Az alábbi linken olvasható bejegyzések alapján komoly egészségügyi problémával néz szembe a Világ, ami rövidesen jelentős hatással lehet a világgazdaságra is
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live
Az elmúlt 24 órában 1391 embernél mutatták ki a koronavírust Romániában, ezzel pénteken átlépte a 100 ezret a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma, írja a Transindex. Az országban hetek óta egyenletesen terjed a vírus, napi esetszámok 1200 körül alakulnak. A szakemberek a következő két-három hétben erős emelkedést prognosztizálnak az iskolák megnyitása miatt. A jövő héten induló tanévre három forgatókönyvet készített az oktatási tárca az iskoláknak, amik közül elvileg szabadon választhatnak. Az oktatásminisztérium közlése szerint 12 610 iskolában a hagyományos óralátogatással, 238 iskolában kizárólag online, 4892 iskolában pedig vegyes rendszerben kezdődik a tanítás. Romániában a hétfőn sorolták zöld, sárga vagy vörös zónába a településeket az elmúlt két hét fertőzési adatai szerint. Az országban 43 település van, ahol az ott élők több mint 3 ezrelékénél mutatták ki a fertőzést, így a vörös kategóriába esnek. Ezeken a helyeken az iskolák nem nyithatnak ki, az oktatást online formában kell megkezdeni.
ráböknek 10, a kormány által felkent tudósra és más álláspont nincs. De hát az egy szem svédeket kivéve, minden tudós ugyanazt mondja, nem csak a magyarok.
a virológus maradjon meg a petricsészéjénél és ne foglalkozzon társadalompolitikai kérdésekkel... hogy miért? pl. azért mert nem ért hozzá... + még azért is mert a való világ nem egy kontrollálható laboratórium, hanem egy dinamikus rendszer, ami hót ziher, hogy nem úgy fog működni ahogy ő elképzelte... szomorú, hogy 40 év létező szocializmus után még magyarázni kell itt... anno az elftársak is mindig a tudományra hivatkoztak oszt aprólékosan megszervezett káoszon kívül semmit sem tudtak összehozni...
Pár hónapnyi maszkviselés veszélyezteti a fennálló társadalmi-gazdasági rendet? Ez elég meredek, nem inkább a maszkviselés nélküli általános lezárás? Tébolyda? Az orvosok által javasolt maszkviselés?
Látva, hogy milyen szintű alternatív hitvilág épült ki az országban, a pécsi virológusok a hét elején kiadtak egy újabb közleményt. Ezt valamiért nagyon kerülöd, pedig az összes alternatív megközelítésedet tárgyalják egyetlen egy posztban. Gyakorlatilag egybeesik azzal a korcsoport szerinti összetétel hatással, amit múlt hétvégén én is ideírtam és amit felettébb nevetségesnek tartottál, amin gúnyolódtatok egy-két kört, az én elcseszett teóriámnak címkézve. Ezt a relativizáló hagyományt folytatva, ma valamiért Gulyás Gergely félmondatába is belekapapszkodtál, hogy gyengülne a vírus, pedig erre továbbra sincs bizonyíték. Inkább idézek tőlük, de valószínűleg érdemes megkeresned és elolvasnod a teljes szöveget, mert többek között neked írták. .. a mostani járványszakasz során a fertőzések többsége láthatóan a fiatal korosztályt érinti - emiatt a forgatókönyv - legalábbis a kórházi kezelések tekintetében kedvezőnek tűnhet. Sajnos a kép árnyaltabb és jóval összetettebb, ráadásul egyáltalán nem kecsegtet jó kimenetellel... ..A kórházi kezelések száma ezért várhatóan nőni fog (4-5 hét csúszásban), ezt követően 2-4 héttel pedig a halálozási mutatók is. Új mutáció? (nem)Felmerült a média szövevényes útvesztőiben az esetleges új mutáns vírusok megjelenése és a fiatal korosztály ilyen alapokon történő érintettsége. Erre semmiféle tudományos bizonyíték, de utalás sincs. Amit Európában és hazánkban most látunk a vírus genetikai adatain (böngészhető: nextstrain.org), nem jelez olyan mutációt, amely bármilyen mértékben is köthető lenne gyakorlati változásokhoz.
Miért kell vita? Mert a tudomány álláspontja a természetéből fakadóan változik. Elég gyakran látni, hogy a tudomány megejtő magabiztossággal állít dolgokat, amiket később egy torokköszörülés kíséretében visszavon. Vaj vs margarin, tojás és koleszterin, stb. Elég a h1n1 hisztériára utalni. Az nem megoldás, hogy ráböknek 10, a kormány által felkent tudósra és más álláspont nincs. Amúgy nem face-zem és a másik említett oldalt sem látogatom, van saját véleményem. Veled ellentétben azt sem gondolom, hogy az enyém az, ami kizárólag helyes és mindenki más hülye volna.
a te ábrándjaid kb. a fennálló társadalmi-gazdasági rendet veszélyeztetik... nem is beszélve a lakosság életminőségéről és egészségéről... az utópiád kb. a tébolydára emlékeztet...
+ tendenciózusan nem számolsz az un. "nem szándékolt hatásokkal" elképzelsz vmi ideát, igen vitatható érvek mentén és nem szembesülsz azzal, hogy a megvalósulás totálisan más lesz mint a fixa ideád kb. úgy vagy ezzel az egésszel, mint anno az antialkoholisták az amerikai szesztilalommal a naiv ábrándjaik helyett minden sokkal rosszabb lett még az ő mércéjük mentén is a délutáni sörözést nem az absztinencia, hanem a rossz minőségű röviditalra alapozott zugivás és a kábítószerfogyasztás váltotta fel a kocsmárosok helyét meg átvette a szervezett bűnözés...
Téves, arról van szó, hogy a saját tevékenységeddel lehetőleg ne veszélyeztesd más életét vagy testi épségét. Előfordulhat, hogy tünetmentes fertőző vagy? Igen. Megfertőzhetsz-e tudatlanul másokat, akik vagy akiknek ők továbbadják, belehalhatnak? Igen. Maszkviseléssel tudod csökkenteni ennek a valószínűségét? Igen. Akkor miért ne hordjuk?
a gondolatmeneted mentén mindent be lehet tiltani az ég egy adta világon pl. a személyautózást azonnal, elvégre rengetegen hallnak meg balesetben az éles tárgyakat is, mivel ölni lehet velük de a tompákat is, mert azok is gyilkos fegyverként funkcionálhatnak a cukros kaját is mert cukorbeteg leszel tőle az alkoholt is mivel egészségtelen és úgy általánosságban mindent ami egészségtelen és így tovább... ismered az alábbi mondást? ágyúval lő verébre... de van még egy pár nép bölcsességem, pl.: a pokol felé vezető út jóindulattal van kikövezve vagy más f...kával veri a csalánt...
Miért kellene erről vita a TV-ben? Ez nem cirkusz. A pécsi virológusok minden szempontból támadhatatlan véleményt mondtak, pont az a baj, hogy neked ez nem elég hiteles és titkon arra számítasz, hogy nade majd ha a kék sarokba behívják a dr gödény féléket, akiknek ugyan nem ez a szakmájuk, de szívesen beszélnek kamera előtt hülyeségeket. Miért nem elég neked a pécsi virológusok véleménye? Pont ez a gond jelenleg az ország jelentős részével, ezért nem fogadják meg az emberek a szakvéleményeket, mert úgy érzik, hogy joguk van jobban tudni, mint Európa egyik legjobb szakmai műhelyének. HIV-ről vagy TBC-ről nem vitatkoznának, de a koronavírusban joguk van az alternatív valóságukhoz. Valószínűleg az az elcseszett facebook áll itt is a háttérben, meg a tuti tipp megosztások.
Persze, érthető és normális, csak most, amikor megint kezd sok lenni a fertőzött, szedjük össze magunkat, hogy elkerüljük az újabb maradj otthont. Nem akarok basztatni senkit, annyi hogy most egy kicsit jobban figyeljen oda mindenki és lehetőleg hordja a maszkot. Azt is megértem, ha valakinek rossz érzés vagy kényelmetlen, de most próbálja meg ő is 2-3 hónapig kibírni.
CoronaVirus
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live