Maximálisan egyetértek elnökeinkkel, ne jelentsen veszélyt Oroszország, bár eddig sem jelentett, sőt virágzó kereskedelem dübörgött és dübörögni fog Európa és Oroszország között, hogy ehhez miért van szükség Ukrajna szuverenitására azt nem teljesen értem, de gondolom nem kizáró ok. Természetesen csak egy jóval kisebb területű szuverén Ukrajnáról lehet ábrándozni.
itt pedig a lengyel állásfoglalás, jól benézték a rakéta-ügyben reménykedő ork rajongók: „Az Oroszország által kirobbantott háborúnak csak egyetlen végkimenetele lehet: vagy Ukrajna nyer, vagy egész Európa elveszik” – mondta Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök Kijevben szombaton.A kormányfő szerint Európa túl későn vette észre az orosz fenyegetést, ezért most nem szabad késlekedni Ukrajna megsegítésével. Ennek a háborúnak csak akkor lesz vége, ha minden házat, iskolát, kórházat és utat visszakapnak– fogalmazott Mateusz Morawiecki. Majd hozzátette, Lengyelország Ukrajna mellett, a szabadság oldalán áll.
"2022-ben, 90 évvel az ukrán területek lakosságának éhhalálra ítélése után Oroszország a civil infrastruktúrát bombázza és dönti romba rakétatámadásokkal, hogy télen áram, fűtés, víz és az élethez szükséges alapvető feltételek nélkül maradjanak. Az indok ugyan az: Oroszországnak nem tetszik, hogy a környező népek nem kérnek belőlük és saját maguk akarnak rendelkezni a sorsukról. Ez nem is csoda, hiszen épelméjű társadalom nem kíván az orosz világ része lenni, ami nem képes mást nyújtani csak pusztulást, halált és elnyomást. Még a saját nemzetükről sem képesek gondoskodni, miközben az etnikai tisztogatást hajtanak végre még országon belül is azzal, hogy az orosz Távol-kelet nem orosz származású népeit viszik az ukrán sztyeppékre meghalni.Nekünk különösen nincs semmi keresnivalónk Oroszországgal, amely eddig csak és kizárólag a magyar nemzet kárára avatkozott be a sorsunkba. Az orosz rezsim pedig 2022-ben ismét megmutatta, hogy a szabad világ és a körülöttük élő népek szuverenitásának legnagyobb ellensége, amely nem válogat semmilyen eszközben, hogy az akaratát másokra kényszerítse.Az orosz világ nem a civilizáció megmentője, hanem az egyik legsúlyosabb fenyegetés a számára, amelyet izolálni kell, a törekvéseit a leghatározottabban megakadályozni, az agresszióját pedig egységesen kiállva büntetni. Az orosz propagandától megtébolyodott honfitársainkat pedig újra és újra emlékeztetni kell, hogy a nyugati világ által biztosított szabadságban elkényelmesedve és jó dolguktól elhomályosított elmével ne az olyan képzelt veszélyektől tartsanak, mint az óvodásokat hermafroditává átműtő Soros Ursula. Vegyék végre észre: saját magukra jelentik a legnagyobb fenyegetést azzal, hogy az emberiség elleni bűncselekményeket hétköznapi rendszerességgel gyakorló orosz világot állítják vágyaik középpontjába."
Nee, ez nagy poén, jó csávó ez a Stolti. Osszák be amilyük van, ha elromlik a szovjet technika majd segítünk megszerelni. Lol Ezt már tényleg csak a legelvakultabb fanatikusok látják a támogatások növelésének. Hiába lassan be kell fejezni a politikai öngyilkot, mert még a végén kipusztulnak az áldemokraták. Sokáig már nem úszhatnak az árral szemben.
Nem tudom te mit olvastál, én egy megérdemelten sanyarú sors drámai beismerését, amire csúnyán ráéreztem, megspékelve némi zavartsággal. Hiába a hasonló a hasonlót vonzza.
Belgium továbbra is segít Ukrajnának, az ork-rajongók legnagyobb bánatára nem állnak le a támogatások: "Alexander De Croo miniszterelnök és Hadja Lahbib külügyminiszter szombaton Kijevbe látogatott, és további 37,4 milliós (15,3 milliárd forint) katonai, polgári és humanitárius segélyt ígért Ukrajnának. A látogatás, melyet biztonsági okokból szombatig nem hoztak nyilvánosságra, az első, amelyet a belga kormány tagjai az orosz invázió februári kezdete óta Kijevben tettek. Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is találkoztak – jelentette a belga média.Az elmúlt napok súlyos bombázásai után az ukrán nép mellett állunk, jobban, mint bármikor. A fagyos téli hónapok előtt Belgium újabb humanitárius és katonai segélyt nyújt– írta de Croo a Twitteren. Az újabb, 37,4 millió eurós csomag a katonai eszközökön kívül olyan felszereléseket is tartalmaz majd, mint áramfejlesztők, elsősegélycsomagok és hálózsákok, valamint a vízhez és a higiéniához való hozzáférést támogató humanitárius segítség, mely az ENSZ gyermekalapján, az Unicefen keresztük jut a rászorulókhoz.Belgium részt vesz 14 kórház, valamint a víz- és fűtési infrastruktúra helyreállításában Ukrajnában – jelentették a küldöttséggel Kijevbe utazó újságírók. Belgium a háború kitörése óta 221,7 millió eurót küldött Ukrajnának, melyből 145 milliót katonai, 76,7 milliót polgári segítségre szánt."
az ork-rajogók szomorúak lesznek, növelik a NATO támogatását Ukrajnának: "Ukrajna igényeinek kielégítésére egyes NATO-országok növelték a szovjet fegyverekhez való pótalkatrészek és lőszerek gyártását - ezt Jens Stoltenberg NATO-főtitkár jelentette be.A NATO-főtitkár szerint a szövetség keleti felében egyes NATO-tagországok rendelkeznek a szükséges termelési kapacitással, és máris növelték a termelést.Jens Stoltenberg a múlt héten találkozott az ezen a területen tevékenykedő cégek képviselőivel, és részletesen megvitatta a termelés növekedését.Természetesen néhány ilyen növekedés gyorsan megtörténhet, néhány már megtörtént. Másokhoz több időre lesz szükség ” - mondta Jens Stoltenberg.A NATO azt tervezi, hogy még többet tesz a további gyártósorokba történő hosszú távú beruházások biztosítása érdekében."
OROSZ-UKRÁN háború