Jó kis csorgatós trend eurdodóban. Szeretem az ilyen mozgást. Stop lefelé módosítva: 3620 Bár, 22h előtt mindenképpen zárok. Ha a stop üt ki, szép nyereség lesz így is.
Bocsánat, (biztosan bennem van a hiba) de még mindig nem értem, hogy a barna, vastag, vízszintes vonal mi alapján került oda, ahol van? A jelzett 1,4245-ös szint hogyan számolódott ki?
Jó, nagyon jó a stratégiád. Én inkább a kitörésekre vadászom a délelőtti, vagy a délutáni forgalom megindulásakor. Azért az ilyen csendes hétfői napokat is szeretem, elég csak a stochastic-ot nézni.
Az én csendes kis falumban ilyenkor már petárdáznak esténként. :)
Teljesen igazad van abban, hogy emelkedő trendben vagyunk - tavaly nyártól. De minden trend megfordul egyszer! Ha az MN ékből visszanézel kicsit távolabb, akkor viszont látszik, hogy 2008. nyara óta esőben vagyunk, s ennek a le vonalát itt 40xx körül érjük el. Tehát a jelenlegi up vége aktuálissá válik lassanként. Persze a leig kínlódhatunk még itt bőven!
Számomra most az irány: felhúzásokban óvatos short.
Persze az MN trend is törhet bármikor, s így lehet egészen más is a jövő, mint amit elképzeltem.
Nyugodtan tukmálj csak, nem sértődöm meg. :)
Csak speciel az, hogy a csatornában mozog az árfolyam még 1 napig, nem egy nagy vízió :)
Kész csoda kéne, hogy holnap onnan kimásszon.
Természetesen arra ment ki a dolog, de ez önmagában nem büntetendő.
Bárkinek joga van bármikor kereskedni, ő nem tehet róla, hogy mások épp bejglit zabálnak kereskedés helyett, és alacsony a forgalom.
Kihasználja? Naná. Én is azt tenném a helyében.
Az MN-en egy ék formálódik, vagy akár ki is törhet felfelé? Őszintén ezt most nem tudom, nem jártam tanfolyamra. :)
A dollár gyengülését várom, ezért csak óvatosan mernék shortolni. Arra tippelek, hogy az árfolyam továbbra is a trendet fogja követni szép csendben, azaz a csatornán belül marad -- legalábbis Szilveszterig.
"....Azért 1.3635 alatt lehetne majd talán egy nagyobb shortot nyitni,.... ez a tippem Szilveszterig...." Tehát azt tanácsolod - rövid távon(!) - várjam meg, hogy a most aktuális árfolyamról (3740) menjen le még 100 pipet, s akkor nyissak be lefelé?
Jó ez így? - Tipikus, tanfolyamokon oktatott taktika.
Forex tréderek ide
Gondolom lerágott csont, de az újszülöttnek minden vicc új.