Az alábbi linken olvasható bejegyzések alapján komoly egészségügyi problémával néz szembe a Világ, ami rövidesen jelentős hatással lehet a világgazdaságra is
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live
Nem utazom, Sinopharmot kaptam. És ne fáradj az én hsz-eimmel, mert semmi jelentősége. Nem vagyok oltásellenes, kivéve a gyerekek oltását, mert ott igen. Az pedig, hogy 2020 márciusban valaki másképp látta a helyzetet talán nem akkora csoda, ahogy próbálod itt beállítani, főképp hogy Magyarországon gyakorlatilag nem is volt 1. hullám.
Visszakeresem Neked szívesen miket írtál és az hogy be vagy oltva semmit sem jelent, mert oltási igazolvány nélkül utazni sem tudnál ! Visszakeresem és beírom, esküszöm ha holnap rá is megy a napom szembesítelek vele 2020 márciusától kezdve !
Az okokat olyanoknál kell keresnem mint pl Gődény, aki a Közös Nevező nevezetű párttal már a koronavírus megjelenése előtt pénzeket vett fel a választásokra, soha nem fizette vissza azokat, aztán kapóra jött a koronavírus, hogy ismét előtérbe kerüljön. Neki tapsikolnak az oltásellenesek. Pedig semmiféle világnézete nincs, csak a pénz ! Algore árnyaltan látja a helyzet ? Algore oltásellenes, mint ahogy Te is az vagy, csak látszólag próbálod palástolni a mondandódat ! Visszakeressem, hogy miket írtatok ebben a topikban 2020 márciusa óta ? Milyen véleményetek volt a koronavírusról ? Hogyan finomítottatok, hogyan lett a 10 halott kevés (?) aztán észre sem vettétek, de már 35.000 hivatalos halottnál járunk. Hogyan kisebbítettétek a bajt "bízva az emberek immunrendszerében" (?), szívesen visszakeresem Neked ! Jöhetnek a mínuszok, de akkor is leírom, hogy mennyire ostobák vagytok és még észre sem veszitek !
Hivatalos, az izraeli egeszsegminiszterium tegnap bejelentette a kotelezo 4. dozist, aki a 3. utan nem veszi fel x honappal, annak ervenytelen lesz a vakcinaigazolvanya. A miniszterium egyik vakcinabizottsagi tagja ezt nyilatkozta: "Those who think we won't need to take more boosters are wrong. We will need to take the 4th shot, the 5th shot, the 6th shot, and the 7th shot." Az omikron 38 orszagban van kimutatva, de halalesetet eddig nem okozott. Erre megy a vakcinak panikos elore bekeszitese. Izrael mar 7-nel tart, az ausztralok ugye 14 dozisra fizettek elo. Elo lesz huzva az omikron utan nehany varians. Ja, del-afrikaban oxigen se nagyon kell az omikronosoknak, nincsenek legzesi gondjaik, a 66%-ukrol a korhazban azt se tudtak hogy mikrobi, csak a teszt kimutatja. Influenza light.
"Portfolio a járvány elején készült becslése szerint Magyarországon 4-5 millió ember számít veszélyeztetettnek a koronavírus miatt. Közülük közel 2 millióan életkoruk miatt veszélyeztetettek, a többiek pedig alapbetegségük miatt. A leginkább kitettek azok, akik idősek és betegek is." Ha 8 millió felnőttből 4-5 millió veszélyeztetett, 2 millió pedig többszörösen, akkor nem kell csodálkozni.
Nahat, nahat. Az NBC News Paul Offitt-al, az egyetlen le nem mondott FDA vakcinaszakertovel az "original antigenic sin-t" elemzi a vakcinak kapcsan a mainstream mediaban. 1 ev kesessel. Ujabb dolog, amiben az oltastagadok joval megeloztek a vakcinavallasosakat. Mert persze innentol a hivok nagy szakertoi lesznek a kerdesnek, es visszamenoleg is errol beszeltek 1 eve mar legalabb :) Azon megy az elmelkedes a szakertovel, hogy khm, ize, nem is biztos hogy olyan jo otlet 3. oltast adni mindenkinek. Lehet hogy csak azoknak kellene, akiknek nagyon muszaj. Es ha esetleg vissza lehetne szivni azokbol, aki nem ez a kategoria, de mar belement :) A kardiologusok utan a vampirok lesznek keresettek jovore :)
Teccettek volna nem hagyni lerohadni az egeszsegugyet 20 ev alatt, es hagyni hogy az alulfizetett, meg nem becsult orvos es nover garda elhagyja a palyat vagy az orszagot. Azok mentek el elsosorban, akik mutetekhez kellenenek. Most erett be a gyumolcs.
Na ez meg a hab a tortán https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211206/mar-50-ezer-beteg-van-a-varolistakon-514740 Nem értem hogyan tud a 22 milliárd várólistát csökkenteni? Mi a pénz? Orvos vagy szabad kapacitás? 50000 ember vár. Ebből majd 34000 ember szemészeti v mozgásszervi műtétre. Ez már megint vmi magyar kuriózum és beférne az oknyomozósdiba, H hol vannak a szemészek és mozgásszervi orvosok Covid alatt? Mind a Covid osztályon? Vagy a műtők foglaltak? Szokták covidosokat műteni? Értem én, H leterheli az eü-t, de nem lehetne szétválogatni mi fertőző, mi nem és menjen minden a maga szeparált útján?
Ez a kórházban kapjuk el a vírust már régóta magyar kuriózum és sztem beférne az előző okfejtés cikkbe is, persze nem mutatna jól.. Gondolom Covid alatt sem 1-2 ember kapta el bent, pedig totál mással volt orvosnál, szakellátáson v kórházban. Sosem fért a fejembe, hogy lehet a gyerekként látott nagy fehér kórházi világ mára vírus tanya - tisztelet a kivételnek. Mindenütt űrtechnika van a világban - pont az eü kell legyen az amitől tartsunk, H egy nyomorult fertőtlenítés, sterilizálás hibádzik.
Kóbor szívével volt kórházban. Ott lett COVID is. Csollány alkoholista! Ilyenek a hírek az igazságot később tudjuk meg! Oltaspartiak úgy híresztelnek ahogy jó nekik.
Mindenkinek vannak motivációi amik cselekvésre ösztönzik, engem viszont csak a számomra hasznos információ érdekel, mind1 honnan jön, a döntés felelőssége az enyém.
CoronaVirus
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live