Már írtam, hogy oda tervezem a 2. Kisbüfik találkozót. Mindenki jöjjön aki tud. Ott aztán tisztázni lehet az esetleges félre értéseket, sérelmeket, stb. No para, természetesen "intelligens" módon gondoltam.:)))
Jaja, thx! És akkor még ott vannak az olyan dolgok, amik többféleképp is helyesek, mint a Pécsen - Pécsett. Vagy egyes tájegységek jól azonosítható szó eltérései. Egyik kedvencem, a "rajta" szó, ami ugye Jellemzően Tolna, Somogy, Vas és Zala megyében is csak "rajt", hiába jelent a rajt szó teljesen mást amúgy nyelvtanilag. És hiába nem úgy tanulták ők sem a Bújj, bújj, zöld ág c. versikét óvodában, hogy: "Rajt, rajt, Leszakadt a pajt". (másképp nem jönne ki a rím sorry :D) Mégis úgy használják, hogy "rajt van az asztalon", "jót nevettem rajt" Szóval ezeket a dolgokat el kell, vagy elgalább illik megpróbálni elfogadni, és azt is hogy a nyelv változik. Amigy én nem tudok, vagy nem akarok elfogadni, az a J-LY helytelen használata, illetve a szívemnek oly' kedves egyelőre-egyenlőre megfeleltetés, amit a fórumozók laza 80% ír helytelenül. A kollegát mégsem látom minden olyan hsz után beírni, csak engem tisztelt meg vele. Lehet ő is N-el írja? :o ;)
Meg amúgy kevés visszatetszőbb valami van, mint egy alulinformált, tudományosnak látszani akaró, de valójában csak az aktuális divatnak bedőlő "nyelvtannáci". ;) Egy kis olvasnivaló: https://helyesiras.mta.hu/helyesiras/blog/show/maradvany-ujdonsag-ikes-ragozas Bár ezt nem neked kellett volna címeznem, hanem az előtted szólónak, de már így marad. :D
Köszi a nyelvtannáciskodást, de t9-el írok, és a gyorsaság oltárán feláldozom ezeket a nüansznyi dolgokat. Lásd még: ékezeteim, toldalékok, igekötős igék, stb. Peace :D
Üdv, Zipfer! Futuraqua közgyűlés:Március 7., szombat 16:00 – 17:00 Helyszíne: 1088 Budapest, József körút 5. (Courtyard by Marriott Budapest City Center)
Kisbüfik topikja