Nos, az első pontod enyhülni látszik...érdekes dolgok lesznek még itt szerintem. https://www.portfolio.hu/befektetes/20260519/vaszily-miklos-tavozik-a-bif-vezetesebol-837892
Pedig luxi és don, a két kedvenc fórumtársam sejttették, hogy nem lesz itt oszti, hiszen olvastak a sorok között:) Nem bántásból, de nem értettem pár hete, hogy miért ennyire szkeptikusak. Nemsokára jönnek a részletek a fordulónapról.
Korábban már az osztaléklehetőség hírére is emelkedni kezdett. Sőt utána sokáig úgy maradt. Tény, hogy aki venni akar, annak ez a helyzet jó, de aki csak a portilójában tartja komoly adminisztratív vesztességet könyvel el. Márpedig (a forgalmat nézve) sokat tartják így.
Kiváló fundával rendelkező cég, én évek óta veszem a részvényeit. Nagy probléma viszont, hogy szinte semmilyen tájékoztatás nem jön nyilvánosan a kisbüfik felé (persze amúgy is nagyon alacsony a közkéz), a közgyűléseken meg többször is kvázi egyedül voltam kisbüfiként. Érdekes volt, amikor ránéztem a mellettem ülő elegáns, idősebb úr szavazótáblájára, és igen hosszú szám jelezte a szavazóerejét…
Érdemes elolvasni a beszámolót, nagyon stabilan hozza a cég a kb. 35 Ft EPS-t (majdnem forintra a tavalyi), nagy a saját tőke arány, kicsi a kötelezettség aránya, és pénz is van rendesen. Ezzel a stabilitással azért kiemelkedik a tőzsdei cégek közül, itt nem mesék meg felelőtlen ígéretek vannak, hanem valós pénztermelő tevékenység, osztalékkal. Persze, a kockázat itt is megvan, az ingatlanpiac esetleges recessziója ide is kihathat, de egyrészt miben nincs kockázat, másrészt meg nagyon komoly eredménytartalék van, mely segíthet lefedezni ezeket. Érdekes, hogy nincs felkapva, nem baj, biztosan fogok bővíteni, a kérdés, hogy milyen árfolyamon.
Ez csak korrekt tájékoztatás, semmi más. Az első javaslat törvényileg kötelező, a második az igazgatóság álláspontja, de felhívják a figyelmet, hogy ez csak javaslat és a közgyűlésen más döntés is születhet. Kár ebbe többet belelátni.
BIF tulajdonosok topikja