ez a "jellemzően keresztény" duma ott kapja az első komoly gellert, hogy az eddigi összes ateista társadalomépítési kísérlet erőszakba, káoszba, nyomorba és vérrontásba torkollott ergo sokkal szélesebb "rajongótáboruk" van ezeknek a derék emböröknek mint mondjuk a keresztények vagy a vallásosak..
Russel "érvelését" alább alaposan kiveséztem lényegében lekezelés és hárítás... és mint ahogy már többször írtam csak az agnosztikusnak nem kell bizonygatni semmit... te se állsz meg ott hogy "ezek a tudomány mai szintjén megmagyarázhatatlan dolgok" , hanem pillanatok alatt előhúzod a saját hittételeidet... prekoncepciódat... és implicite ezt vmi felsőbbrendűnek gondolod igen lazán felülemelkedve azon, hogy a nagy vallások jelentős részének sohasem okozott gondot a tudomány és a vallás közötti harmónia megtalálása anno Szent Ágoston már az V. században is allegorikusan értelmezte a Bibliát...
" Márpedig – ahogy egy másik kollégám szellemesen megfogalmazta – az ártatlanság vélelme a forrásokat is megilleti. Amíg tehát semmilyen bizonyíték sincs az evangéliumok hitelessége ellen, ezeket az iratokat hiteleseknek kell tekintenünk. ..." ...;)" Tévedés, ha valaki leír valamit, hogy az úgy volt, attól még nem kell hitelesnek tekinteni, hogy nincs bizonyíték a hitelessége ellen. Pl. ha én azt mondom, hogy tegnap megdöngettem Halle Berryt, akkor amíg a hölgy nem nyilatkozik ennek ellenkezőjéről, addig az én állításom hitelessége ellen sincs bizonyíték, de szerintem te mégsem hinnéd el. Akkor is tény, hogy később jegyezték le szájhagyomány alapján. Van olyan játék is, hogy mondasz valamit a szomszédodnak, az továbbmondja az ő szomszédjának és így tovább, a tizedik embernél általában már rá sem lehet ismerni az eredeti történetre.
Én nem írtam, hog a hitet tagadják. Ezt te ferdítetted így magadnak. Vagy csak öncélúan vagy demagóg céllal. Az hogy azt állítom, hogy valószínűleg nincs valami, a legkisebb mértékben sem jelenti azt, hogy annak a valaminek akkor léteznie kell. Márpedig így érveltél. Éppen ellenkezőleg, azért állítható valamiről, hogy nincs,ert a rendelkezésre álló információk alapján az a valószínű, hogy tényleg nincs.
"A tétel az volt, hogy nem lehetnek ateisták sem, ha nem volt (nincs)Isten!" Hogyne lehetnének, én gondolhatom azt, hogy nincs isten akkor is, ha senki sem állítja hogy van.
EZ már megengedőbb vélemény! Tehát nem is istent, hanem a "hitet" támadják a magukat ateistának képzelők! Vagyis az ateisták is hisznek valamiben, amit csak mások hitének a tagadásával lepleznek.
ők a kommunista agymenés kapcsán kerültek elő amellyel a nemhívő "ateisták" sajnos elválaszthatatlanul összeforrtak kb. ezeket az eredetileg eretnek tanokat kellett "ateistává" átminősíteni a nagyobb "piacképesség" érdekében ami pedig az ateistáidat illeti az ő útjuk az empirikus tudományba vetett mélységes hitük miatt jóformán egyenesen vezetett a marxizmus felé, mivel az kb. csak egy alcsoport lenne a szcientista tévelygések tárházában... https://en.wikipedia.org/wiki/Scientism a marxisták is "tudományos" alapon szerettek volna társadalmat építeni... hát a kudarc - finoman fogalmazva... - kolosszális volt...
a münsteri anabaptisták szimplán raboltak és gyilkoltak az úr nevében + remek orgiákat rendeztek a templomokban.. Koenig der Letzten Tage - Christoph Waltzhttps://www.youtube.com/watch?v=IC2Ew25qQ2o és ebben a némileg önkényes művészi feldolgozásban is egy szélhámos áll a történet középpontjában, aki lényegében semmi másban sem hisz csak a földi gyönyörökben és persze a saját egójában... „A Vesztfália tartományban terjedő anabaptista tanok
ideológiai „piacképességét” látva, egy zseniális szélhámos – eredeti foglalkozását tekintve vándorszínész és bordélytulajdonos
– Jan Bockelson úgy dönt, hogy „szent ember és próféta” lesz.” https://internetfigyelo.wordpress.com/2011/02/14/a-vegnapok-kiralya/ a rendezőnek az alábbit remekül sikerült illusztrálnia: az efféle "felforgató" "rögtön a Földön építünk egy mennyországot" eszméknél pillanatok alatt feltűnnek a gátlástalan szélhámosok és a vizionált paradicsom helyett végül a földi pokol épül föl... és természetesen mindez az önzetlen közjó és igazságosság álcája mögött...
".. amit ő szellemesen "a források ártatlanságának védelmének" nevez..."
idézni csak pontosan, szépen!...
A hivatkozott hely így olvasható a cikkben: "... Márpedig – ahogy egy másik kollégám szellemesen megfogalmazta – az ártatlanság vélelme a forrásokat is megilleti. Amíg tehát semmilyen bizonyíték sincs az evangéliumok hitelessége ellen, ezeket az iratokat hiteleseknek kell tekintenünk. ..." ...;)
"...A másik dolog, hogy az evangéliumok később kerültek lejegyzésre, szájhagyomány alapján..."
Gerhard Kroll kitűnő és nagyszerű könyvében ("Jézus nyomában") látható egy áttekintő ábra az antik irodalom ma ismert műveinek legkorábbra datálható és máig fennmaradt írásos példányairól... nos, ebből kiderül, hogy az Evangéliumok azokhoz képest szinte még "azon melegében" kerültek lejegyzésre, míg a világszerte ismert antik auktorok műveinél nem ritka az olyan sem, ahol a szerző halála után 1000-1200 évvel későbbi másolat a legrégebbi fennmaradt példány... ezeknek a késői másolatoknak a nyomtatott verzióit tanítják századok óta az iskolákban...
ez az állítás kis hazánk esetében max 1853-ig él (addig volt tizedszedés) és azután sem volt csődhullám és elvadult eladósodás az egyházak tájékán... nem is beszélve arról, hogy tizedet tudtommal csak a katolikusok esetében szedtek + a tizedszedés "gyümölcsei" leginkább az egyházi intézményrendszerben csapódtak le (templomok, ispotályok, kolostorok, iskolák, temetők, stb)
Hülye kérdésre tegnap sem kaptál választ! Meddig akarod ragozni? A "költő" már régen mondta "Góg és Magóg fia vagyok én"! Mit kérdeznél ettől a költőtől?
A fidesz elcseszte az országot.