Jelenleg nem tudom, hogy hol, milyen konkrét árnál érezném azt, hogy örülnék neki ha eladnám. Olyan régen benne vagyok, hogy egyszerűen céltalanná vált az eladás. Egyébként másrészről vannak terveim, ezek nem a tőzsdézéssel kapcsolatosak, de úgy látom meg tudom azokat valósítani anélkül, hogy részvényeim eladására kényszerülnék. Amiben hibáztam, azt utólag úgy látom az, hogy TBSz-t a kezdetekkor nem nyitottam. Csak rövid távra terveztem, aztán hosszú lett belőle.
Kb. 2 hónapja tettem be eladási megbízást 2300-ra, pakkom kisebb részére. Még soha nem adtam eddig el belőle. Régóta vagyok benne és kivétel nélkül mindíg vissza csorgott miután új csúcsra ért. Tegnap 100 + 52 db ment el 2300-on. Utána vagy 20 percig nem volt kötés. Módosítottam a maradék eladását 2400-ra. Van még úgyis ezen felül vagy kb. 4000 db-om. Nekem ez valahol egy játék. Biztos észrevettétek, hogy nem értek hozzá, ezért ki is utáltatok magatok közül, de azért őszinte vagyok, nem hazudok sem a mennyiségről ami van, sem a meggyőződésemről. Nem vagyok sem Panny szakértő, sem szerencsés és bizalmatlan is vagyok. Ne hallgasson senki rám, a manapság tőzsdéző fiataloknak van tudása (én még az átkosban szocializálódtam) és friss az agyuk. Én csak egy haszontalan idióta vagyok!
Szia Oldrider, Kérlek ne vedd támadásnak, de régen gondolkodom rajta, hogy amint te bejelented, hogy mégse adod x forinton a részvényeket, akkor rövidesen elérjük. Szerintem te követed a részvényt, enged meg, hogy nyugodtan bírálj. Csak egy kérdésem lenne: nekem jó itiner, mikor te kiveszel valamit valahol. Az tőbbnyire megvan. Most itt sokan másképp gondolják, de szerintem korábban talán mókás volt, de érdekel.: mi nem tartjuk, te tartod, de miért és mikor emelsz a céláron? Szerintem most el kell adnod, de tippelek: nem.
Akkor (ha minden szempontból) logikus lenne, szerinted teljesen helyénvaló a cégben és a vezetésében Rencsár jelenléte. Szerintem meg majd megsúgják Gyimóthynak meg a tanácsadójának Bokorovicsnak, hogy ez így nem frankó. Vagy rendezze le a cég az eltávolítását, vagy várjanak addig a támogatásokra, amíg a Vagyonvisszaszerzési Hivatal lerendezi Rencsárt, ami biztos be fog következni, csak nem vele fogják kezdeni az elszámoltatást, az el fog időben húzódni. Az eu-s pénzt meg gyorsan kell majd osztani.
Nem hiszem, hogy egy olyan cégbe amiben 12% tulajdona van egy neres oligarchának, majd Kapitány István önteni fogja a lóvét. Ki is rúgná hamar Magyar Péter! Tuti megnézik majd, mielőtt az eu-s pénzeket kiosztanák, hogy milyen tulajdonosi szerkezettel bír a pályázó cég.
PannErgy célár: 2.546 Ft
Felértékelődési potenciál: 37%. (2025.10.06.)