össze kell fogni, mi a PannErgy-ben megcsináltunk, terjesztettünk elő határozati javaslatot is az idei kgy-re (már közzé is tették) tavaly pedig sikerült elérnünk, hogy a veszélyhelyzet elmúltával személyes részvétellel rkgy került összehívásra az it hatáskörben korábban meghozott döntésk jóváhagyása céljából
Külföldön dolgozom, nem nagyon tudok ezzel foglalkozni. Aha, és szerinted hány kisbüfinek van itt 1%-a? De aki úgy érzi, hogy választ szeretne, tök igaza van, és támogatom, hogy együtt lépjünk fel, mert egy embert valszeg lepattintanak.
A jelentés alapján egyértelmű, hogy a 2019-es eredmény részvényenként 89 Ft volt. Vagyis a korábbi évek gyakorlatának, valamint a 2020. évi gyakorlatnak megfelelően ez 89 Ft osztalékot kellett volna eredményezzen, amivel kapcsolatban viszont továbbra sincsen tájékoztatás.
Megnéztem a beszámolót. Számomra néhány érdekesség: - 336mFt goodwill-t alátámasztó kalkulációt a könyvvizsgáló mintha nem tartaná alátámasztottak - Az Aegon ALFA alapnak van 6% részesedése. (Az Aegonnál tulajdonosváltás van és kérdéses mi lesz a VIG befektetési stratégiája, megtartja-e ezeket a részvényeket) - Erdős Ákos ig. elnök, tulajdonos (EG Capital) évi 159 mFt értékben számláz a cégnek “management szolgáltatást”
Rendben, de amennyiben vége lesz a COVID válságnak, akkor rengeteg lejárt okmányt kell cserélni, folyamatosan gyártani kell a védettségi igazolványokat (többször meg kell újítani!), jövőre parlamenti választások jönnek, stb., tehát nem hiszem, hogy bevételi oldalról komoly visszesés fenyegetné a céget, ergo lehetne optimistább, de legalább realistább és főleg őszintébb!
Felfogás kérdése, hogy mit nevezünk sunnyogásnak. Az ÁNY vezetősége az elmúlt 10 évben - kb. azóta vagyok benne -, azért elég korrekten viselkedett. Az osztalékért nem feltétlenül sírok, mert közben azért jócskán felment a részvény ára is. Az nem kérdés, hogy 1. überfososak - bár amíg Viktor és Nyunyóka keménykedik, igazuk is lehet -, 2. tényleg mondhatnának valamit. Ez utóbbi nekem inkább a balf..ságot támasztja alá, mert bennem azt az érzetet kelti, hogy nem tudják pontosan, hogyan alkalmazkodjanak ehhez az évhez! Viszont a pénz megvan, nem hiszem, hogy le akarnák nyúlni. Egy esetben tudom elképzelni: Ha a fejlesztéseket abból finanszírozzák meg. Ez rövid távon leviheti az árat az általad írt 12xx körülre, de hosszú távon nekem épp azt jelentené, hogy úgy látják, hogy továbbra is lesz kereslet a termékeikre.
Szóval akkor mégiscsak sunnyog a cég a 2019-es osztalékról vagy sem? Az árfolyam megrekedt ezen a szinten (1340-1380) és addig nem mozdul szvsz, amíg nem lesz világos kommunikáció, ha pedig nem fizenek semmit 2019 után, akkor a mostani oszti leesése után irány az 12xx...
Ezt már egyszer megpróbáltuk neki elmagyarázni, de nem értette meg. Ezen az autópályán mindenki idióta, mert mindenki szembe megy vele. De majd beírja, hogy ő nem beszélt semmiféle autópályáról. :D
Lehet, hogy csak a reggeli kávé hiánya, de nem értem mit akarsz ezzel mondani. Rossz a nyomtatott kártya minősége? Nem A kártya tartalmához van köze a nyomdának? Nincs Ennyi!
Reggel??? A tények makacs dolgok! A kártyát a Nyomda gyártja? Igen. Adatok nem jók? Igen Valahol vki hibázott? Igen. Állami pénzekből is él a Nyomda? Igen. Majd amikor a kártyára és a korrekt adatokra szükségetek lesz, lobogtassátok a borítékot amiben küldték! Téma lezárva, hazudozást és a tények meghamísítására tett kísérleteket be lehet fejezni!
Azért a reggeli indításod után ezzel bejegyzéseddel feltette az i-re a pontot. Szerintem a megrendelésállomány a megszemélyesített covid-kártyák révén, illetve a jövő évi választások miatt nem fog csökkenni. Én inkább annak tudom be, hogy csend van a 2019-es eredmény felhasználása terén, hogy túlságosan konzervatív a gazdaságpolitika, plusz srv-t is láttam a határozati javaslatok között.
Én nem láttam a kgy pontok között(sem)... Mivel tavaly év végén is halgattak róla és az eredmények sem voltak fényesek, hajlok arra amit anno a nagy beruházás kezdetén páran feszegettünk már. Alá lesz rendelve egy ideig az osztalék a magasabb céloknak. Sőt lehet, hogy már a cég a csökkenő/stagnáló megrendelés állományokat látva eleve úgy kalkulál, hogy jelenleg kb erre az osztira lehet berendezkedni a 2021-es év után is. (annak aki megtartotta) Május 17-én lesz az első negyedéveről a beszámoló. Az nagyon messze van még...
Pontosan ezt mondtad. Az ANY a hülye mert az adatot amit kap ő nyomja a kártyára amit megint más postáz valahova ami a nyomdát szintén pont nem érdekli. Vagy talán az ANY a feladó azon amit kaptál?
Állami Nyomda