Topiknyitó: saru 2006. 10. 16. 22:55

az olaszliszkai eset  

a pár évvel korábbi fejér megyei eset után, most ismét meglincseltek a cigányok egy embert, ráadásul két gyermekének szeme láttára
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2009. 10. 29. 15:28
Előzmény: #2857  pampa
#2860
Nagyon érdekes ez a régi/új fejlemény. Elmondom miért: az itteni és úgy átalában az emberek hozzáállása miatt.

Ugye az előzmény eset arról szól, hogy korábban ugyanezen elkövetők egyik rokon gyerekét halálra (!) gázolta egy autós. Azóta történt a hirhedté vált olaszliszkai eset, ami ezért persze az előzőt is ilyen színben tünteti fel, pampa is nyilván ezzel a szándékkal másolta be, igazolva, hogy ott valami visszatérő szokás az önbíráskodás. Tehát itt egyértelműen a korábbi esetben is embertelen, aljasak voltak az elkövetők. Így itéljük meg ugye.

Éppen néhány napja írta be matgab egy másik topicba annak a halálra gázolt kislánynak az esetét, ahol a nagypapa a neten megfenyegette az autóst.

Érdemes összevetni az ottani reakciókat és ennek az olaszliszkai előzmény esetnek a megítélését. Itt a fórumon is, ill. magunkban.

Pontosan erről szól az előítélet és a kettős mérce. Az egyik esetben egy későbbi (természetesen valóban példanélkülien durva) eset miatt a korábbit is hasonlóan kezeljük magunkban, miközben egy ugyanilyen eset máskor, máshol éppen az ellenkező oldal iránti szimpátiát váltja ki belőlünk.
Törölt felhasználó 2009. 10. 29. 14:18
Előzmény: #2858  Törölt felhasználó
#2859
Korrigálva: nem egész Olaszliszka köré, csak a putrik köré/mellé.
Törölt felhasználó 2009. 10. 29. 14:13
Előzmény: #2857  pampa
#2858
Ennek a "tervezett" körgyűrűnek az árából pöpec kis falat is lehetne kanyarintani Olaszliszka köré (is). (Izraeli mintára, betartva a kiválasztott nép "játékszabályait", Csak, hogy ne legyen rinya. Se az ENSZ, se más pl. emberjogi szervezet részéről.)
pampa 2009. 10. 29. 14:05
Előzmény: #2856  Törölt felhasználó
#2857
Lassan minden részletre fény derül.

Az olaszliszkaiak lincselését egyszer már megakadályozta a rendőrség
Egy gázolás miatt tizenöt éve már majdnem történt lincselés Olaszliszkán, akkor csak az autót verte szét a felbőszült rokonság, az autós életben maradt.

Lehet, hogy körgyűrűt kellene építeni Olaszliszka köré és akkor nem tudnának az autósok a belterületen gázolni. És talán megszűnne a csoportos bosszú "népszokása". Ennyit megérne az ügy mégha hárommilliárdba kerülne is a körgyűrű minden kilométere. :(
kovacslajos | 2009. október 29. | 13:48:11

Néha túl gyors a rendőrségünk!

A Debreceni Ítélőtáblán, a Szögi Lajos 2006-ban Olaszliszkán történt brutális meggyilkolása miatt indult büntetőper másodfokú tárgyalásán ma kiderült az is: a tragikus esetnek sok évvel ezelőtt már volt egy hasonló előzménye, amely kis híján tragikusan ért véget. Balla Lajos, az ítélőtábla tanácselnöke a csütörtöki tárgyaláson fölolvasott több rendőrségi és bírósági dokumentumot, amelyekből kiderült: Olaszliszkán 1994-ben egy autós halálra gázolt egy kislányt, aki a jelenleg a vádlottak padján ülő H. és Sz. család rokonságába tartozott. A baleset után a kislány rokonságából mintegy húszan fölkeresték az autós lakhelyét, behatoltak az udvarára és szétverték a járművet, amellyel a gázolás történt.
Ajánlott cikkek

szövegkép Olaszliszka: az első beismerő vallomás és bocsánatkérés!

A rendőrségi jelentés szerint a súlyosabb bűncselekményt, az autós meglincselését csak a rendőrök megérkezése gátolta meg, akik megfékezték a - mint fogalmaztak - "felbőszült" rokonságot.

Ennek azért van jelentősége, mert a vádlottak védői utaltak arra: a H. és Sz. család tagjaiból azért válthatott ki különösen nagy indulatot Szögi Lajos vélt gázolása, mert mély nyomokat hagyott bennük a korábbi halálos tragédia. Az ügyben felkért elmeorvosi szakértő ezt cáfolta, mint mondta, ha egyes családtagokban mély depresszió alakult volna ki az eset miatt, akkor nem mások, hanem maguk ellen fordultak volna, a súlyos depressziósokat ugyanis az jellemzi, hogy magukat büntetik önagresszióval.
HIRDETÉS

A tárgyaláson elhangzott az is: Szögi Lajos 2006. október 15-én történt meggyilkolása előtt pár nappal azért hívtak rendőröket Olaszliszkára, mert a per jelenlegi másodrendű vádlottja, idősebb H. Dezső életveszélyesen megfenyegetett egy helybéli családot. A vallomások szerint id. H. Dezső verekedni akart egy férfival, s annak háza előtt azt kiabálta, hogy éjszaka megöl mindenkit. A rendőröknek később H. Dezső elismerte: valóban nézeteltérésbe keveredett egy családdal, de senkit sem akart megölni.

A per délután fél 2-kor folytatódik, s ha a bíróság elutasítja az indítványozott bizonyítási eljárásokat és tanúmeghallgatásokat, akkor elképzelhető, hogy már ma megkezdődhetnek a perbeszédek.
Törölt felhasználó 2009. 10. 14. 12:55
Előzmény: #2855  pampa
#2856
Oszkó (offshore) Petyánál, az új kecó alagsorában is elférne vagy 3 tucat borsodi rettegő. Valamelyik zsákfalu fellélegezne legalább egy kicsit.
(Azt nem mondom, hogy észre sem venné őket a nagy házban...)
pampa 2009. 10. 14. 12:48
Előzmény: #2854  Bobojsza
#2855
Nagyon jó!

"Aztán kitaláltam, se nem vagyok képviselő, se nem vagyok okos, talán ezért jutott az eszembe: nekem van egy lakatlan házam, amit szívesen kiadnék nekik, helyileg sem kell sokat költözni, mert a régitől pár száz méter, jó környék, liberina képviselő lesz a szomszéd, a másik oldalon pedig a liberina képviselő hölgy építési telke van, amit el akar adni, meg is van hirdetve, a kert (nem nagy 400nöl+ ugyanekkora udvar) pedig a liberina képviselő gyümölcsösével hátulról határos. Szóval ideális hely. Na ilyen szép helyre fog költözni az Orsos família, mind a 12 fő.

Mivel nem Nyirmihálydiban van az ingatlan, van külső és belső klotyó is :)

Én még nem láttam olyan mérges embert mint azt a nőt. Előbb szó szerint halottfehér lett, majd vörös, már attól féltem hogy valóban komolyan baj lesz és ott helyben megüti a guta. Minden érvet felhozott, hogy miért nem jó az a ház, drága a bérlet......

Ezt kellene alkalmazni Budán is.
Bobojsza 2009. 10. 14. 11:37
#2854
Az indexen olvastam lehet, hogy volt már mert 2008-as történet.
link

Balacy nagyon kulturáltan és elegánsan oldotta meg a falu problémáját vagyis csak áthelyezte.
Törölt felhasználó 2009. 10. 14. 09:28
Előzmény: #2852  Törölt felhasználó
#2853
Tolerancia-bajnokok, cigány fajvédők megint kussolnak. Már régen kicsúszott a helyzet kezelése (szándékosan?) az illetékes "elvtársak" keze közül. A többségében parazita cigányság oktatja ki a többséget, amelynek a keményen megkeresett adóforintjaiból finanszírozzák a segélyhegyeket?! Itt is a nyúl viszi a puskát?
"...Elszemtelenedtek a magyarok..."
De ronda vége lesz ennek...
Törölt felhasználó 2009. 10. 14. 09:12
Előzmény: #2851  pampa
#2852
"Meg kell ölni minden magyart! A te házadon is nemsokára fekete zászló fog lógni a magyar helyett."

kéne egy ilyen akció Olaszliszkán:
link

kiterjesztve az egész retek bandára, utána csöndebe maradnának egy ideig
pampa 2009. 10. 14. 07:56
Előzmény: #2850  pampa
#2851
Addig kell lépnie a politikának még van rá lehetősége.Nem azt kellene meghurcolni aki mer beszélni az áldattlan állapotról ami elharapódzott ebben a társadalmi rétegben.

2009. 10. 14. 07:33
„Meg kell ölni minden magyart!” Halálos fenyegetés Olaszliszkán

Folyamatosan meglopták, ezért feljelentést tett a rendőrségen egy olaszliszkai asszony. Emiatt egy helybeli cigányasszony "sértve érezte magát", és halálosan megfenyegette.

„Úgy fogtok járni, mint a tanár!” – kiabálta a roma asszony, Szögi Lajos tiszavasvári tanár néhány évvel ezelőtti meglincselésére utalva. A fenyegtőzést később a következőképpen nyomatékosította: „Meg kell ölni minden magyart! A te házadon is nemsokára fekete zászló fog lógni a magyar helyett!” - írja a Magyar Hírlap.


„Szögi Lajos emlékművével majdnem szemközt áll a szüleim háza. Édesanyám két éve meghalt, a ház azóta üres, a helyi cigányok pedig jelezték, hogy szívesen beköltöznének. Mi ettől természetesen elzárkóztunk, amit ők azzal bosszulnak meg, hogy onnan folyamatosan lopnak ."

Az asszony a lopások miatt naponta háromszor ellenőrzi az ingatlant. Múlt hétfőn észlelte: a szüleinek portáját határoló kerítésből tizenöt méter hiányzik, és az udvaron lévő fáskamrának csaknem a felét elbontották.


A körzeti megbízott - az asszony állítása szerint - azt tanácsolta neki, hogy sürgősen szabaduljon meg a háztól, vagy szereltessen rácsot minden ajtóra és ablakra. Kamarásiné, megelégelve a lopásokat, feljelentést tett a Sárospataki Rendőrkapitányságon.


„A posta felé igyekeztem, amikor H. Ágnes, egy helyi 53 éves cigány asszony elállta az utamat, és lökdösni kezdett, miközben a következőket kiabálta: "túlságosan elszemtelenedtetek, magyarok, most már ti fogtok következni", "úgy fogtok járni, mint a tanár, és oda fogtok takarodni mellé, a sírba" ; "Meg kell ölni minden magyart! A te házadon is nemsokára fekete zászló fog lógni a magyar helyett." Olaszliszkán egyre feszültebbek az etnikai viszonyok, és a helyi romák mind nyíltabban vállalják fel magyarellenes mondataikat - zárul a cikk.


Magyar Hírlap
pampa 2009. 10. 13. 17:20
Előzmény: #2849  pampa
#2850
Kezd ez az ügy már kicsit túlpörögni.

"Ezért a roma nők most polgári perben próbálnak elégtételt venni sérelmeikért, fejenkénti kártérítést követelve, melynek végösszege megközelítheti a kétszáz millió forintot is.

Kérdem én a Szögi tanár úr gyermekei miért nem perelik a bűnösöket?

"Keresetükben pénzbeli kártérítés megállapítását is kérik a bíróságtól személyiségi jogaik megsértésére hivatkozva"

"egyenként kétszázezertől félmillió forintig terjedő kártérítést kérnek, így a per végösszege hetvenkét millió forinttól kezdődően akár száznyolcvan millió forintra is rúghat. Káló Norbert hozzátette: az asszonyok azt szeretnék elérni, hogy olyan precedens értékű ítélet szülessen, amely elrettent mindenkit a szélsőséges megnyilvánulásoktól"

Nos az utolsó résszel én is egyetértek.Remélem a kézilabdás esetnél a bíroság a Veszprémet ért anyagi kárt is megfizetteti a támadókkal.

Legyen precedens értékű az itélet!
És e naptól kezdve minden bűnöző álltal elkövetett esetnél a bíroság kártalanítsa az sértettet vagy az áldozat hozzátartozóját.

Per,hát legyen per.
pampa 2009. 10. 11. 13:55
Előzmény: #2848  Törölt felhasználó
#2849
Elrettentő és visszatartó ereje van az ilyen "súlyos" büntetéseknek ?

Újabb iskolai zsarolás! Éppen megúszta a vádemelést

„Járadékként” követelték a cigarettát.

Zsenge kora ellenére nem kis bűnlajstrommal „büszkélkedhet“ az a kamasz, aki ellen a kaposvári ügyészség először súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, aztán vagy nyolcrendbeli lopás miatt emelt vádat.

A 16 éves fiatalember a 2007– 2008-as tanévben egy kaposvári általános iskola nyolcadik osztályos tanulója volt. Társával úgy nyitották a tanévet, hogy október környékén egy évfolyamtársuktól cigarettát akartak szerezni, méghozzá zsarolással. Először csak kérték tőle a cigit, majd amikor nem adott, megzsarolták: megverik, ha másnapra nem hoz nekik egy-egy szálat.

Aztán ez mindennapos lett: a vádlott és társa naponta követelték az egy-egy szál cigit. Ha nem kapták meg, ököllel, tenyérrel ütötték, meg is rugdosták áldozatukat. Hónapokon keresztül így ment ez.

Az ügyészség a fiatalkorú vádlottal és szintén fiatalkorú társával szemben elnéző volt: két évre elhalasztották a vádemelést, azzal a feltétellel, hogy ez idő alatt újabb bűncselekményt nem követnek el.
Törölt felhasználó 2009. 10. 09. 12:40
Előzmény: #2845  Törölt felhasználó
#2848
a Holdon találtak vizet, de nem hiszem, hogy extra szállítási és áttelepítési költségeket kéne vállalnunk ez ügyben:)

Víz a Hold belsejében
link
Törölt felhasználó 2009. 10. 09. 11:45
Előzmény: #2846  saru
#2847
Ahol túlnépesedik egy faj, ott előbb-utóbb a természet közbeszól.
saru 2009. 10. 09. 10:16
Előzmény: #2843  Törölt felhasználó
#2846
a szomszédos országokban hallani vezetőinktől, - nagyon helyesn, - hogy az etnikai arányokat fenn kell tartani (Vajdaság, stb)...!;

és itthon ?
Törölt felhasználó 2009. 10. 09. 10:08
Előzmény: #2844  Törölt felhasználó
#2845
Látni kell,hogy teljesen mindegy mit és hogyan teszünk a romákért.
Ha pénzt adsz neki akkor az a baj,hogy miért nincs több vagy az,hogy a másik miért nem kap..
Ha nem adsz neki az a baj, mert akkor "szegény"cigánynak lopnia kell.
A minap hallottam egy rádiós interjút egy cigány családdal,akiknek "embertelen"körülmények között kell lakniuk egy budapesti szociális bérlakásban INGYEN.
Megszólalt a hatéves kislány is aki már most úgy siránkozott mint egy meglett cigány asszony.Apuka azt panaszolta,hogy penészesek a falak és a gyerekek ezért asztmásak,megaztán most,hogy jön a 6.-ik!!!! gyerek már nehezen férnek el 35nm-en....
Felelőtlen,mihaszna,élősködő,önmagára is igénytelen nép ez.
Remélem mielőbb találnak vizet a holdon......
Törölt felhasználó 2009. 10. 09. 08:42
Előzmény: #2839  Törölt felhasználó
#2844
Mindegyiknek háromszor. (Biztos, ami biztos.)
K. orbánnal kezdve a sort.
Törölt felhasználó 2009. 10. 08. 19:14
#2843
Hoppá: a "baloldaliak" 79%-a is cigányellenes

A cigányok nagyjából 40 százaléka nem fejezte be az általános iskolát, a többségi társadalom negyede pedig azon a véleményen van, hogy a konfliktusok úgy oldódnának meg, ha a cigányok minél inkább elkülönülnének a többségi társadalomtól - derül ki abból az anyagból, ami egy október elsejei konferencián hangzott el.

A Lengyel László által szervezett konferencia anyagából és az ott bemutatott felmérésekből sok érdekes dolog derül ki, ebből szemezgetünk.
Míg a 2001-es népszámlálás során 190 ezren vallották magukat "romának", addig a különböző felmérések szerint 520-700 ezerre tehető a cigány lakosság száma Magyarországon. Míg a cigány háztartások átlagos nagysága 4,2 fő, addig a teljes népesség esetében ez a szám 2,8.
A cigányok 50 százaléka az ország területének 15 százalékán él. Többségük a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségben. 40 százalékuk nem fejezte be az általános iskolát. Valamilyen szakmával 18-19 százalékuk rendelkezik, míg érettségit nagyjából a cigány lakosság 5 százaléka szerzett. A diplomások aránya kb. 1 százalék a felmérések szerint.
Nagy részük segélyen él
Jelenleg a cigány háztartások 53 százalékában van legalább egy munkanélküli, ebből 15 százaléknál kettő, 6 százaléknál pedig három vagy akár több is. Egy főre jutó jövedelmük 34 ezer forintot tesz ki havonta, 33 százalékuk részesül szociális segélyben, 29 százalékuk nyugdíjban vagy rokkantnyugdíjban, 28 százalékuk GYES vagy GYED támogatásban, 27 százalékuk pedig munkanélküli segélyben.
A felmérést végzők ugyanazokat a kérdéseket tették fel magyaroknak és cigányoknak. A kérdések között volt például az, hogy „mindent egybevetve, mit gondol, mi az oka annak, hogy a romák nehéz helyzetben vannak”? Erre 2009 januárjában a lakosság 80 százaléka azt válaszolta, inkább a saját tulajdonságaik, hozzáállásuk miatt vannak nehéz helyzetben. Mindössze 14 százalék gondolta úgy, hogy ennek oka "a többségi társadalom diszkriminációjában és elnyomásában keresendő".
A megkérdezett cigányok ezzel szemben a következőket válaszolták két hónappal később: 26 százalékuk vélte úgy, hogy a saját hozzáállásuk a ludas, míg 63 százalékuk a többségi társadalmat okolta a kialakult helyzetért. (!)
A megkérdezettek 80 százaléka arra a kérdésre, hogy „Ön hogy érzi, személy szerint tud-e tenni valamit a cigányok és a nem cigányok helyzetének javításáért?” nemmel válaszolt. Arra a kérdésre, hogy vajon ki tud javítani a cigányok és a nem cigányok viszonyán, 74 százalék felelte azt, hogy a cigányok maguk, 59 százalék a kormány kezében látta a megoldás kulcsát, míg 49 százalék a cigányság szervezeteitől várná a helyzet javulását. A válaszadók hat százaléka viszont a Magyar Gárdától és a Jobbiktól remélné a probléma kezelését.
A baloldaliak 79 százaléka is cigányellenes
A társadalom cigányellenességét vizsgáló felmérésben a következő eredmény jött ki: az összes megkérdezett 81 százaléka inkább cigányellenesnek vallotta magát, mint nem. Ezen belül a magukat baloldali szavazóknak tartók 79 százaléka, a középen állók 83 százaléka, és a jobboldalra húzók 85 százaléka vallotta magát inkább cigányellenesnek, mint nem cigányellenesnek.
„A cigányokat rá kellene szoktatni arra, hogy inkább úgy éljenek, mint a nem cigányok” - tavaly októberben ezzel az állítással a megkérdezettek 81 százaléka értett egyet, míg idén áprilisra ez az arány egy százalékkal, 82-re nőtt.
„A cigányok gondjai megoldódnának, ha végre elkezdenének dolgozni” - 2008. októberében a megkérdezettek 82, míg idén áprilisban 84 százaléka gondolta így.
„A cigányok gondjai megoldódnának, ha végre kapnának munkát” - idén áprilisban ezzel az állítással a megkérdezettek 65 százaléka értett egyet.
„A cigányok szegénységét az is okozza, hogy a többségi társadalom előítéletes velük szemben” - azok aránya, akik ezzel egyetértenek, az említett időszakban 46-ról 57 százalékra nőtt.
Törölt felhasználó 2009. 10. 08. 18:26
#2842
tegnap volt egy film a Duna Tv-én az a címe Hotel Ruanda érdemes megnézni

adva van egy ország benne két törzs, az egyiket a gyarmattartók előnyökben részesítik kb 80 éven át, (oszd meg és uralkodj) aztán eljön a függetlenség ideje, eltelik kb. 30 év és a többségében szegényebb törzs tagjai, neki esnek a náluk sokkal magasabb életnívón élő másik dettó olyan kinézetű és nyelvű másik törzsnek kb 1 millió halott a világ tétlenül nézi a vérontást

elgondolkodtató persze a párhuzamok csak részben vonhatók
Törölt felhasználó 2009. 10. 08. 15:58
Előzmény: #2835  pampa
#2841
Nem vagyok büntető jogász, kérdsezd meg a www.jogiforum.hu-n, biztos fognak neked válaszolni.

De annak azért örülök, hogy végre ezeket a híreket is bemásolod. Mondjuk a reakciód azért eléggé eltérő a fordított helyzethez képest...

Egyébként meg:
"A megtámadott kislányok anyukái emberölési kísérlet, kiskorú veszélyeztetése és testi sértés miatt feljelentették a támadókat a rendőrségen"
FELJELENTETTÉK. Nem ezért ítélték el, tehát ez egyelőre az áldozat álláspontja- Kár előre felháborodnod olyanon, ami:
- Még nem ítélet, tehát nem hatósági minősítés;
- Nem is vagy büntetőjogász, tehát nem tudod mi a kettő között a különbség.

Topik gazda

saru
4 3 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek