Menetrend szerint szép stabil emelkedéssel kezdte a Mol a hetet.Holnapi nap a már a richterbe fantáziát látó és stabil 4% körüli hasznot zsebre tevő tradelők is adhatják lassan a papírt és jöhetnek át a biztos Molba.5000 cél a héten!
Tudom, hogy az elmúlt évek kínlódasa után nagyon nehéz elhinni, de eljött a MOL rv aranykora a BÉT-en. Most ebben van a legnagyobb sztori 1-1,5 év távon. Aztán lehet persze tovább is, csak az még fantáziálás lenne!
Az olajár masszívan emelkedik, de szerintem most nem az húzza a MOL-t, az csak egy stabil támaszt ad, hogy nem fog esni. Az elmúlt hetek során érkezett hírekből még akár 1000-1500 pont emelkedés is összejöhet. Ráadasul a TA is támogató most. A Farkasfű által felvázolt hullámszerkezet alapján a kitűzött 5440-es cél egy alap eset. 1-es hullám megegyezik a 3-assal (100%). A 3-as azonban tudtommal akár az 1-es 168%-ig is elmehet, az pedig már 6700 környékére mutat. 😉
Azt mondanám a mai nap után, hogy bár lehetséges, hogy indokolt lenne normál ügymenet szerint egy kisebb korrekció a papírban, és itt minden szónak jelentőségek tulajdonítok, (normál, kisebb, korrekció), de ha és amennyiben a következő napokban tudja tartani magát az olajár, akkor ez könnyen elmaradhat, vagy csupán egy mini korivá és oldalazássá szelídülhet, mindaddig, amíg nem jön a kövi fel impulzus. Persze mindenki várná a visszaesést, hogy jól bevásároljon, de nem biztos, hogy az össze fog jönni. Akkor pedig kénytelen lesznek egyre magasabb szinteken beszállni a vevők. Most az idő kivételesen a Mol-nak dolgozik, mert ahogy telik, jöhet az oszti hír, a Nis is befittyenhet, és akkor röpp. Mindehhez a hátteret az olajár szolgáltatja, ameddig az tartja magát, nincs ok az esésre. De egyébként sem látom ezt, kizárólag a technikai ok szolgálhatna egy ilyen esetre magyarázatul, de megint csak az a válaszom, hogy mint mindig a teljes képet kell nézni. Nem elég a technika, nem elég a funda, nem elég a hír. Mindent egybe kell látni. Ha pedig mindent egybe nézek, akkor aggodalomra ok nincs. :)
Csak adalék az előző poszthoz. Néhány napja elhangzott, hogy aki most veszi nagy tételben ezeken a szinteken is, az már nem biztos, hogy az idei osztalék miatt veszi. 😉
Mindenképpen érdekes TA okfejtés, köszönöm! Sajnos az elmúlt hetekben elég sok minden napvilágot látott itt a fórumon TA címszó alatt. Tényleg örülnék, ha már mások még hivatkozási alapként is emlegetik a munkáidat, ha néha reagálnál ezekre a csapongó TA-s véleményekre. Másrészt, amit most vázoltál, és amit néhány poszttal korábban írtatok, az alapján ez a magasabb szintű 3-as hullám még sokkal magasabbra kell jusson. 4472-2642= 1830, a 3-as pedig 3610-ről indul a számozásod alapján, tehát 3610+1830= 5440 fölé kellene mennie. Azt nem tudom mennyivel, az még nem derül ki az eddig elmondottak alapján. És ugye még jönne majd az 5-ös is, ami ilyen hosszú 1-es és 3-as után legalább 1000 pont elvárható lenne. Szóval 2027-ben igencsak indokolt lenne lekoccolni a 6K-t! 😁 Mindenki döntse el, el kell-e itt most adni. Ugye ehhez a TA oldali képhez jönnek a támogató funda infók, és hamarosan az osztalék.
MOL: Kifulladóban az emelkedés? A vártnál is erősebb negyedéves eredményt tett közzé pénteken a MOL. Ennek hatására napon belül új történelmi csúcsra húzták a részvényt, a zárás azonban már nem sikerült ennyire jól, így elég nagy kanócot hagyott a részvény, amit akár egy fordulós jelzésnek is értékelhetünk. Az MACD indikátor magas szinten lefordulni látszik, az RSI 72 pontos értékeltsége túlvettségre utal, ami azonban már csaknem három hete tart. A július elején indult meredek emelkedő trendből még nem esett ki a részvény, de amennyiben erre sor kerülne, az negatív irányú fordulós jelzés lenne. Azonban amíg nem ad egyértelmű fordulós jelzést, addig némi oldalazás még benne lehet, de már kellő óvatossággal kell figyelni a részvényt. Támasz és ellenállás szintek
A módszertant nem látjuk, de nem régen adtak ki egy 4500-as célt, most gyorsan módosították 4740-re a jelentés után, miközben ott az árfolyam. És ugye jött pár infó a MOL-ról a közelmúltban, és azt is tudni lehet, hogy a finomítói marzsok többszörösei már a q2 átlagnak. Jön az osztalék szeptemberben. Stb.-stb. nem ragozom. Az, ha egy külföldi elnagyol egy magyar céget, az meg megbocsájtható. Talán!
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.