Valószínűleg a közeljövő egy fontos kérdése lesz ez Magyarország és Európa számára.
Rengeteg bevándorló érte már el Európát és túlnyomó többségük háború sújtotta övezetből,országokból érkezett így kitoloncolásuk nem megoldható.
Európának közösen megoldást kell találnia a helyzetük rendezésére ahogyan arra is, hogyan "védjék" meg a 3 leginkább kitett schengeni határral rendelkező országot.
Rengeteg megoldásra váró feladat halmozódott fel az EU döntéshozóinak az asztalán.
ui: trollok, kötekedők,akadékoskodók,off-olók kíméljék meg azt a felületet!
Azokat várom a beszélgetésre akiket érdekel,és fontosnak tartják, hogy mielőbb megoldás szülessen a modern kori népvándorlás következményére.
A probléma az, hogy előbb lesznek a gyerekeid vagy unokáid közmunkások, az orbán kormány dilettáns oktatás politikája miatt, mint iszlám vallásúak.
Előbb fogod megtapasztalni a magyar egészségügyben, hogy a súlyos betegségeket várólistával és kalmopyrinnel kezelik, mint hogy iszlám vallásúak lesznek az utódaid.
„Ha azt akarjuk, hogy az EU fennmaradjon, újra kell építeni a mögötte lévő társadalmi támogatást”
– Tavaly szeptemberben Orbán Viktor azt javasolta, hogy Líbiában építsenek várost a migránsok számára, ezt a tervet mára gyakorlatilag mindenki helyesli. Ugyanígy a kerítés is egykor milyen ellenkezésbe ütközött, ma pedig hatékony védőeszköznek tartják. Mit mutat ez?
– Mind Magyarországnak, mind a miniszterelnöknek jelentősen megnövekedett a tekintélye az elmúlt időszakban. A felvetéseinket zsigeri elutasítással fogadták, majd mikor az élet minket igazolt, a késedelmeskedő európai vezetés pedig egyik válságból a másikba jutott, lassan, és halkan elfogadták. Persze mindig lesznek Nyugat-Európában olyanok, akik soha nem fogják elismerni, hogy nekünk lett volna igazunk, soha nem bocsátják meg a viselkedésünket, de az óriási eredmény, hogy amikor Orbán Viktor mond valamit, arra európai szinten odafigyelnek. Ez azt mutatja, hogy az ország érdekérvényesítő képessége megnőtt. Ide kapcsolódik a visegrádi téma, az, hogy az álláspontunkhoz szövetségeseket kell mindig találni. Messze vagyunk még a líbiai migránstáboroktól, de nekünk, magyaroknak öröm, hogy a mi józan álláspontunk egyre jobban tud érvényesülni. Ez az uniónak is jó. Az elvünk, miszerint azelőtt határozzuk meg, ki a gazdasági bevándorló és ki a ténylegesen rászoruló menekült, mielőtt bárkit is beengedünk a határon, szintén székes körben elfogadott elv lesz nemsokára Európában. Még lesz néhány hónap kiabálás, nem kormányzati szervezetek, álcivilek, militáns, az emberektől elszakadt politikusok fogják kórusban továbbra is követelni az ezzel kapcsolatos, most elfogadott jogszabályaink eltörlését. Még talán sikereket is el fognak érni, de a végén mégis sokan el fogják ismerni, hogy ez volt a helyes megoldás."
Továbbra is az a problémám, hogy nem értem, miért írod nekem továbbra is azt, amire már megírtam, hogy semmi problémám vele és ha már nekem írsz, akkor miért nem arra reagálsz, amiről én beszélek.
Megpróbálom leírni, hogy mi az én problémám, bár tudom, hogy teljesen felesleges. :)
Tehát a problémám az, hogy nem akarok és az utódaim sem szeretném, ha iszlám vallás és törvénykezés alatt élnének szabad akaratukon kívül. Márpedig az olyanok mint te, akik nem képesek megérteni amit írnak páran, teszel róla, hogy úgy éljenek. 30%-nál a keresztény-zsidó-ateista kultúra már nem fog többségi kormányt alakítani és változni fognak a törvények. 50%-nál már iszlám törvények lesznek.
Engem nem érdekel, hogy te kit gyűlölsz és kit nem. Nem tartozik rám és ráadásul nem gyűlölök senkit, tehát még csak a tetszésemet sem fogod vele elnyerni. Az Iszlámmal sincs bajom, hatalmas területeik vannak és nyugodtan gyakorolhatják. Európában nem akarom, hogy átvegyék az irányítást. Ez az amiről én beszélek és nem az amiről te. Ennyi. Légyszíves hagyjál békén az idegengyűlölettel és a sok félrebeszéléssel. Nem érdekel. Köszi! :)
Az USA-ban 300M ember el. Evente befogadnak 5-600.000 uj bevandorlot. Az 0.2%.
Es konnyeden, gyorsan es hasznosan integraljak oket; jot tesz gazdasagnak a mernok, orvos, Phd, sot a pek, gyogytornasz es fodrasz is.
Ennyit Europa is elbirna. Azonos aranyszamnal, 500m Europai lakosra aranyositva, evi 1.0 M bevandorlo.
De ....nincs is ennyi.
Abban viszont egyetertek, hogy ha oriasi tomeg jonnne, mondjuk evi 2m folott huzamos ideig, az idovel nagyobb bajokhoz vezetne.
A mai hiszteria? ostoba, primitiv felfogas, konnyen kialakithato bunker-mentalitas.
Es vegul: hogy ki az okosabb, Merkel vagy Orban, azt 20 ev mulva fogjuk tudni. En nem fogadnek a kancellar ellen.
A veszély nem abban van, hogy elfogadható számban betévednek Európába mindenféle népek. Ez teljesen normális. Az viszont kurva nagy gáz, hogy a nullánál érezhetően magasabb a valószínűsége egy milliárdos nagyságrendű áradatnak, méghozzá rövid idő leforgása alatt. Egy nukleáris csapásra minden ország fel van készülve, de egy gyors globális migrációra annyira nincs, hogy már-már kriminalizálni akarják az aggódókat.
Mert van egy hirem; ha nem olvastad volna ki az implicit utalasbol.
Amikor az osztalytarsaim nagyapjai idejottek erre a foldre, akkor mindannyian idegenek voltak: nem tudtak magyarul, mas nyelven beszeltek otthon, masok voltak a szokasaik, es mas volt a vallasuk is; mondjuk Kalvinista, zsido, lutheran, reformatus, orthodox, methodista, stb.
Maskepp foztek, maskeppen neveltek a gyerekeket; de nem maradtak ugy ahogy idejottek.
Es talan meg a te nagyapad is ilyen bevandorlo volt. Ja, Arpad is.
Azota szepen integralodtak: az elso generacio felig, a masodik 95%-ig, az unokak pedig ma mar tisztes osz nagymamak es tiszta magyarok. Nem is tudjak mar, hogy nagymamajuk anyanyelve nemet/szerb/lengyel/olah volt.
Ez a folyamat.
Es csak egy dologra kell vigyazi: hogy az aranyszamuk maradjon eleg alacsony, hogy ne alakuljanak ki onfenntarto nagy gettok, es hogy az integralas elkerulhetetlen legyen.
Az valahol az bevandorlo/oslakos 1-2% kornyeken van.
Ki lehet birni a Koruton a 2 torok ettermet, 2 arab kavezot, 2 szir shish kebab ettermet, 1 pakisztani ruhakereskedot?
Mondjuk a kovetkezo 20 evben?
Igen. EN meg orulok is neki; ritkan, de kedvem tamad ilyenre.
es egyik sem "magyar" nev. A nagyapjuk mas orszagbol jott. Es szepen integralodott, az unokak jobban tudnak magyarul, es eppenolyanok, mint mondjuk pampa.
Ja, az en nagyapam Ausztriabol jott az elso vilaghaboru elott.
Mi és még egy páran túl korán látjuk. Aztán egyre többen próbálnak a törvényekhez visszanyúlni, majd a végén jön a "ki hitte volna" tömegpszihózis. Ibsen Vadkacsája az egyik legaktuálisabb regény. Én így látom.
Nem értem, hogy veszhetett el az ami megvolt. Azzal együtt még humánum is volt. Ma már együtt küldik a süllyesztőbe a két dolgot.
Bevándorlás társadalmi és gazdasági hatása.
Rengeteg bevándorló érte már el Európát és túlnyomó többségük háború sújtotta övezetből,országokból érkezett így kitoloncolásuk nem megoldható.
Európának közösen megoldást kell találnia a helyzetük rendezésére ahogyan arra is, hogyan "védjék" meg a 3 leginkább kitett schengeni határral rendelkező országot.
Rengeteg megoldásra váró feladat halmozódott fel az EU döntéshozóinak az asztalán.
ui: trollok, kötekedők,akadékoskodók,off-olók kíméljék meg azt a felületet!
Azokat várom a beszélgetésre akiket érdekel,és fontosnak tartják, hogy mielőbb megoldás szülessen a modern kori népvándorlás következményére.
Köszönöm!