Drágaszágom! Nem figyelmeztetek itt senkit sem. Nem vagyok én házmester, de még lehetek- ) Leírtam egy hete, hogy 2 év vagy 200 :-) és talán pénteken, hogy nálam egy ojrós a papír középtávon(jelenlegi tudásom szerint). Tőlem aztán írhatnak 5000 forintot is. Engem csak a saját számaim miatt lehet később számon kérni :- )4IG-ben azt írtam a régi 3500 forintnál, hogy 2 év és 7xx. Senki sem baxogathat, hogy nem jött be :-) és mivel akkor ilyen sokat tévedtem, így akár még annak is igaza lehet(majd, majd, majd) akik szerint 500 .Ráadásul a 4IG még mindig tart. Tudod! London, eső… de a hajam még mindig tart :-) Egyébként emlékeim szerint a 4IG fórumban 50000 forintos célárat is olvastam de 4000- 10000-es az csak úgy repkedett és nem szóltam be senkinek sem, hogy miért ír (szerintem) irreális árakat.
350(régi 3500) környékéről veszegettem tehát onnan több mint hatszorozás volt a 4IG-ben. Csúcs(eddig) valami 2270 körül volt. Én persze lófaxt hatszoroztam de panaszkodni azért nem fogok :-) 4IG-es csapatról rosszat biztosan nem fogok mondani mert sokukkal közösen éltük meg az eseményeket.
Ez tiszta sor. De ilyen baromságokat minek kell írni, hogy nincs 500 alatt eladó. Igazából nektek kellene a tárgyilagosságra figyelmeztetni, nekem tök mindegy. Feelnek: tévedsz az irigységet illetően, ami engem illet biztosan. Be is fejeztem, marsi meg kábítsa tovább magát és közönségêt, ha van erre fogadókészség.
Igen! és 6.3 milliót szerettek volna venni(már azokkal együtt akik a könyben álltak felső limiten) ezen felüli mennyiségekről sajnos nincsenek pontos információim :-))
A Wallis Automotive Europe (WAE Kft) már több, mint 25 éves független gépjármű nagykereskedelmi múlttal rendelkezik.Jelenleg Japán legidősebb autógyártóját, a világ legnagyobb teherautó és kishaszongépjármű gyártóját, az ISUZU-t képviseljük Magyarországon a D-Max pick-up által. A márka híresen ismert az erős, de mégis takarékos dízel motorjairól és a robosztus dizájnjáról. 2012-ben újra bevezettük Magyarországon és Romániában a Ssangyong márkát. A dél-koreai gyártó méltán híres a kitűnő négykerék-hajtású rendszereiért és az SUV-k gyártásában szerzett tapasztalataiért. Az ambiciózus termékfejlesztési programja biztosítja számunkra, hogy az elkövetkezendő években egy folyamatosan növekvő, meghatározó szereplője legyen az autópiacnak. Cégünk 2016-ban nemzetközi tenderen nyerte el a Jaguar Land Rover márkák import jogát az Adria-Balkán régióban. A WAE új regionális képviseletet is nyitott Zágrábban ahonnan a nyolc érintett országot támogatja. A patinás brit gyártó eladásai világszerte megduplázóhatnak 2015-höz képest az évtized végéig a modellpaletta bővítésének köszönhetően. Mindezek mellett a Wallis Automotive Europe exkluzív disztribútora a Saab alkatrészeknek és kiegészítőknek 9 országban: Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Románia és Bulgária. A központi irodánk Biatorbágyon az M0-M1-M7 autópályák találkozásánál található. Cégünk a Wallis csoport tagja, mely önálló kiskereskedelmi hálózatot működtet, 7 márka forgalmazásával (BMW, Maserati, Mini, Ssangyong, Isuzu, Opel, Kia).
TERVEKCégünk, a Wallis Automotive Europe egész Közép-Kelet Európában bővíteni kívánja tevékenységét újabb márkák és új piacok megszerzése révén. További értékesítési pontokat nyitunk és folyamatosan javítjuk már meglévő márkakereskedő- és szervizhálózatunkat. A közép- és kelet-európai újautó piac jelenleg kb. évi 1 millió gépkocsit jelent, de mivel a régióban az autótulajdonosok aránya a teljes lakosságon belül még jóval elmarad a nyugat-európai átlagtól, a növekedési potenciál szinte korlátlan.
Egyebkent a tulajdonosi kor ezt nagyon jol tudta mar elore,mivel nagyreszt ok iranyitjak az arfolyamot. Tovabbra is azt gondolom,hogy hatalmas diszkontot hagytak a split idopontjara az arfolyamban. Miert is? Pontosan tudjak mennyi reszveny van kozkezen egy resz ebbol fixen naluk van. Amennyiben hagytak volna mar elotte felhuzni az arfolyamot akkor split utanra nem lett volna erdeklodes es forgalom. Most a lenyeg a likviditas es heteken belul eleri az arfolyam a premium kategoriaba valo belepeshez tervezetett.
AutoWallis