Helyes. Azt feltételezem, hogy aki ide befektet, az tudja mit vesz: egy lehetőséget. Ebből a kiindulópontból az összes sopánkodót csak is tudatos hangulatkeltőnek tudom látni. Milyen jelzővel kell illetni azt, aki ekézi a tulajdonost akitől az emelkedést várja?
Igen. En ertem a csorgas depressziojat, de megis, erthetetlenul nezem a turelmetlen, kedvuket elveszto tarsaim reakciojat. Nem kis faba vagtuk fejszenket, de most, a legnehezebb dolga megiscsak AV nek van, h vallalatunkat erosse, versenykepesse tegye. Inkabb tamogatnunk kellene ot, s nem ekezni. Vajon, melyikunk lenne kepes egy napjat is vegigcsinalni?
Részemről szintén a türelmesek táborát erősítem. Annyi jutott még eszembe, hogy az általad is említett bürokratikus huzavona, valamint ennek költségei miatt arra voksolnék, hogy ha AV tényleg behozná ide az üzleteit, akkor azt egyszerűbb és olcsóbb lehet neki egyben, de legalábbis kevés lépésben megtennie. A soklépcsős apport sokba kerülhet és túl sok vele a munka is. Lehet, hogy emiatt is húzódik a szervezés, hogy minden rendben legyen egy nagy apporthoz. Nem tudom persze csak találgatok...
Nagyon jó összefoglaló, annyit tennék még hozzá, hogy a nem két nap egy ilyen apport vagy apport sorozat előkészítése, mégha páran így is gondolják. Aki pedig ebben a fázisban hiányolja a rendszeresebb kommunikációt, esetleg veszélyeztetve a végkimenetelt is, annak azt hiszem nyugodtabb befektetést kell keresnie. Én teljesen nyugodt vagyok a jelenlegi helyzetben....is!
Ez teljesen érthető. Csak vegyük azt alapul ha hivatalos beváltasz 300€ (kb. 90.000ft) h mennyi idő az? Személyi, lakcímkártya. Fénymásolás. Akkor kb 10-15 perc. Itt ha szerencsék van akkor nagy cég leszünk. Na akkor ez mennyi idő? Megtervezni, mindenkivel megegyezni. Természetesen hogy mindenki a legtöbbet húzza ki belőle. Mindenki jól járjon. Az pecsét, ügyvéd, komám asszony....nem 1 hónap. Addig sehova nem fog menni amig nem jön hír. Jobb lenne ha menyögne valaki valami bizonytalant ami nem papirozott és megint megindulna esetleg 200ig? Majd jönne a következő hír hogy elnézést kérnek de mégsem. Majd a bizalom végleg elszáll. Több 100.000 részvény 200on bentragad. Menyik a jobb. Szerintem türelem. És reménykedjünk a legjobbakban és kutatgassunk és egymást támogassuk a nehéz napokon mint egy tökéletes család! 🤓
Reálisan látod a képet :), de azért az általános morgolódás mögött is van igzságtartalom. Nem az egekbe szökő árfolyamot hiányolja egyelőre senki (bár bosszantó a csorgás megint), hanem valami minimális kommunikációt arról, hogy merre is úszik ez a hajó. Ez talán nem túl nagy elvárás részünkről. Ezért fogy a türelem.
Est média szekta
https://youtu.be/0iOqsNfkN_A