A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Támogatni való a mai napi véleményed és javaslataid! Ritkán lehet logikusan megközelíteni az egészségügy problémáit! Ezt ma hiánytalanul megoldottad! Én megköszönöm, hogy megosztottad velünk!
Légy szíves valami értelmezést is adni a linkednek, ha vitatkozni szeretnél a linkeléseddel. Minek kellett végigolvasni amikor ez egy UNIOs javaslat a tagországok részére adatokkal, adatcsere javaslatokkal. Mit vársz ennek a linknek értelmezésétől?
ilyen irományokat az eu országok 2/3-áról olvashatsz mondjuk nézz meg egy olasz közkórházat vagy egy angolt :))))))) az még jobb de most írhatnám, hogy a bécsi gigakórházban bezárták a gyerekosztályt mert nem volt gyerekorvos az egészségügy kulcsa a prevenció, ehhez nem orvos kell elsősorban hanem oktatás
én arra próbálok rávilágítani, hogy nincs olyan, hogy időben történő beavatkozás a dolog természetéből fakadóan mert, ha valóban "időben" lenne, akkor szinte senki nem halna meg betegség miatt - mert nem lenne beteg ezért álságos ezzel jönni amit az emmi ír, népegészségügyi kérdés, és éppen azt mondja, hogy prevencióra van szükség prevencióra szűrésekre és arra, hogy ne szívjon napi egy doboz cigarettát a zember, aki aztán bekerül a rendszerbe, mint legjobb időben történt beavatkozással megmenthető lett volna...
Nem a 444 védelmében csak a korrektség miatt: ezt a cikket a Népszava írása alapján kivonatolták, ami konkrétan idéz az EMMI Nemzeti Népegészségügyi Szakpolitikai Program-jából. Többek között azt is, hogy " becslések szerint 2017-ben „a legjobb időben történő beavatkozással” 24 ezer haláleset megelőzhető lett volna". (Akinek van kedve keresse meg az eredetit, gondolom nem az ujjukból szopták az idézetet). Magyarán nem, vagy nem csak a rezisztens kórokozókról van szó. A kórházi fertőzésekről külön statisztika van, de úgy rémlik, hogy pár éve nem publikus. (a többi oké amit írtál).
nem a fidesz ápolja, hanem az orvoskaszt, akik istennek képzelik magukat amikor azt mondja kasler, hogy az orvos keressen 1,5 milliót mert neki olyan életre van igénye neked meg mondjuk ezek szerint nem ez mutatja a mérhetetlen pökhendiséget holott ezek egyszerű számok: mennyi a gdp, mennyi a jövedelem ezt arányosítani lehet nem lesz jobb orvos dupla pénzért és az sem igaz, hogy majd okosabb, tehetségesebb emberek mennek orvosnak akkor, ha többet keresnek a rendszert kell megváltoztatni, mert az viszont teljesen igaz, hogy napi 10 órát dolgozik egy kórházi orvos totálisan leterhelve na ezt sürgősen meg kell változtatni - intézményöszevonás, kisegítő személyzet stb.
a 444 fszságokat ír rengetegszer egyrészt tolja őket az orvoslobby másrészt nem értenek hozzá mint említettem, kórházi fertőzést a hiperszuper usa kórházakban is van, méghozzá nem kevesebb, mint magyarországon rezisztens kórokozókkal nem lehet mit kezdeni a 444 sem tud, ezért is kár ezen lovagloni persze lehet javítani a fertőtlenítést stb. de ettől számszakilag óriási eredményt felesleges várni (ok egy megmentett ember is óriási dolog nyilván) az, pedig, hogy jókor kezdik kezelni egy orbitális csúsztatás: nincs olyan, hogy jókor, egyszerűen lehetetlen egy adott pillanatban elkapni bármilyen betegséget. ehhez heti/havi szintű diagnosztika kellene kb. miközben a magyar még az evidens szűrésekre sem megy el
a magánszektor tb finanszírozását hamarosan bejelentik ugyanakkor ez azért veszélyes dolog, mert jelenleg a magánorvos azért van állami státuszban is mert másképp nem tud egy halom beutalást vizsgálatot intézni ha tb finanszírozást kap kiszáll az állami kórházakból éppen ezért kell kvótázni a magánpraxist mint pl a patikanyitást számos országban
"A Kubatov-lista után újabb, még nagyobb adatkezelési botrányban lehet érintett Orbán Viktor és a Fidesz. Részt vehettek ugyanis a Facebook-felhasználók adatainak tisztességtelen felhasználásában szavazatszerzés céljából. Amennyiben tényleg összedolgozott az Orbán-rezsim a Cambridge Analytica-val, úgy újabb tiltott adatkezelési botrány robbanhat ki a Fidesz körül. Mint ismert, nem a Facebook az egyetlen hely, ahol Orbánék személyes adatainkat elítélendő módon használták fel. A hírhedt Kubatov-lista segítségével Orbán és csicskái hosszú évek óta élhetnek vissza személyes adatainkkal."... https://ezalenyeg.hu/kozugy/ugy-tunik-orbanek-erintettek-a-vilag-legnagyobb-adatlopasi-botranyaban-1397
Okoskember hol a bizonyítás? Nem elég ám kijelenteni! Ha meg biztosan tudod, akkor jelentsed fel a kórházakat, különben bűnrészességgel leszel vádolható! Pofátlanságig azért nem kellene elmenned!
"Bíróság mondta ki, hogy ki kell adni az Elios közbeszerzési ajánlatát Gyálon... Jogszerűtlenül tagadta meg a gyáli önkormányzat, hogy nyilvánosságra hozza az Elios-szal kötött szerződését– írja az Index. A Transparency International nyert pert az önkormányzattal szemben. A bíróság szerint az Elios által adott közbeszerzési ajánlat minden lényeges eleme közérdekű adat. Gyál 2014-ben pályázott közvilágításának korszerűsítésére, az Elios-szal 2015-ben kötött kivitelezési szerződést. A cég úgy kapta meg a megbízást, hogy drágább ajánlatot adott, mint a közbeszerzésen elinduló másik ajánlattevő, utóbbit azonban kizárták az eljárásból. Az Európai Unió csalás elleni hivatala szerint Gyál uniós pályázata felülről irányított volt, és személyi összefonódásokat is találtak a pályázók, valamint a közbeszerzés elbírálói között."
"A kórházak feladata az is, hogy gyógyítsanak!" Ezért hal meg évi 25000 ember a kórházi fertőzések miatt? Az a baj, hogy valamennyi kórház fideszes vezetésű és valóban csak a markukat tartják!
A Fidesz rendbeteszi az országot
link