mondtam én hogy a vörösiszap ügy el fog szépen mismásolódni , és dehogy is kerül börtönbe a vezére -még a Legfőbb Polgár akaratára sem ..
a bíróság álatli hivatali vizsgálatok folynak , de az eredményük már csak egy kis apró szedett lesz a mn-ben amennyiben a hivatalok, hatóságok mulasztását állapítják meg a legfőképpen a katasztrófa bekövetkeztében (akkor már nem fognak számítani mind a halottak , mind a károsultak száma sem)
gyanítom, hogy az összegyűjtött 1,2 mrd lekötött adományról sem fogunk ezentúl hallani semmit ..
ugyan úgy minden orbán kormány által mostanik/jövőbeni okozott szarság is el fog mismásolódni, mint pl. a kósa szíjjártó féle felelőtlenségből nagy vagyoni kárt okozó 150 milliárdos szívás , illetve ezáltal a hiteleseknek számolhatatlanul okozott károkozása is .
(mint a 98 -2002 közötti szarságok )
szépen lassan mindenki elfelejti ezeket /is/
...és 10 év múlva már le is tagadják, vagy elferdítve jön elő úgy , mint libsikomcsi ármány az echoban bencsiktől is , és itt is

Mi lesz veled Magyarország?