Na próbáljuk meg ezt a topikot BUXnak és határidejének. Eros 12-13topikja teljesen kihalt, elavult, Eros befejezte a tradet. Sokan nem is tudják mi az.
Én erre azt mondom, hogy mindkettő. Mázli is és jó volt az elmélet. De, és számomra itt a DE, amiért én nem annyira hiszek ezekben az elméletekben. az hogy az változtak az idők, akkor a többség még az osztalék fizetési politika miatt vette a részvényeket, nagyjából értéken. Nem hiszem, hogy a 60-as években 13 milliárd kapitalizációt ért volna egy EstMédia, úgy hogy sem tulajdona, sem alkalmazottja sem profitja, de főleg árbevétele nincsen. Megjelentek azok a spekulánsok, akik nem érték alapján, hanem tisztán jövőre és így egy túlságosan fals képet mutat a tőzsde, és túlságosan elrugaszkodott a valóságtól, olyan mint ha minden nap egy tulipán láz lenne, csak most Apple láz, MOL láz, Plotinus láz, Estmédia lázakat láttunk minden nap. Ráadásul csinálják az újabbnál újabb kereskedési algoritmust, azok már sem funda, de még a technikai elemzéseket sem veszik figyelembe.
Elliott egyik követője 1-2 pont tévedéssel mondta be a 60-as években a Dow csúcsát (először 1000-t mondott, majd módosította 999-re, 1001 lett), ahonnan esett több mint 400 pontot. 7 évvel korábban írta le!!! Vagy valamit nagyon tud az elmélet, vagy brutál nagy mázlija volt.... A funda nem számít, pusztán a vevők, eladók pszichológiai előrevetítése (miben hisznek), a részvény annyit ér, amennyit adnak érte, ezt a mikroökonomia nem tudja előre kiszámítani, ha az emberek pszichés mozgását nézzük, akkor lehetséges, erre épül Elliott.
Egyébként nem vicc, hisz pont most magyaráztuk Driannak hogy hogy is működik a hati. Hát így. Jelenleg a DAX emelkedés és a Ricsi emelkedése mint változó, sokkal erősebb mint az alacsony KT és az Oti gyengülése.
Ja igen pont ez amit ír a Hathor, van 870-en vevő. Még egy fontos dolgot kell figyelembe venni mikor belépünk a piacra. ez Pedig a kockázat. Ha mégis más irányba megy az instrumentum, hol tudok majd kiszállni.
Igen a funda, lehet hogy már ezen a felgyorsult piacon semmit sem ér. Mondok egy példát egy cég az uccsó 3 negyedévben kb. 6%-os évi növekedést ért el a profitba. Az árfolyam legyen 1000 dollár/részvény. Jön a következő gyj. bejelentik, hogy a negyedévben évi 4%-nak megfelelő profitot tudtak "csak" összehozni, erre a részvény esik 40%-ot. így lesz 600 dollár/részvény. De miért??? De miért??? Én nem tudok olyan matematikai modellt amire ezt rátudom húzni ezt az esést.
Igen, szerintem ráéreztél mi kell hozzá. Tökéletes fogalmaztad meg. Az hogy ez neked való, azt meg Te tudod. Én próbáltam más terméket is (Pl. DAX, vagy egyéni Blue chipet), nekem az szerencsejáték volt, és mivel jó lenne ha nem a szerencsén múlna, pluszba általában nem mellettem állt a szerencse, ergó, jó nagy veszteségek. Már hanyagolom, ott egy jó fundamentális, vagy technikai elemző tud sikeres lenni. Én egyik sem vagyok.
Igen, napon belül a funda (ami szerintem egyébként is rosszul működik, nem igazán tudok olyan fundást, akit érdemes olvasni Zsiday-t kivéve, legutóbb pont ő fogalmazta meg, hogy a 80 százalékuk semmit sem ér.) nem számít.
Azon kezdtem el dolgozni pár évvel ezelőtt, hogy minden érzelmet kizárjak, csak a chart és a matematikailag, statisztikailag letesztelt, és optimalizált (fekete vagy fehér, igen vagy nem) rendszer legyen. Stop szintek setuphoz rendelve, devizánál tizedpippre kiforrott belépési és stop helyszín (bár szerintem ez a része, már brókerfüggő, pip alatt). Likvid piacon működik. Ott van az egyik trade tegnapról (usdjpy), elkövettem egy kis hibát, egy tényezőt nem vettem figyelembe, de a stop megtartott, pedig közel járt hozzá (0,2). 100 esetből max 1-2, amikor pont kivesz. Nekem is többváltozós a rendszerem, de 1 és 3 másodperc között tudok döntést hozni, sőt a legtöbbször előre, azaz egy jól meghatározott szintre állok be (nem tető, nem számolt célár, hanem amikor megerősítést kap a megindulás, van fordulós jelzés). Január most nem erős és nem igaz rá, de az utolsó negyedévben, minden 10. belépő volt olyan, hogy a belépési szintem alá ment a piac (ha végül nem stopos lett a piac, hanem elment a célárig). Szóval a robbanáspont előtti, vagy azon van a belépőm. Na ezért furcsa a bux. "KisbüfiPeti" bármikor robbanthat az ellenkező irányba, utána meg szakadhat a piac. Mentálisan más ráhangolódást igényel, ahogyan most látom, fontos a könyv, annak a mozgása, lehetőleg 10 vagy 20 mélységben és nemcsak a bux, hanem a többi blue is. Érezni kell a hangulatot és annak változását, sőt figyelni kell a kamattartalom ingására is. Ahogy látom, ezt jól érzitek, de ehhez évek kellenek. Meg kell ismerni a piacot, terméket, sajátosságokat. Egy devizapár között a váltás nagyon könnyű, pár dologra kell figyelnem, itt azért más a helyzet. Nem akkor kell venni/eladni, amikor akarok, hanem amikor lehet, mert van a könyvben.
Bocsi, ezt rosszul fogalmaztam. "Ő kereskedik szerintem úgy mint Te, csak ő a kereskedési szaktudását is belerakja a chárt mellé." Ez a kereskedési szaktudás azt jelent, hogy a chárton kivül fundamentumokat is figyel, olyn dolgokat ami túlmutat a technikai elemzésen, te meg tisztán technikai elemzéssel kereskedsz.
Aha értem. Bár szerintem ez inkább német, csak még nem látod át. Húúú, ez egy kicsi fellengzős szöveg. Inkább úgy mondanám ahogy én gondolkozok, én a hati-t egy több változós egyenletként fogom fel, ahol az egyenletben résztvevők (pl. Blue chipek, külföldi mozgások, KT tartalom, EurHuf, trend iránya, forgalom mennyisége hírek, stb) és a lehetőségek, variációk tárháza (pl. támaszszintek, támaszszintek átugrása, eladói-vevői nyomás, beugratások, álletörések, stb ) különböző és állandóan változó súllyal szerepelnek. Igazából ha ezeket sikerül nagyjából beazonosítanod, akkor sikeresen kereskedsz. Ami számodra nehéz lehet, hogy te egy chartot figyeled, ezek a csárton nincsenek rajta. Nincsenek pontos szintek, persze ha nagyban gondolkodsz, nagy TF-en nagy hullámokban gondolkodsz, nagy trendeket figyeled csak és úgy kereskedsz akkor találsz jó belépési pontokat. Nézd meg AlanFed belépéseit. Ő kereskedik szerintem úgy mint Te, csak ő a kereskedési szaktudását is belerakja a chárt mellé.
nehezen akarják magukat megadni az indexek....SŐt...DAX -ba a 11.430 is benne van most már... Eddig mindig az volt hogy pénteken esés volt... a múlt pénteken azonban az a nagy rally volt. és ma is amit művelnek... rossz híreket figyelme kívül hagyja a piac most...vagy csak a beetetés megy most is...majd utólag kiderül.
BUX index, BUX határidő, BÉT!
Ha valakit érdekel BUX Hajrá!