A Miniszterelnökséget vezetõ miniszter szerint az aggodalomra okot adó európai gazdasági adatok ellenére a magyar gazdaság alapjai stabilak, és a gazdasági növekedés tartalékai biztosítottak. Gulyás Gergely csütörtöki budapesti
Azért a gdp-t nemcsak termelési oldalról számolják, hanem a jövedelmek és fogyasztás alapján is, így bár tény, hogy a különböző transzferár trükkök torzítják, azért elég jól lehet közelíteni a tényleges értéket.
Ha arra gondol VM, hogy a nagyobb magyar lakossági állampapír tulajdonlás segíti a válság elkerülését a külföldiek kiszorításával, akkor ebből a szempontból igaza is lehetne, de mi a helyzet akkor pl. az exporttal? Egy kis nyitott gazdaság Európa közepén nem tudja függetleníteni magát a Világ folyamataitól. A másik, hogy a nagyobb hazai állampapír birtoklás a magyar embereket fogja ez esetben legatyásítani, és inkább a megtakarításokat csökkentik....
Emlékszem arra amikor az orbán édesapja a fehérvári mszmp pártbizotság épületében kijelentette, hogy az olajválság nem fogja érinteni hazánkat,.. Tévedett.
tulajdonképpen akár igaza is lehet. ha ki se lábaltunk belőle, akkor most valóban nem tud begyűrűzni. már értem, nem is szar volt a ner gazdpolja, hanem ennyire ravasz.
ezen miért csodálkozol? magyarországból offshore paradicsomot csinált a fideszed az egész gdp növekedés csak papíron létezik ahogyan a 3 százalék infla
Bajnai ezt mondta október elején: "Magyarországnak nem a válság elsődleges hatásaitól kell tartani, azzal viszont jó, ha számolunk, hogy ez a válság az egész világban és megkerülhetetlenül Magyarországon is a következő hónapokban, de az is lehet, hogy években jóval nehezebb gazdasági környezetet teremt majd számunkra." (Idézet a parlamenti jegyzőkönyvből.)
Törölt felhasználó2019. 04. 04. 18:57
#20
Kimaradhatunk a válságból? Pont ezt mondta Gyurcsány is a rádióban 2008 őszén, konkrétan az autóban ülve hallgattam, jó hogy nem követtem el valami balesetet nagy meglepetésemben. Bajnai is ezt mondta https://index.hu/gazdasag/magyar/amcso081110/ Magyarország nagyon pici ország (más szóval, közepes városállam - Luxemburg 600 ezer emberrel feleakkora GDP-t ér el, mint Magyarország 10 millióval) és nincs akkora lendületben még most sem, mint az amúgy 4x akkora belső piaccal rendelkező Lengyelország, és bár javulnak az adósságmutatóink, még most is majdnem kétszer annyi a GDP arányában, mint a lengyeleknek volt akkor. Ráadásul ellentétben az akkori lengyel helyzettel, a magyar úgynevezett növekedést fűti a kohéziós alapoknak az a töredéke, amit nem tesz zsebre (ingatlan, fél Murau, pénzeszközök...) valami offshore országban az Orbán-Mészáros-Rogán-Szijj-Szijjártó-Habony-Matolcsy-Mészáros maffia. A mi kis nyitott gazdaságunk mindenféle szélnek játéka lehet. Ne reméljük, hogy a német autószerelő munkásokat fogják tömegesen elbocsájtani először.
nem lesz akkora bukta szerintem visszajön az 5-7 százalékos munkanélküliség befagyasztják a béreket ennyi fog történni ez leviszi az inflát és lehet verni a mellett, hogy milyen alacsonyak a hitelkamatok aztán hirtelen mégis berobban az infla, mert ugye az export összeesik az import marad, de akkor meg soros
nem véletlen a 6 százalékos nmezeti (haha) kötvény + gulás további megtakarítási ajánlatokat említett lesznek még mindenféle magas kamatok az ingatlant már kimaxolták, ismerős januárban vett 52 millióért 64 nm-et, mert az milyen jól hoz majd 220 ezerről kezdte hirdetni kiadásra 160 ezerért vitték el múlt héten az nettóban kemény 3 százalék a kúrmány most arra játszik, hogy minden maradék pénzt becsatornáz állampapírba ahelyett, hogy bérlakást programot indított volna nem barom csok-ot és most lenne egy halom pénz ami tényleg bemenne az állampapír piacra sokkal kisebb kamat mellett mindettől függetlenül jelenleg az is barom, aki egy fillért odaad az államnak - szerintem a dunyha alatt szunnyad majd az euró egy jó darabig
az olaj árát azért a manipulációs technikákon túl a kereslet-kínálat is befolyásolja. . a globális válságokban jellemzően csökkenni szokott a kereslet. . most ezt megzavarja a kínálati oldalon egy lokális válság (a venézeknél) -- ennek fenntartása fontos az olajtól leginkább függő oroszország számára, de a mozgástere azért nem túl nagy, venezuela messze van.
minden önfényező rendszert elsöpör a válság, mivel kiderül hogy hazudtak éjjel nappal szerintem most se lesz másképp egyébként nem várom a válságot, mert azzal szinte mindenki szív ettől függetlenül jönni fog az inflációs sokk hiányzik, de egy 100$-s olajjal összejön az azért, az meg megint emelkedésbe indult
A kérdésem így szólt: a válságban bízol, hogy megváltozhat a rendszer? Szerintem nem fog megváltozni és ez nem a kormányunk érdeme, hanem a leosztott lapoknak. Nagyon erős érdekek alakítják ma a kontinensünket. Válság ide vagy oda, ezt fogja erősíteni.
nem építek koncepciót, nem értem a kérdésed ez a válság ide nem jön be dolog egyszer már volt gyurcsányi idején. most se lesz másképp addig lehet hülyíteni a népet a propagandával igazi nemzetmentő kormányként vonulhattak volna be a történelembe, ahol a régóta várt államférfi lehetett volna orbán így csak egy lesz a hitvány nemzetrontó emberek sorában hát ez van egyébként a rendszer kegyeltje vagyok az egykulcsos adóval, meg mivel elmenekült/kivándorolt félmillió ember legalább, a fizetésem is megszaladt az IT szektorban, de látom hogy nem vezet jóra az amit csinálnak és vannak gyerekeim. tartok tőle hogy ők már nem Magyarországon fognak boldogulni
abszolút, a német feldolgozóipari BMI esése meg a folyómérleg többlet eltűnése pont erre utal :) . emlékszem a 80-as években történelemből még azt tanultuk, hogy az 1929-33-as nagy világválság a szovjetuniót nem érintette. . google holodomor
Gulyás: Magyarország kimaradhat a gazdasági válságból
Ugrás a cikkhez