát. Gondolom tudod azt, hogy az I. VH-t megelőző időszakban a Bécsi Koronatanácsban Magyarországot Gróf Tisza István, Magyarország miniszterelnöke képviselte. MAXIMÁLISAN ELLENEZTE a Szerbiának címzett ultimátumot. Ahogy azt Charles Tisseyre, a francia parlament tagja is elismerte, GRÓF TISZA ISTVÁN VOLT AZ EGYETLEN ÁLLAMFÉRFI EURÓPÁBAN, AKI TELJES MELLSZÉLESSÉGGEL ELLENEZTE A HÁBORÚT. Akkor Kedves Tőzsdenyúl, hogy is vagyunk most? Szar egy militarista, elvetlen, erkölcstelen nép a magyar ugye, aki aztán úgy akart háborúzni, hogycsak na. Se a saját nemzetiségeivel, sem pedig európai nemzettársaival nem fér össze.

Magyarország tehát akaratán kívül került a világháborúba. Nem volt más választása, verekednie kellett. Ezt becsülettel meg is tette. Azt még az ellenség is mindig elismerte a magyar katonáról, hogy kinn a harctéren lojális és megbecsülésre méltó ellenfél volt. Viszont a front mögött a magyar nép lelke teljesen mentes maradt attól a gyűlölködéstől, amely a küzdő felek legnagyabb részének a lelkét elborította, tiszta, józan ítéletében megzavarta. Magyarországon a francia, angol és olasz könyveket a háború alatt is tovább olvasták az emberek, a francia, olasz és angol színdarabokat tovább játszották a színházak. És Magyarország volt talán az egyetlen hadviselő állam, ahol az ellenséges országok polgárait nem internálták, és nem zavarták meg rendes kenyérkereső munkájuk elvégzésében. Amikor a fegyverszünet megkötése után Sir Troubridge admirális, mint a fegyverszüneti bizottság Angliát képviselő tagja, Budapestre érkezett, az itt élő angol állampolgárok küldöttségileg járultak eléje és bizonyították, hogy a magyarok a háború egész folyamán lovagias és úri módon viselkedtek velük szemben. Számtalan alkalommal elismerték ugyanezt a többi ellenséges hadviselő állam Magyarországon maradt polgárai is.

Ahogy Magyarország ellenezte teljes mellszélességgel a háborút, ugyanúgy ellenezte az annexio gyakorlatát is. Azoktól, akik Magyarországot, mint a háború egyik okozóját szeretnék a világ elé állítani, meg kell kérdezni, hogy szerintük mi célja, mi oka, mi érdeke lehetett volna Magyarországnak a világháború fölidézésére? Magyarország ebben a háborúban csak veszíthetett, mint ahogyan irtózatosan veszített is - de semmit sem nyerhetett. Arról, hogy valamit is nyerjen, előre lemondott az őt képviselő felelős államférfiak nyilatkozataiban. Gróf Tisza István, miután nem tudta megakadályozni, hogy Bécsben a háborús párt kerekedjék felül, legalább azt igyekezett megakadályozni, hogy a megindítandó háború hódító, s annexiós hadjárattá fajuljon. Ezért 1914. július 14-én, amikor már nyilvánvaló volt, hogy Bécsben nem mondanak le a Szerbia ellen intézendő erélyes lépésekről, feltételül szabta, jelentse ki a monarchia előre, hogy a Szerbia ellen megindítandó akcióval jelentéktelen határkiigazításokon kívül szerb területek megszerzésére nem törekszik.
Tisza István, aki mögött ebben a kérdésben ott állt a magyar nemzet osztatlan közvéleménye, annexióellenes álláspontját akkor sem változtatta meg, amikor a hadiszerencse nekünk kedvezett. 1915. őszén sikeresen végrehajtottuk a Szerbia ellen megindított hadműveletet, amelynek a következménye az lett, hogy a szerb hadsereget kivertük saját hazájából, megszállottuk az egész országot, amelyből a bolgár-szerb határon csak akkora területszalag maradt a központi hatalmak seregeinek a vonalán kívül, mint a Balaton tó. Ugyanekkor a többi harctéren is kitűnően állottunk. A monarchia és Németország seregei mélyen benn voltak Oroszország területén, az Isonzó mellett pedig végérvényesen sikerült megállítani az olasz előnyomulást. Tisza István ebben az időben Berlinbe utazott, hogy ott Vilmos császárt rábírja a béketárgyalások megindítására. Tárgyalásairól Ferenc Józsefet 1915. december negyedikén kelt jelentésében tájékoztatta.
Elmondotta, hogy Vilmos császár, aki lebecsüli az antant erejét, Szerbia teljes fölosztását és annektálását követeli. Tisza ezt hevesen ellenezte, mert minden ötlet között azt tartotta legveszedelmesebbnek, hogy a monarchia annektálja Szerbiát. Ezért Vilmos császárral szemben azt javasolta, kössenek külön békét Szerbiával és adják neki Albániát. Tisza két héttel később egy második emlékiratban ugyanezeket fejtette ki, s hivatkozott arra, hogy az ő álláspontja az egész magyar nemzetnek az álláspontja. Szerbia viszont egészen más álláspontra helyezkedett, mint Tisza István, mint a magyar nemzet. Mert amikor a hadiszerencse neki kedvezett, a trianoni békeszerződéssel elvett a Magyarbirodalom területéből 63.000 km² területet 4.122.000 lakossal, vagyis elvette a Magyarbirodalom területének és lakosságának több mint ötödrészét.
"Mielőbb becsületes, hódítás és annexió nélküli békét!" – ez volt a magyar törvényhozás és a magyar parlament minden pártjának az álláspontja a háború egész folyamán. 1915. december 7-én a magyar képviselőházban a költségvetési felhatalmazási törvényjavaslat vitájának a során több szónok kitér a Szerbia leverésével megteremtett kitűnő hadi helyzetre és az esetleges békekötés feltételeire. Gróf Andrássy Gyula pedig a következő szép, jelentőségteljes megállapítást teszi: "Nagy dicsőség a győzelem. De a legnagyobb dicsőség azé lesz, aki a győzelmet mérsékelni tudja, aki a győzelem perceiben saját iniciatívája alapján meg tudja ajándékozni a világot a békével." Gróf Tisza István miniszterelnök Andrássy nemes és igazi államférfiúi megállapításait, - amelyektől fájdalom! a párizsi békék szerzői nagyon is messze estek - a felelős kormányzat nevében a következő kijelentéssel teszi magáévá: "A magam részéről aláírom mindazt, amit a békére vonatkozólag gróf Andrássy Gyula tisztelt képviselőtársam mondott."
1915. decemberében elmaradt az a békeajánlat, amelyet a magyar képviselőházban sürgettek. 1916. decemberében azonban, amikor már Romániát is megvertük, a központi hatalmak kormányai rászánták magukat, hogy békeajánlattal forduljanak az antanthatalmak felé. Az ajánlat részletes föltételek fölsorolása nélkül még csak nagy általánosságban fejezte ki a központi hatalmak békekészségét, s többek között ezeket mondja: "Létünknek és szabad nemzeti fejlődésünknek védelmére kellett a négy szövetséges hatalomnak fegyvert ragadnia. Seregeink dicsőséges tettei sem változtatták meg küzdelmünknek ezt a jellegét. Egy percre sem tévesztettük szem elől, hogy a többi nemzetek jogainak tisztelete saját jogainkkal és jogos érdekeinkkel ellentétben nem áll. Nem akarjuk szétzúzni, vagy megsemmisíteni az ellenséget."
A béke ekkor sem jöhetett létre. Mert akkor már az ellenség akart szétzúzni és megsemmisíteni bennünket. De azért a magyar kormány és a magyar törvényhozók fölfogására jellemző az a visszhang, amely ezt a javaslatot a magyar képviselőházban fogadja. A pártvezérek kivétel nélkül örömmel üdvözölték a békekezdeményezést. És mindannyian a méltányos és békülékeny hangot tartották a békejegyzék legszerencsésebb tulajdonságának. Tisza István miniszterelnök így foglalta össze a megvalósítandó hadicélt: "Integritásunk megvédelmezése, reális biztosítékok szerzése hasonló támadások megismétlődése ellen." Azután hozzátette: "Meggyőződésem szerint azok a békeajánlatok, amelyeket tenni fogunk, ellenfeleink részére is elfogadhatóak lesznek és alkalmasak a tartós béke létrehozatalára, az emberiséget összekötő nagy, egységes emberi szempontok újabb érvényre emelésére." Andrássy az egy év előtt elmondott és imént idézett kijelentésére hivatkozva, örül a kezdeményezésnek. Apponyi kijelenti, hogy a kormány "a mi támogatásunkra minden politikai differenciák mellett is számíthat, ... ha a békeajánlatnak konkrét tartalma annak a szellemnek felel meg, melyet a jegyzék kifejez". Gróf Károlyi Mihály, aki később, amikor kormányra került, a magyar hadsereget szétzüllesztette, az ország határainak védtelenül hagyásával az ellenséget az országba beengedte, végül a bolsevizmust uralomra juttatta, az ellenzéki oldalról ezt mondotta: "Én a békejegyzéknek és a miniszterelnök úr beszédének legfontosabb részét abban látom, hogy a miniszterelnök úr ismételten kijelentette, hogy nincsenek hódító szándékaink. Ezzel a jeligével kell a béke asztalához leülnünk."
Gróf Károlyi Mihálynak, a későbbi pacifista vezérnek akárki elhiheti ezt a megállapítást. 1916. végén, amikor a harctereken a legjobban állottunk, sem Tisza Istvánnak, sem Magyarországnak nem voltak hódító szándékai.
Hogy Tisza annexióellenes magatartása valóban az egész magyar nemzet álláspontja volt, kiderült abból, hogy a magyar politikának ez az irányzata Tisza István bukása után sem változott. Romániával szemben is az annexióellenes politika érvényesült abban az időben, amikor a bukaresti békét megkötötték. 1918. május hetedikén, amikor az úgynevezett bukaresti békeszerződést a cotrocenii kastélyban aláírták, a központi hatalmak seregei majdnem egész Romániát a hatalmuk alatt tartották. A bukaresti békeszerződés - elsősorban magyar befolyás következtében - mégsem annexiós alapon jött létre és Magyarország javára csupán némi határkiigazítást foglalt magában. Ott, ahol a Kárpátok hegygerincei között megvont határvonal stratégiai szempontból kedvezőtlen volt a számunkra, azt Románia rovására kijjebb tolták. Petrozsénytól Dorna-Vatráig az egész határkiigazítás összesen sem tett ki többet 3500 négyzetkilométernél, tehát annyit, mint egy középnagyságú magyar vármegye területe. Miután pedig a vitássá tett terület a legvadabb erdőségek és lakatlan hegyek közé esett, alig néhány száz román állampolgárnak kellett volna magyar alattvalóvá átvedlenie.

És ezek után Kedves Tőzsdenyúl, elérkeztem a Te állandó problémádhoz, a Magyar Királyság területén élő magyar nemzeti többség kisebbségekkel szemben alkalmazott bánásmódjához.

Azt mondották, hogy Magyarország elnyomja a területén élő idegen ajkú állampolgárokat. Ezeknek a fölszabadítása érdekében újra kell rendezni Közép-Európa térképét.
Nézzünk mindenekelőtt a szemébe annak a vádnak, hogy Magyarország elnyomta a nemzetiségeit! Ez a vád szorosan összefügg azzal a történelmi ténnyel, hogy Magyarország trónjára az osztrák örökös tartományokban uralkodó Habsburg-dinasztia került és az ország ilyen módon egy nagy impérium alkotóeleme lett. A birodalom vezetői egységes szerkezetű monarchiát igyekeztek volna összekovácsolni a sokféle fajtájú országokból. Ebből a szempontból azonban igen kényelmetlen elemnek érezték az igen erős ősi alkotmánnyal rendelkező magyarságot. A bécsi kormány százados politikája az volt, hogy a Magyarország területén telepítési akciókkal szaporítsa a különböző nemzetiségeket, s azoknak mindenféle kedvezménnyel külön faji erőt adjon. És emellett minden alkalmat megragadott arra, hogy ezeket a külön faji erőket a magyarság ellen izgassa. Magyarország önálló állami létét elnyomták, kifelé pedig egyszerűen elsikkasztották a bécsi államférfiak. Ebből a kettős okból azután két tragikus dolog következett. Az egyik az volt, hogy az ezeréves, önálló és független magyar királyságról a világ mindig édeskeveset tudott. Ausztria egyik tartományának néztek bennünket, holott Magyarországnak mindig megvolt az ősi alkotmánya. A másik következmény az volt, hogy ősi alkotmánya és szabadsága védelmében a magyar nemzetet a szabadságharcok egész sorozatába kényszerítették bele. Ezek a szabadságharcok tették az emberi szabadság örök gondolatának ragyogó neveivé Bethlen Gábor, Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos nevét. Kossuth Lajos csodálatos szabadságharcával nem is bírt egyedül Ausztria. Csak orosz segítséggel sikerült a magyar szabadságharcot leverni. A bécsi abszolutizmus, miután kivégeztette tizenhárom tábornokunkat, agyonlövette az első magyar felelős miniszterelnököt: gróf Batthyány Lajost, hóhérkézre juttatta a hazafiak egész hosszú sorát, az elnyomás és a legsötétebb önkényuralom elnyomó hálózatát terjesztette ki egész Magyarországra. A modern szabadságelveket gyalázatosan megcsúfoló abszolutizmusnak vajon kik voltak ebben az időben a legkészségesebb és legengedelmesebb támaszai? A csehek, akik amíg ennek hasznát látták, mindig a legodaadóbb támogatói voltak a bécsi kormány centralisztikus törekvéseinek.
Ferenc Ferdinánd trónörökös éppen alkotmányukhoz való ragaszkodásuk és szabadságszeretetük miatt fanatikusan gyűlölte a magyarokat. Politikai terve az volt, hogy a nemzetiségeknek a magyarság ellen való izgatásával fogja meggyengíteni és letörni nemzeti erőnket. Olyan Ausztriát akart alkotni, amelyben Magyarország nemzeti szempontból vegyes területei az anyaország alkotmányától elszakítva és a Habsburgok közvetlen uralma alá kerülve, a magyarság erejét paralizálnák. Féktelen agitáció kezdődött a magyarság ellen. A szlovákokat, akik szlávok ugyan, de más nyelven beszélnek, mint a csehek, arra bíztatták, hogy csatlakozzanak az osztrákhű csehekhez, azok majd autonómiát fognak nekik adni. Az Erdélyben lakó románságot, a Délvidéken lakó szerbséget szintén autonómiák és más tündéri ígéretek eszközeivel izgatták. Horvátországot pedig azzal kecsegtették, hogy külön királyságot fognak belőle alakítani. Ebből a korszakból származnak azok a vádak, hogy Magyarország elnyomta másnyelvű lakosait.

Könnyű bebizonyítani, hogy ezek a vádak nem igazak, nem egyebek egy-egy igen ügyesen, céltudatosan és óriási anyagi áldozattal vezetett propaganda tetszetős frázisainál. A magyar fajt az egész történelem folyamán jellemezte az idegenek iránt való türelem. A tatár, török dúlás elől menekülve, mindig újabb és újabb emberhullámok érkeztek Magyarország területére. Így kerültek Magyarországra a szerbek, horvátok, románok, rutének, vendek stb. Az örökös háborúzás következtében megritkult népesség sűrítésére, gazdátlan földek megművelésére, mesterségek űzésére német, olasz, francia stb. telepesek érkeztek. A magyar nemzet egyforma vendégszeretettel és jóindulattal fogadta valamennyit. Ha a magyar nép türelmetlen lett volna a más fajtájú és más nyelvű népekkel szemben, akkor nem engedte volna be területére mindezeket az idegen népelemeket. A magyarság azonban annyira nem volt türelmetlen, hogy az idegeneket, ha hasznos ipart űztek, vagy egyébként a közérdek javát szolgálták, még különös kiváltságokban is részesítette.
A Magyarország területén megtelepedet, alacsonyabb művelődési fokon álló nemzetiségeknek igyekezett segítségükre lenni saját kultúrájuk kiépítésében. A román nyelvnek például mi magyarok adtunk először nyomtatott formát, az első román könyvet, a román nyelvű Bibliát a mi nagy erdélyi fejedelmünk, Bethlen Gábor nyomatta. Ugyanez volt a helyzet a későbbi időkben is, aminek egyik bizonysága, hogy az erdélyi románság körében ma is kevesebb az analfabéták száma, mint a régi román királyságban.
Dr. O. Ghibunak, a nagyszebeni görögkeleti érsekség iskolai felügyelőjének adatai szerint 1914-ben a Magyarországon lakó román anyanyelvű lakosokból minden 1016 lélekre jutott egy tisztán románnyelvű iskola. Ugyancsak 1914-ben, Romániában csak minden 1418 lakosra jutott egy elemi iskola. Íme, annak a magyarázata, hogy a magyar rabságban élő románok között miért volt kevesebb az analfabéták száma, mint a szabad Romániában. A szintén román forrásból származó 1929. évi adatok szerint Erdélyben csak minden 1923 magyar lélekre jut egy elemi iskola, de ez sem tisztán magyarnyelvű, mert három tárgyat tisztán román nyelven tanítanak benne. Nyilvános joga nincsen mindegyiknek. Állami segélyt sem kapnak. Holott "a magyar elnyomás" korszakában az egyházak által fenntartott tiszta nemzetiségi nyelvű iskolában nemzetiségi nyelven működő tanító fizetésének egyharmad részét is a magyar állam fedezte. De még ha ezeket a különbségeket nem is vesszük számba, az imént említett két szám egymagában is eleget beszél: Trianon előtt minden 1016 román ajkú magyar állampolgárnak volt egy elemi iskolája. Ma ellenben csak minden 1923 magyar ajkú román állampolgárnak van egy elemi iskolája.
Hogy a magyar nemzet mindig türelmes volt a nemzetiségekkel szemben és nem igyekezett semmiféle erőszakos eszközzel megmagyarosítani őket, annak a legjobb bizonysága, hogy ezek a nemzetiségek annyi száz esztendő múlva még mindig itt vannak; megőrizték ősi nyelvüket és faji sajátságaikat. Budapest környékén még ma is vannak sváb falvak, ahol a lakosság németül beszél. Mária Terézia korában francia telepeseket hoztak be Bácskába. Ezek a telepesek francia nevet adtak a falvaiknak, mint: Saint Hubert; vagy félig francia, félig magyar nevet; mint Mercifalva. Saint Huberten, Mercifalván ma már hiába keresne az ember franciát, legfeljebb a régi francia nevek mutatnak a lakosság eredetére. A régi francia telepesek utódai tudniillik mind - németül beszélnek. Beolvadtak a környéken lakó sváb lakosságba. Lehetséges lett volna ez, ha a magyarság erőszakosan magyarosította és elnyomta volna az országába került nemzetiségeket? Ha a magyarok elnyomták volna a svábokat, lett volna a svábokban annyi aszszimiláló erő, hogy magukba olvasszák a hazájuktól messze elszakított franciákat?
De menjünk tovább. Számtalan esetet tudnánk fölsorolni, amikor Magyarországon nem a nemzetiségek lettek magyarokká, hanem a magyarság olvadt be az őket környező nemzetiségek közé. Erdélyben ősi magyar falvak voltak, amelyek a beszivárgó románságba fölszívódtak, és teljesen elrománosodtak. Számos nagy román politikus félre nem ismerhető magyar nevet visel. Mihályi Tivadar, a magyarellenes román politikus, maga jelentette ki, hogy az ő nagyapja még magyar volt.
Az igazság az, hogy a háború előtti Magyarország - nemzetiségi szempontból - Európa legtürelmesebb országa volt. A világháborút megelőző években, a türelmetlen nacionalizmusok korszakában, alig volt vegyes népességű ország, ahol a többségben lévő fajra ne törekedett volna a nemzeti kisebbségek fölszívására és ebből a célból ne üldözte és ne nyomorgatta volna a nemzetiségeket. Magyarország akkor sem élt ezekkel az eszközökkel. Pedig akkor még nem voltak kisebbségi szerződések, amelyek nemzetközi kötelezettséggé emelték a kisebbségek jogainak a tiszteletben tartását.
De ne felejtsük el: az osztrák-magyar monarchia keretében élő Magyarország akkor sem nyomhatta volna el a nemzetiségeit, ha ez, - mint ahogy nem volt - szándéka lett volna. Magyarország ősi közjogát elnyomorította az Ausztriához való tartozás, a bécsi kormányzat centralizáló törekvéseivel szemben mindig csak hiányosan érvényesült a magyar akarat. 1867. óta ugyan alkotmányunk volt, ez azonban csak amolyan látszat-alkotmányosság volt, amelyben nem a nemzet akarata, hanem mindig a bécsi parancs érvényesült. Bécs pedig mindig pártfogolta a nemzetiségeket, mert centralizáló politikájában őreájuk támaszkodott.
Ha volt elnyomás Magyarországon, akkor a magyar nemzet volt elnyomott, nem pedig elnyomó, maga is áldozata a bécsi centralizáló törekvéseknek. A világháborút közvetlenül megelőző évtizedben Magyarország olyan belpolitikai válság idejét élte, amelyben azért kellett a nemzetnek harcolnia, hogy tiszta magyarokból álló ezredek szolgálati és vezényleti nyelve ne Ausztria német nyelve legyen, hanem a nemzet magyar nyelve. Az a nemzet, amely arra kényszerült, hogy ilyen elemi jogokért küzdjön, az a nemzet, amely ebben a küzdelemben elbukott Bécs önkényuralmával szemben, közben el tudta volna nyomni az erőteljes bécsi támogatást élvező nemzetiségeket? Ugye ez képtelenség?
Még egy jellemző adat: Magyarországon a háború előtt 300.000 görög katolikus hívő élt. Ezeknek a papjuk vagy román, vagy rutén nyelven misézett, amiből a derék magyarok persze egy szót sem értettek. 1868-ban 52 magyar egyházközség Hajdúdorogon tartott kongresszusán mozgalmat indított a magyar liturgia kivívására. 300.000 magyarnak ez az érthető óhajtása csak 1912. novemberében ment teljesedésbe. Ami ugye a "magyar elnyomást" bizonyítja? A nemzetiségek előtt minden pálya, minden foglalkozás nyitva állott, igen sokan közülük tüneményes karriert futottak be. Egyetemi tanárok, főispánok, tábornokok, kúriai bírák, magas rangú hivatalnokok lettek nemzetiségi származású emberekből. Köztudomású, hogy a római katolikus egyház főpapjai között igen sok volt, sőt igen sok még ma is a tót származású ember. Közülük három egymást követte a legmagasabb egyházi méltóságban, a prímási székben. A görögkeleti egyházhoz tartozó híveknek megengedték, hogy külön szerb és külön román egyházban szervezkedjenek, a nemzetiségi egyházaknak, a nemzetiségi kultúregyesületeknek megengedték, hogy iskolákat állítsanak föl. A régi Magyarországon tehát nem emelték elvvé, hogy csak állami iskolákat szabad fölállítani, (mint Jugoszláviában), nem volt szokásban a névelemzés, mindenki vallhatta magát olyan nemzetiségűnek, amilyennek jónak látta és a gyermekeit küldhette abba az iskolába, amelyikbe neki tetszett. A magyar állam ezt nemcsak hogy nem igyekezett megnehezíteni, hanem magára vállalta még a nemzetiségi egyházakban működő papok és a nemzetiségi egyházak iskoláiban alkalmazott tanítók fizetésének egy részét is. Mert a háború előtti "elnyomó" magyar állam megértette azt, amit a háború után keletkezett "fölszabadító" államok nem akarnak megérteni, hogy a kultúra minden nyelven, minden formában egyetemes emberi érték, azt istápolni és támogatni tehát állami kötelesség akkor is, ha az a kultúra kisebbségi és nemzetiségi kultúra.
A magyar állam azonban nemcsak kulturális, hanem gazdasági téren is a legjobb indulattal viseltetett a nemzetiségek iránt. A magyar iparpártolási akció például nemzetiségi vidéken, a tót földön és Erdély román vidékein létesítette a legtöbb gyárat azért, hogy a szegény hegyi lakosságnak legyen valami kereseti alkalma. A kilencvenes években Egán Ede vezetése alatt nagy állami segélyakciót indítottak a rutén nép gazdasági fölsegítésére. A rutén parasztok fajtehenet, háziipari szerszámokat, olcsó kölcsönöket kaptak, ami az államnak sok milliójába került. (Ugyanezek a rutének ma éhen vesznek a cseh szabadságban!)
Az elszakított nemzetiségek, amíg magyar uralom alatt voltak, gazdasági téren nemcsak gyarapodtak, hanem erősen terjeszkedtek. Elég, ha itten a nemzetiségi bankok szívós és öntudatos munkájára utalunk. Erdélyben az Albina bank ügynökei mindenütt megjelentek, ahol magyar földbirtokos birtoka árverésre került. A birtokot megvették, - néha a forgalmi értéken felüli áron is - azután kiparcellázták román nemzetiségű földművesek között. Az "elnyomott" erdélyi románok tehát sikeres gazdasági offenzívát folytattak az "elnyomó" magyar faj ellen. Előnyomulásuk annyira veszedelmes volt, hogy komoly gondot okozott a magyar faj sorsát féltő politikusoknak.
Mindezek azt bizonyítják, hogy a nemzetiségek Magyarországon nemcsak jogilag, hanem tényleg is minden tekintetben a magyarokkal egyenlő helyzetet élveztek.

Kedves Tőzsdenyúl! Kérlek nézd el nekem, hogy írásom, gyűjtéseim hosszúra nyúltak megint. Köszönhető ez annak, hogy egy nagyszerű országot, nemzetet koholt vádak alapján egyszerűen kivégeztek. Erkölcsi kötelességem mindazon összegyűjtött érvek felsorakoztatása, és másokkal történő megosztása, mely ilyen jellegű megítélések, gondolatok revideálására ösztönözhetnek.

Tisztelettel üdvözöllek