A jelenlegi üzemanyagárak 2-3 éve az akkori bérszínvonal mellett magasak voltak. Ha így nézzük, még akár 20-30 % lehet benne! Szóval jelenértéken szerintem még nem magas, eddig volt alacsony, de lehet még extrém magas, sőt! Nagy rá az esély! Nem véletlen a Ft erősítési próbálkozások.
A MOL nem kicsit bonyolultabb már, mint az olaj aktuális ára. Ha kútszinten kevés, vagy kevesebb üzemanyagot adsz el, akkor a shop hoz hasznot. Ha cégszinten, akkor nyilván nyitottak, pl. az egészségügy felé, fertőtlenítők, nem kicsi hátszéllel, tele vannak a kórházak. Nyilván nyáron kevesebb téli szélvédőmosó kell. Nem olyan bonyolult ez. Sztem van benne tartalék bőven.
Nyilván, ezért írom, hogy kis szines. Az emberek úgy tüntetnek, hogy nem vesznek, vagy olcsóbbat vesznek, szóval ne induljunk ki abból, ki miért tüntet, hogy az valami érzelmi küszöb. Építőanyag infláció: hja, kérem, nem kéne az államnak is tövig nyomni a beruházási gázt, meg az idehozott beruházásoknak + a lakosságnak egyidőben (felújítás, támogatott hitelek, 5 % lakásÁFA). Nettó baromság, és olyan deformáció a piaci alapú működésben, ami most ide vezet, aztán meg egy csomő bedőlt kivitelezésbe nem is olyan sokára. Arról nem is beszélve, hogy az állam milliárdokat fog kifizetni Lölöéknek és haveroknak a megemelkedett árak miatt. Hovatovább bizonyosan drágul a MOL székház és a vegyi üzem is. Miután mindenki felvette az összes hitelt, meg annak a másfélszeresét, egy pillanatban a helyére billen minden - választások után már nem lesz ez ennyire fontos, pénz sem lesz rá - és jön a pislogás. Egy olyan helyzetben, ahol a kormány tökig nyomja, az MNB meg fékez - első eset, hogy idióta Matolcsyval egyetértek- semmi jó nem lehet a végén, valaki feleslegesen dolgozik.
Aki tegnap, vagy ma reggel esetleg a Brent miatt aggódott, lassan kezdhet megnyugodni. Elülni látszik a vihar a biliben. Ennél jóval nagyobb eséséek is voltak az elmúlt hónapokban, miközben az emelkedő trend töretlen. :)
Egy kút adataiból messzemenő következtetést egyébként én semmiképpen nem vonnék le. KV-tól függetlenül. 100 dolog befolyásolhatja a forgalmat. Pl. úrfelújítás, dugó miatt elterelődik a szokásos közúti forgalom egy része. Az izgalmas a teljes kúthálózatra vetített adatok ismerete lenne, de az véleményem szerint üzleti titok. Szóval ilyen infókra én rv vásárlást, eladást biztosan nem építenék. De az üzemanyagár növekedés sem a legnagyobb probléma hazánkban, összemérhető az általános áremelkedéssel, pl. élelmiszerek. Nem tudok róla, hogy tüntetnének az emberek. Ennek az lehet az oka, hogy a fizetések is nőttek az elmúlt években. Na de ami az építő iparban megy, na az gáz. Tegnap olvastam, hogy napi áras lett a beton, és sorra szállnak ki a vállalkozók a szerződésekből, akár bukóban is. Na ott van baj!
dehogy, nem MOL kút, olcsóbb. Ezért is aggasztóbb, hogy miközben van egy forgalmi áttevődés az olcsóbb kutakra, közben is visszaesett az eladott liter májushoz képest nála De mondom, ez nagyon kicsi szelete az egésznek. és tényleg nincs KV szerintem :-)
Nem tudok elképzelni ilyen forgatókönyvet, hacsak nem találnak borzalmasan sok olajat. de erre nem építenék. Jövő tavaszra lehet 2800-3000 között, ha nem lesz 4. hullám, és a választásokban sehogy nem kerül elő a MOL, és a nemzetközi környezet sem romlik érdemben.
a MOL szépen fejlődik. Visszacsatolva a Richterre...ott lehet egy lefelé épülő háromszög 7400 közeli letöréssel, ott vevős eléggé, de 7800-7900 is meg lehet próbálni. Neki a dollár-huf fontos, sokan azt tradelik rajta. Azt gondolom, az elvárások kicsit elszálltak a Richterrel kapcsolatban, mármint eredményt tekintve. Q2 eredmény elég fontos, ami a heves deviza mozgások miatt nehezen becsülhető jól szerintem. Megmutatja majd, Richter mennyire van ténylegesen kitéve ezeknek a mozgásoknak.
Szép napot. Szerintem napizni is tökéletes a papír. Szoros stop alkalmazásával! 4-5 ezer darab simán elmegy. Napon belüli azonos kötésnél csak 1x számolnak brókerek kötési költséget. Sok nyerőt mindenkinek
Előkerült kutas haverom. Nála, tehát egy lakossági olcsóbb kútról beszélek, a következő volt júniusban: júniusban kevesebb litert adott el, mint májusban, ami azért nem így szokott lenni béke időben sem. Forintban persze jól néz ki, a drágulás miatt +50% a pénz, mint 2020-ban. Fogalmam sincs sajnos, hogy arányában hogy néz ki a személyautók, pick-upok, kamionok, buszok, vagy mezőgazdasági járművek, hajók, repülők, stb. fogyasztása a nagy közösből, de a lakosságnak ez a benzinár már kezd fájni. A lakosság reagál a leggyorsabban. A többi fogyasztó felhasználás úgy lassul, ahogy a lakosság a begyűrűző infláció miatt csökkent a fogyasztásán, de ez lényegesen lassabb folyamat. Szóval egy kis forinterősödés és egy 2-5% nyersolaj korrekció jó lenne (lakossági fogyasztásnak)
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.