Látom, van akit zavarna az időkorlát. Akkor van egy javaslatom. Kizárólag azokat a tippeket veszem figyelembe, amelyek a hozzászólásban kizárólag a "zárótipp:" szöveget és a forint értéket tartalmazzák a vonal alatti minta szerint! --------------------------------------------------------------------------------------- Zárótipp: 3333
ERSTE: Itt is eladási jelzés jöhet A mozgóátlagokról
pattanva erősen kezdte a hetet az OTP, amiben az általános jó hangulaton túl
Csányi Sándor elnök-vezérigazgató hétvégi üzenete is szerepet játszhatott. Az
OTP első embere megerősítette amit eddig is látni lehetett, nevezetesen, hogy
az óvatosság vezette őket az első negyedéves céltartalékképzésnél, és, hogy
hasonló méretű kockázati költségre nem kell már számítani a következő
negyedévekben. Ugyanakkor az MACD itt is napokon belül eladási jelzést adhat,
igaz lényegesen alacsonyabb értékről, mint a többi részvény, sőt a negatív
tartományból, így erőteljes korrekciótól azért nem kell tartani. Támasz és ellenállás szintek
Azt viszont még mindig nem értem, hogy az általad írt "Azért tanulmányozd a 94/2020 közgyűlési határozatot is" közgyűlési határozatnak mi köze van az S&P-hez?
Teljes leállás nem volt. Ahogy én látom rövid távon.A piac beárazta már a nagy gazdasági visszaesést,sőt az utóbbi 1 hónap alatt azért emelkedtek,mert már az újra nyitást is beárazta....most indul csak az igazi fogd meg-ereszd el , most kell igazán óvatosnak lennünk!
OTP részvényesek ide!