Tévedtem a saját elképzeléseimmel is. A HDT után mondtam, hogy szerintem lesz egy nagyobb akvi, egy durranás, és akkor....nem, akkor sem. Igen, csalódott agyok, de nem a 4IG-ban, hanem a saját tisztánlátásomban.
És nem kell madrid segítségére sietnem, mert attól, hogy nap végén mindig visszahúzzák kicsit, még pontosan ugyanaz zajlik hetek óta: csorgunk le, kis forgalommal, kiszálló kisbüfikkel, beszálló nélkül.
Csalódott? Igen. Bíztam egy erős felkörben. Nem jött. Annak lett igaza, aki ezt valószínűsítette, nem annak, aki kitörést, 700-t és utána megyünk tovább. Nincs bizalom a részvényben, nincs bizalom egyelen NER részvényben sem. Szerintetek egy új kormánynak meddig tart egy olyan közbeszerzési tv-t hoznia, amely talál valami visszásságot 10 évre visszamenőleg (pl. nemzetközi piaci ár felett min 25%-kal túlárazta valaki a szolgáltatását visszaesően), és erre hivatkozva kizárja 5 évre mindennemű közbeszerzésből az adott céget? És ezt minden NER cégre rá lehet húzni. A DIGI iyen szempontból jó választás, mert független az állami megrendelésektől, de a frekvenciákkal és a GVH-val lehet szórakozni, ami nehézzé teheti az életét. Ezt látjuk évek óta.
Szóval igen, csalódott vagyok. Ki akartam szállni, de mindig kicsit feljebb, mint ahova felment, és aztán lejjebb, mint ahol korábban kiszálhattam volna. És még mindig azt olvasom, hogy hurrá, nem süllyedünk, nem süllyedünk, minden a legnagyobb rendben lesz, mert a cégnek jönnek a megrendelések. Igen, nekik minden rendben lesz, nekünk, részvényeseknek csak ha véletlenül megszánnak.

4IG Nyrt reszvenyesek.
Moderacio alatt lesz.