a tegnapi falbontó események is végképp feltették bennem a kérdést, hogy mi lesz az országgal?, mert véleményeket hallani a FIDESZ-ről, Gyurcsányról, holott a kérdés az, hogy mi lesz veled Magyarország?, erre kell a választ keresni!
"2010. novemberben - első becslés szerint - a kivitel értéke 1.930 milliárd forintot (6.994 millió eurót), a behozatalé 1.751 milliárd forintot (6.342 millió eurót) tett ki. Euróban számolva a kivitel 20, a behozatal 18 százalékkal nőtt 2009 novemberéhez viszonyítva. A külkereskedelmi mérleg az év tizenegyedik hónapjában 179 milliárd forint (652 millió euró) aktívumot mutatott, ami az egyenleg 51 milliárd forintos (194 millió eurós) javulását jelenti az előző év azonos időszakához képest."
"Az ombudsman szerint a börtönökben a telefonhasználat korlátozása és díjszabása visszásságot jelent, a rács mögötti bolt árai viszont nem túlzottan magasak. Szabó Máté az javasolta a közigazgatási és igazságügyi miniszternek, hogy biztosítsa a védőkkel való korlátlan telefonbeszélgetést, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokát pedig arra kérte, hogy egyeztessen a percdíjak csökkentéséről, és a kedvezményes díjszabás kialakításáról.
"A fővárosi börtönben az előzetesen letartóztatottak mindössze heti három alkalommal, tíz percet telefonálhatnak, ebben a védővel folytatott beszélgetés is benne van, ráadásul száz emberre jut egy készülék, ami hetente elromlik. A védők általában mobiltelefonon érhetők el, a mobil a budapesti büntetés-végrehajtási intézetből 120, a szombathelyiből 105 forintos percdíjjal hívható, hétköznap is, ünnepnapokon is.
"Az ombudsman megállapítása szerint a levelezés, a látogatás nem pótolhatja a telefonálást, mert nem elég gyors és közvetlen, a látogató fogadására pedig csak havonta egyszer van lehetőség. Az elítéltek szabadulása utáni társadalmi visszailleszkedés elengedhetetlen feltétele a magánszféra fenntartása, a kapcsolat megőrzése a családdal, házastárssal, barátokkal.
?????????????
Megoldás, minden elitéltnek mobil netet.
Nehogy már ne tudja tartani a kapcsolatot a szeretteivel, barátaival....
"Az ügynökök a paradicsomba mennek című film tartalmát pontosan elárulja a film honlapjának a címe: Az ügynökök a parlamentbe mennek - természetesen végig egybe és a végén pont hu. Dézsy Zoltán filmje nemcsak az alkotó első filmje, hanem a rendszerváltást feldolgozó játékfilmek között is az első. Mellbevágó, kihagyhatatlan és a mozi után is mozgatja az agyunkat." link
Az ügynökök a paradicsomba mennek
játékfilm-szinopszis link
Ugyan szűkösek a hazai autóbuszos közlekedési vállalatok anyagi lehetőségei, viszont az új fejlesztésű Ikarus buszok keresettek a piacon. A Magyar Autóbuszgyártó Kft. saját tervezésű autóbuszaihoz az összes alkatrészt lehetőleg hazai vállalkozásoktól vásárolja." link
Verekedésbe torkollott a készpénzfelvétel az egyik dunaújvárosi nagyáruház parkolójában található ATM-nél a napokban. A bankjegykiadó automatánál várakozó sort két férfi megelőzte, majd amikor egy sorban álló ezt szóvá tette, megütötték és a kocsijába is belerúgtak - írja a police.
A garázdaságról értesítették a rendőrséget, akik a bejelentést követően azonnal a helyszínre vonultak. Ott kiderült, hogy egy felnőtt korú és egy fiatalkorú személy került szóváltásba a bejelentővel, ami tettlegességig fajult.
A bejelentő a parkolóban lévő ATM-ből akart készpénzt felvenni, ezért beállt a sorba, ami az automata előtt állt. Nem sokkal később egy férfi és egy fiú is az automatához lépett, de tülekedve a sor elé állt.
Amikor ezt szóvá tette a bejelentő férfi, akkor az idősebbik arcon ütötte, míg fiatalabbik társa a bejelentő gépkocsijának bal első ajtajába belerúgott, ami emiatt behorpadt. Az autóban 30 ezer forintos kár keletkezett. A sértett a bűncselekmény során könnyen sérült.
A járőrök elfogták a két garázda személyt, majd előállították őket a helyi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.
természetesen bibóra azonnal rácsapott a jobboldali média (pl.bogár is ) , és olyannal bízonyítják ezeket a téziseket (nem is tudom hogy kire vonatkoztatva ) amik igen gyenge lábakon állnak , hiszen azért az eu és a liberális v.rendszer kiszólgálói (sztem nem így van, téves az egész úgy ahogy van -ezért nem is tudnak sehogy sem kikeveredni belőle sohasem jól ) semmiképp nem tettek olyan látványosan olyant , amit sorozatban a saját oldaluk teszi most - a fog igaz fehérjéit kivillantva ,még a szellemi elit hátországa is . senki nem fenyegette az echot az AB-t , a KT-t meg az egyéb intézményrendszert magát gyökeresen . voltak probálkozások egy bizonyos szintig , de volt egy iratlan szabály amit egyik kormány sem rúgott fel .
csakhogy egész addig - A DEMOKRÁCIA MEGHAMISÍTÁSA - fejezetig valóban idesorolható a könyvnek a leírt részei ami igazolhatná a liberális vagy az antall kormány ( term. a fidesz regnálása kiejtve ebből) hiábavalóságait és ezért is - mostantól új időszámítás kezdődik ! féle hamisságot ...(hamis mert lényegében ugyanúgy kiszolgálója a liberális gazd.politikának és eszme rendszernek- csak most igyekszik övön alúl megfejni őket, és sajátra/sajátságosra formálni a felfogást )
a jobboldali médiának is kellett volna még tovább "olvasnia" bibó ezen könyvét ,de szerényen átugranak jó pár fejezet felett a bogár féle verziókban is , amiből inkább mazsoláznak a szájízük szerinti megfogalamzásukhoz így azoknak más értelmezést adva/sugallva .
hála istennek megjelent az egész könyv a hálón is , és akinek türelme is van elolvashatja ezt a jól értelmezhetően átfogó egyik bibói főművet , ami szerintem zseniális is .
szóval ..előbb útóbb rájönnek (sztem már nagyon későn) a fő és a mellék nemzeti pártok , hogy bibó egyáltalán nem az övék.. sőt! tökéletesen ellentétei ennek , illetve bibó pontosan őket és fajtájukat írja le ebben a könyvben mint a - nem pozitívum - egy nemzet életében.
de van tovább is , mindezektől/ből következően bibó a következőket írja :
„Ha egy közösség a hazugságnak valamiféle zsákutcájába beleszorul, annak első következménye az, hogy nem talál realista és lényeglátó embereket, akikre a maga vezetését rábízhassa. Talál bőségben gyakorlatias embereket, akiknek a számára a gyakorlati munka vagy érvényesülés lehetősége áll mindenekfelett, s ennek érdekében hajlandók abban az értelemben ’realisták’ lenni, hogy a hazugság fennálló és érvényesülő konstrukcióját elfogadják valóságnak. Realizmusuk ilyen módon egy alapvetően hazug építmény megtámasztásában, erősítésében és a tényleges lehetőségek hamis feltételei között való ide-oda tologatásában merül ki."
ennek a bibói fejezetnek - tézisnek a címét ideírom így útólag :
erre a "várjuk meg hogyan működik " dologra bibó rég megadta a zsákutcás politikai tézisei között a választ már elég régóta és úgy tudom , hogy fidesz most is jelenlevő alapítói a bibó csecsen nevelkedtek fel szinte.
kiollózva belőle az erre /is/vonatkozó részt ami egy hosszú többszörösen bővített mondatnak sikerült :
" ..... A meglévő demokratikus erők szétszórását jelentette, és visszatérést abba a demokrácia előtti állapotba, amikor a társadalom a bajoktól való megmenekülését nem a törvényektől, a kormány hatékony ellenőrzésétől és az állampolgárok politikai értelmességétől várja,.....
és itt a folytatást idevonatkozóan a mai napok történéseire is kiemelve :
......hanem az államfő, a személyes hatalom kegyes jóakaratától és bölcs elhatározásától."
"Tudod a papír sok mindent elbír, az emg tér pedig mégtöbbet.
Nem hiszem, hogy nekem minden zajt értelmes jellé kell formálnom. Épp elég kiszűrni. "
- ez hihetőnek tűnik....
Bár amióta a relativitás abszolutizálódott azóta annak egységessége is kétségesnek tűnhet...
Azért talán a gravitációban még bízhatunk.
Off /
Valami olyan lehet, ami színtelen, sima felületet alkot és a festék higitó nem tapad hozzá (megfolyik). Állítólag egyes helyeken már több épületet bekentek vele, bár még meglehetősen drága. (Nem tartom "igazán" hatékonynak, mert a bekent/bevont felület jobban csillog, így esztétikai hatása közelről nézve romlik az "eredetihez" képest. Persze a "dekorációnál" bizonyára jobb. /
Mi lesz veled Magyarország?