Eladom a pakkomat 55ft-ért, ha érdekel, nagyjából huszonötezer darab plusz az apró. Egy visszavásárlási opciót kérek csak cserébe, két hetes határidővel, mi szerint visszavásárolhatom 40ft-ért, ha mégis meggondolnám magam. :-) Benne vagy?
Igazad volt, sőt, már reggel ki is repült a galamb. :-) Hírre pedig adni kell, szép lassan adogatják is, bele is vesznek, de semmi komoly történet. A könyvben sincsenek említésre méltó tételek egyik oldalon sem. Unalmas nyári péntek lesz.
reál: 105/53 p42 (vérnyomásom ma 10:00-kor) Úgy tűnik ma is szédületes nap lesz a wallisban. Holnap havi zárás, be kell állítani a havi átlagot. Bár a kereskedés intenzivitását nézve már az éves átlagot is most akarják beállítani 82 forintra. Nagyon fontos apportok vannak még erre az évre beütemezve, nem szabad túllépni az előirányzott szintet.
270 x 6 = 1620db, azaz a mai forgalom. Ez döbbenetes, négy kötéssel beállították az összrv-szám hat azaz 6 milliomod részére a forgalmat. Vajon milyen céllal? Viszket az egérnyilam, hogy rádobjak a könyvre 270 darabot, ezzel máris 7 milliomod részre emelve a mai műsort. Az első vevő 87 forinton áll, kapna egy kis aprót. Siralmas.. tizes könyvben cirka 100k eladó papír csücsül, a vételi oldal viszont ennek a harmadán sem áll darabszámban. Igazuk is van, én sem vennék jelenleg egy darabot sem. Illetve vennék, névértéken, korlátlan mennyiségben. :-)
Jó ideje 100 alatt van, ami a tényeket illeti. Ebben az évben néhány februári hetet leszámítva nem is volt 100 fölött de azt nem teljesen értem, miért jó a tulajnak hogy az olcsó szemetével akar céget bővíteni? Az Appeninn esetében már nem is működött a dolog, nem fogadták el tőle csak a kápét, ami azért presztizsveszteség, akárhogy is nézzük. Ahhoz hogy ez a papír valaha is újra megnézze a 200 forintot, picit komolyabb intézményi vevők kellenének, a jelenlegi átlagforgalom többszöröse, illetve olyan gesztusok a tulaj részéről, ami az otinál magától értetődő. A 60 mrd-os srv vásárlásra gondolok első sorban, persze az AW esetében ilyen volumenre semmi szükség nem volt eddig sem, viszont már ennek a nagyon jelentéktelen töredékével is karban lehetett volna tartani az árfolyamot, lévén az átlagforgalom nem éri el az összrv-szám fél ezrelékét sem. A közkézhányadot kellene legalább megduplázni ahhoz hogy kialakulhasson egy valós piaci alapú mozgás és visszatérjen némi bizalom. Perpillanat a közkezet adó büfik többsége bukóban ül és valószínűleg csak a kiolvadását várja, minden további AW-t érintő perspektívára magasról tesz, mert hatalmas csalódás a cég és a papír. A kritikán aluli kommunikáció a cég részéről erre csak ráerősít.
reál: 112/61 p36 a mai vérnyomásom :-) Pedig már majdnem átvitte a papír a 90forint10fillért. Azért az biztató dolog, hogy az Apeninntől vásárolt szalont nem részvényekkel fizették ki (bár biztosan voltak ezirányú próbálkozások :-). Ha az Appeninn elfogadja az AW-papírokat, kénytelenek lettek volna nyomtatni még pármilliót. Az összrv-szám már elérné a 300millió darabot :-)
Túl is vagyunk a ma reggeli első öntikén, most gyűjtik.. Innen kell majd fordulnia. Azt persze nem tudjuk, hogy merre fordul, feltolják esetleg egészen 87 forintig, vagy megy vissza pihenni 80ft alá.. Ezt sajnos nem tudjuk.. Majd a közgyűlésen kiderül, a tervezett időpont 2021 május 40.
Bámulatos. Egyetlen kötéssel meg lehetne duplázni a mai forgalmat, de 80 fölött elvből sem veszek és a gyakorlat is szigorúan azt mutatja hogy nem érdemes. Egyébként nincs is racionális érv amellett hogy emelkedjen az árfolyam. A tulajt nem érdekli, a piacot nem érdekli, az elemzők konszenzusa az hogy nincs valódi hosszú távú perspektívája a drága és drágán fenntartható autószalonoknak, a közkéz jelentéktelen. Maradtak a csodavárók és a beragadtak.
Nap végén belevettek 25k-val, mik vannak.. Kiváncsi vagyok a holnapi bikapéntekre, AW módra. A mai forgalom majdnem elérte a CIGP forgalmának negyvened részét. De csak majdnem.. :-) Lassan át kell majd ülni Ricsibe, belsős informátorom szerint a debreceni laborban elég jó lépéseket tettek a koronavírus kezelését célzó szájon át szedhető gyógyszer fejlesztésében. Egy potenciálisan nyolcmilliárd fős piacon az egy igen komoly fegyvertény lehet a későbbiekre nézve.
115/60 p40 a mai vérnyomásom Első reggeli öntés után hír is van! "Tépik" a papírt, kár hogy az árfolyam meg sem mozdul. Valószínűleg apportálnak majd egy exclusive ötödik kerületi szánkó- és strandpapucs-kölcsönzőt, azért kell a havi átlagárat 82forinton tartani. 100forint már nem fér rá a szerződésre. Bele lehetne ugyan venni 2-3 millával, de százezer forinttal vissza is teszik 87ft alá. Akkor meg ki a fenének kell ez a sz@r? Nem értem, miért jó az a cégnek, hogy a kisbüfik eddig nagyon kevés kivételtől eltekintve a bukójukat nézik üveges szemmel és folyamatosan nő a csalódottság szintje. Persze biztosan megvan ennek is a titka, a realizált bukók összege..
AutoWallis