Régóta viseljük együtt a BÉT. Mol eséseit, emelkedéseit, láttuk a 10580-s Molt, 2xxx-s Otp-t stb.
Az elemzéseid eléggé hasznosak.
De teljesen másképp látom a dolgokat. Látom, hogy el vagy ájulva ettől az illiberális agymenéstől, amiben élünk 11 éve és melyben egy félkegyelmű naponta változó lázálmaihoz alkalmazkodsz te is. Már a párton belül is látják, hogy egyáltalán nem jó az irány - az egyik alapító nyilatkozata, amit Ádernek küldött - de még mindig nem tudnak/mernek a pártban lépni. Egyszerűen mindenki függésben vannak a sok ellopott pénz miatt, mindenkiről van akta.
És nem, nem minimálbéres segélyfüggő vagyok, szerintem már mondtam, hogy én is az IT-ban dolgozom, jól jött az egykulcsos adó és a családi adókedvezmény is, ezek valóban jó lépések voltak. Szerintem tudom is melyik cégnél dolgozol, mert anno mondtad a közeli bevásárlóközpontot, hogy hol vagy.
De ha van is 1 jó lépés, van mellette 5 gennyes balkáni, banánköztársaságos.
Mérő László jól mondta, hogy nagyon tehetséges miniszterelnökünk van valóban - mivel a propaganda szerint, ha nem lenne most nekünk a messiásunk, akkor itt már Mordor lenne -, szóval nagyon tehetséges, mert régiós vezető országból csinált egy sereghajtót, aki már Romániával, meg Bulgáriával versenyez a beömlő EU milliárdok ellenére.
A csúcs szerintem a kert végégben megépített stadion. Erre minden embernek fel kellett volna szisszennie pártállástól függően, hogy bakker ez egyáltalán nem normális, ne egy nárcisztikus, önimádó ember vezessen egy országot.
2 éve megnéztük mi is, direkt tettem egy kerülőt arra nyaralás előtt, mert kíváncsi voltam. Elképesztő szó szerint. A párom megnézte a kisvonatot, amik még anno Nyíregyházán közlekedett, ő is utazott vele mikor kicsi volt, és vitte a falukból az embereket "dolgozni a városba".
A legutóbbi Mol, Ricther vagyon kilopása alapítványokba, más vagyonok átcsatornázása pedig az egész országot össze kellett volna hoznia, kormányhívőt és ellenzéki szavazót és a parlamentnek égnie kellett volna, hogy baszki ilyen lehetséges az EU közepén?
Egyáltalán nem jó az irány már jó ideje és még van 1 évük biztosan őrjöngeni. Vészhelyzeti állapot is van, bármi megtehető.
És nem, nem Gyurcsány jobb volt, meg hasonló faszságok. Abban jobb volt, hogy jogállam volt. Lehetett szabadon tüntetni, népszavazgatni, őrjöngeni. De gazdaságilag katasztrófák voltak, el is zavartuk őket. És nem, nem ő fog visszatérni, ha netán az ellenzék nyer, mert most ezzel riogatnak.
Szóval szerintem hagyd ezeket a beírásokat, mert gazdasági fórumon vagyunk, nem a kormany.hu Facebook poszt alatt, itt jobban képben vannak az emberek, hogy mi folyik.
BLUE topic