Ezt a "tömés "-t egyre többet látom. Én végig csináltam az Opus-Konzum-4ig, rallyt, csúcsot, tömést, mert ott igen az volt, "tömés", mert ott az volt a cél, hogy a boldog eufórikus kicsiket "beragasszák" magasan. De szerintem egy ekkora blue-val mint az OTP ezt nem lehet megcsinálni, itt "tényleges piaci" mozgások is vannak, ott csak a nagytulaj irányított a háttérből, és az volt a kimondott célja hogy a kicsik tartsák a részvényt, ne adják el a közkéz miatt, amíg ő csinálja a maga kis stiklijeit. Köze nincs a kettőnek egymáshoz.
Tudom, hogy sokan nem így gondolják, te is megmagyarázod, ha az lesz amit írsz akkor mi lesz, de akkor is emelkedni fog, mert nincs más út a jelenlegi közgazdasági gondolkodás mellett. A kulcsszó a kamat, vagyis a pénz ára.
Még annyit, ha long certit tudtam volna venni, ott nyilván nem "apróztam" volna el, mert tudom, hogy az irány észak, de mivel nem tudtam szt venni, TS-ben próbálkoztam, rövidebb távra...
Azzal azért erősen vitatkoznék, hogy a tőzsde alapműkődése az emelkedés lenne. Mert egy expanziós fázisban lévő gazdaság, népesség, kereslet mellet ez így nézhet ki de majd kiváncs leszek ha tetőzik a népesség, folyamatosan nőnek az alter költségek és csökken a fogyasztás ugyanennyire hyper emelkedős lesz a tőzsde még akkor is hogy a tőzsde időarányosan többet emelkedik és kevesebb időben esik.
Igen, ez bizonyára így van. Talán a reggeli TS certi azért más eset mert (paradox módon) én is longban látom az OTP jövőjét, mégis sort certit akartam venni és ezért nem akartam sokat kockáztatni. Aztán már nyitáskor úgy felrantották a certi árát, hogy csak pislogtam...
Már látom! Az Unicredit egy drága, de nagyon jó és biztonságos bank. A tőzsdei kereskedési környezetük nem feltétlenül a legjobb. Személyes összehasonlítás alapján: - a K&H olcsó, de ott nincs piaci áras vételi megbízás és határidős kereskedés sem, - az Erste kicsivel drágább mint a K&H, van piaci áras vételi/eladási lehetőség és határidős kereskedés is. Nem mindig a számlavezetési díj és a jutalék mértéke a meghatározó! Nagyon fontos, hogy minden papírral tudj kereskedni amivel csak szeretnél, és úgy ahogy az a számodra a legelőnyösebb!
Ez igaz , de a nagytőke akkor még a Luminor-l nem tudott, sokan már régen lemondtak róla. Azért ők nem azonnal mozdulnak ez igaz, de van a nagytőkének egy speka része is, ezt se mozgatta meg minimálisan sem, na ez az érdekes.
Hát ha adhatok tanácsot, a certi vételnél nelegyél fillérb.szó. Ha elhatároztad az irányt, akkor meg kell venni piacin, nem számít 1000 darabon az a 10 Ft, mert többet hoz, ha jó irányban állsz. Viszont ha lemaradsz róla, azt jobban bánod majd, mint azt a 10-20e Ft-ot, amit a vásárláson megspórolhattál volna.
Én írkálom napok óta, long van, tehát keressük a long beszállási pontot, vagyis a mostani "esés" alját. GAP UP: csorgás, remegőkezűek vannak, akik stoppolnak, mert látják,h hiába a jó hír, az olaj is repül + trump vám + baseball sapka +Tgris Maus tank + 2 AK47, ebből béke nem lesz. Óráson látni valamit, hogy kitörés visszatesztet próbál csinálni. Ilyenkor a korábbi szintek-gyertyákat kell figyelni, ami 45000-45400-et mutat, 45400 fogta, elsőre. Viszont 45000 alatt fuss amerre látsz. Kimerülési rés.
OTP részvényesek ide!