És még sok európai és a világ más részeiről érkező negatív hír is oda ver majd neki.Ráadásul sokan készülnek még az amúgy is már rengeteg kint élő magyar után,ami hosszútávon megint nem erősít szerintem.
Szia! EUR/HUF vonatkozásában az a véleményem, hogy egy időre nyugodtan el lehet vonatkoztatni a technikai megközelítéstől. Nem szeretek ide keverni politikai jellegű dolgokat, de a szabadságharc jelenleg vívott csatája (amellyel egyébként emberileg maximálisan egyetértek) jó eséllyel nem fog következmények nélkül maradni. Tudod, ha nem megy szép szóval, majd megy más eszközökkel. Én úgy gondolom, hogy ennek a folyamatnak az első lépéseit látjuk. Nem csodálkoznék rajta, ha a közeljövőben megnéznénk a 320-as Eurót, a 280-290-es dollárt és ezek folyományaként a 380-400-as benzint meg egy 10%-os élelmiszer árnövekedést. Nem sokára választások jönnek, a baloldal mint a lepkefing, de azért minden eszközt be fognak vetni és ezt a ziccert tuti nem fogják kihagyni a repertoárból. A "túl erős a forint" szöveget meg Vargáék a lehető legrosszabbkor dobták be, ezt szerintem most már ők is érzékelik és valszeg már vakargatják is a fejüket.
Kedves Szarvasvadász,
mivel még kezdő vagyok és most kezdtem a tanulást, én is szeretnék beállni a sorba és kérni az általad készített elemzések továbbítását a belasmith83@gmail.com címre, amelyek az eddigi tapasztalatok alapján nagy segítség volt.
Köszönöm!
Ezt remélem nem nekem javasoltad, mert tudod jól, hogy nem hullámos alapon dolgozok. A saját rendszeremhez tartozó trendvonal/trendcsatorna szabályokat ismerem, de mint írtam egyre kevesebbszer követek el ilyen mutatványokat, mert nem sokat nyomnak nálam a latban. Szerencsére eljutottam egy olyan helyzetbe, amikor ezek használata nélkül is folyamatosan sikeres és eredményes a kereskedésem.
És most az én jó tanácsom - hangsúlyozom, hogy nem Neked! A többieknek szól, akik még most tanulják az ipart és próbálják felépíteni a SAJÁT rendszerüket: Legelsők között a trendelemzést kell megtanulni! Ez szerintem az Elliott-hoz is elengedhetetlen, de ha nem így van majd Vadi kijavít! Tudni kell, hogy a különböző idősíkokon milyen trend van, merre áll (long, short, range), milyen állapotban van (váltás, felerősödés, gyengülés, kifutás, stb.). Tudom saját magamról, hogy mekkora áttörést jelentett a kereskedésem eredményessége szempontjából, amikor végre meg tudtam határozni csak azt, hogy különböző idősíkokon éppen milyen trend van. Először az egyszerűbb, alapvető dolgokkal kell tisztában lenni, ha az alapok nincsenek meg, akkor egy komplex rendszerre (mint például a hullámelmélet) felépített stratégia kidolgozása kb. halott ügy!
Teljesen igazad van. Ezért kell eldönteni, milyen módszert követve akar valaki dolgozni. Ha hullámos alapon, akkor minden szabály le van írva, meg kell tanulni a csatornatechnikáját / szabályait és következetesen alkalmazni (max 8 óra, ld. Jeffrey Kennedy könyvek).
Látod erről beszélek. Nella már egy másik variációt rakott fel (trendcsatornáról van szó) és ha még egy pár emberrel meghúzatnád a vonalakat, akkor kb. mindenkinél másképp nézne ki. Ezt én úgy szoktam hívni, hogy a "chart megerőszakolása". Márpedig ha csak csak egy ilyen kétséges és sokértelmű akcióval tudok valamit felrajzolni, akkor azt inkább nem használom. Nagyon jó ellenpélda az a trendcsatorna, amit Vadi leírt a kommentjében - az egy egyértelműen felrajzolható csatorna, csak a baj, hogy az ilyen újabban nagyon ritka, az pedig megint egy másik tényező a képletben, főleg magasabb idősíkokon, hogy a árfolyam kimegy-e a csatorna széleihez. Nekem az a határozott véleményem, hogy a jelenlegi piaci körülmények között még a trendvonalak is meglehetősen behatárolt módon használható elemek egy technikai elemzés alapján kereskedő trader eszköztárában, a trendcsatornákra pedig ez a megállapítás sajnos még fokozottabban igaz. Éppen ezért én elég ritkán használom az említett elemeket, ha egyértelműnek látszik a dolog rápróbálok, de ha egy-két nekifutásból nem tudok egyértelmű trendvonalat, vagy csatit húzni, akkor hagyom a fenébe, mert csak megzavar. Másik észrevétel, hogy mire lehetne egy értelmes csatornát húzni, addigra általában már törik is.:)
Jelenleg is mindössze egy csatorna van a grafikonjaimon, az áprilistól induló emelkedő hetes, ami éppen most törik lefelé.
Így van, ez egy lehetséges megfejtés. Az elv így jó, annyi kiegészítést hozzá, hogy a karika 3 még lehetséges, hogy nincs kész (az azt építő 5. hullámvég negyedik hulláma jöhet most föl (expanded flat)).
Köszi Szarvasvadász!leesett most már amit írsz, tudom, hogy nem az én írásomra reagáltál.
link
tehát így jöhet ki az impulzív szerkezet mondjuk egy 9 hullámmal, pl...
A lényeget levetted, ami hullámos vonatkozásban pontosításra szorul röviden: impulzív szerkezetű, de csak 7 hullám: ez arra utal, hogy befejezetlen lehet az esés (5 vagy 9 hullám lehet megnyúlt esetén) vagy gyanúval kell élni, hogy a várt helyett más és/vagy nagyobb szerkezet formálódik, változhat a nagyobb eső alakzat értelmezése - gondolni kell rá, mi más lehet a jelenleg látható alakzat alapján. A másik a báziscsatornából való kilépés: nem feltétlen jelent ED-t, de ha nagyobb impulzív esést követően fölé lép és OTT IS MARAD az árfolyam, minimálisan nagyobb felfelé korrekcióra (= long set-up kialakulására) lehet számítani, legalább egy "abc" korrekció "c" ágára spekizve. Ezekhez viszont már most az esés szerkezetéből levezethető konkrét kulcsszintek tartoznak hullámos alapon (pl. 1.181), azokat figyelembe véve lehet tervezni. Az esés folytatása esetén pedig tudjuk, hogy vissza fog térni a báziscsatornába / az alá az árfolyam legalább egy új alj erejéig.
A csatornatechnikához annyit még, hogy önmagában is hasznos eszköz, de az EWT ezt is picit másként, kötöttebben, szabályozva használja a rendszer részeként.
Az a piros vonalakkal határolt csati honnan jött? Váltsál be naposba, ott tudsz egy körül-belüli csatornát húzni (napos trendcsatorna egyébként is), de ez jelenleg annyira képlékeny és kajla, hogy nem sok értelme van szerintem birkózni vele. A most kibontakozó felfelé H4-es leendő csúcsa lesz majd beszédes és akkor lehet csatit húzni, csak menni azzal sem fogsz túl sokra, mert a naposban meg nem túl sokszor megy ki a széléig, általában hamarabb fordul. És a napos törésére sem érdemes játszani, mert olyankor általában már késő.
EUR/USD