Topiknyitó: szivacs 2015. 06. 03. 00:43

"Magyar az, akinek fáj Trianon”.  

“Édes kicsi fiam, te még nem tudsz olvasni, neked nyugodtan írhatok és szabadon és őszintén – hozzád beszélve és mégis magamhoz – valamiről, amiről soha nem beszéltem, amit magamnak sem vallottam be soha, aminek a nevét soha ki nem mondtam. Most, ezen a furcsa nyáron, mely úgy hat rám, mint borzongó, kényelmetlen ébredés egy tarka és bolondos álom után, először válik tudatossá bennem, hogy egész életemben kerültem ezt a szót… íme, erőlködöm és nem tudom kimondani most se, különös szemérem fog el, nem tudom legyőzni; pedig nem volnék éppen zárdaszűz, se vénkisasszony – nevén szoktam nevezni, nemcsak a gyermeket, de ama boldog és áldott bölcsőt is, ahonnan származik. Megpróbálom megmondani, mi az, amit érzek, akkor talán nem kell kimondani; ugye?

Különben ha nem értenéd dadogásomat, útbaigazíthatlak. De fordulj el, ne nézz a szemembe. Még nem olvastam ezt a könyvet, amiben levelem meg fog jelenni: de úgy gondolom, ama szót megtalálod benne többször is – hiszen arról szól a könyv, amit ez a szó jelent. És megtalálod régi versekben és széles szólamokban, amik most újra élni kezdenek, én még akkor ismertem őket, mikor egy időre halottaknak tetszettek, üresen, furcsán kongottak a fülemben, nem értettem őket, vállat vontam. Igen, valamiről beszéltek ezek a versek, és szóltak valamiről, amiről tudtam, hogy van, mint ahogy van kéz és láb, különösen hatott rám, hogy emlegetik, mintha valaki minden lélegzetvételnél megnevezné a láthatatlan elemet, mely tüdejébe nyomul. Iskolai ünnepélyeken, tavasszal kiáltották hangosan: azt mondták nekem, hogy szeressem, kötelességem szeretni. Mintha azt mondták volna, hogy szeressem a kezemet és a lábamat. Dac fogott el és furcsa makacsság: – hogyan lehetne kötelességem, hogy magamat szeressem, így szóltam magamban, holott én nem vagyok megelégedve magammal, holott én több és jobb szeretnék lenni, mint ami vagyok – holott én gúnyolom és dorgálom magamat. S mert a földön járok, ne fordítsam szememet a csillagos ég felé, melynek nincsenek határai, csak horizontja van! S mert nem tudok ellenni étel és ital nélkül, tegyem meg istenemmé az ételt és italt? S mert nem tudok szólani másképpen, csak így, ne hallgassam meg azt, aki másképpen szól? S ha erőt adott nekem a föld, amelyből vért szíttam magamba anyám emlőin át – ezt az erőt csodáljam a munka helyett, melyet végrehajtok vele! Dac fogott el és makacsság: embernek neveztem magam – azt kerestem, ami bennem hasonlatos másféle emberekkel s nem azt, ami különbözik. Világpolgárnak neveztem magam – léleknek neveztem magam, mely rokon lelket keres, akárhol itt e földön, s ha kell, a pokolban is.

És nem mondtam ki azt a szót. De ha házat építettek valahol Pesten vagy Fogarason, vagy Szolnokon, vagy Kolozsvárott, megálltam előtte, és úgy néztem, mintha az én házamat építenék. És ha virágot láttam nyílni a pilisi hegyekben vagy a Kárpátokban, tudtam, hogy a virág nekem nyílt. És ha idegen emberrel beszéltem, és az idegen ember dicsérte a lánchidat és a Dunát és az aggteleki cseppkőbarlangot és a dobsinai jégbarlangot és a Vaskaput és a Balaton vizét – akkor lesütöttem a szemem és zavarba jöttem, mintha engem dicsérne. És mikor Berlinben jártam, úgy csodálkoztam és nevettem magamban azon, hogy ezek itt járkálnak és házakat építenek, mint aki álmában tudja, hogy álmodik, és amit lát, nem valóság, álomkép csak, tündérmese, játék. Játék háznak éreztem az idegen házat – csak játszották az emberek, hogy ezt ők komolyan veszik –, és mikor a vendéglőben fizettem, elámultam, hogy elfogadják tőlem a játék pénzt, amit kezembe nyomtak, mikor átléptem a magyar határt. És lelkem mélyén soha nem hittem el, hogy ők komolyan mondják: hélas! és alas! és wehe! és ahimé! – mikor jaj-t kell mondaniok –, és arra gondoltam, hogy haláluk percében ők is jajt mondanak majd, mint én. A megfogható ismerős valóság ott kezdődött nekem, ahol átléptem a határt – ha életemben először jártam is arra, ahol átléptem.

De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”

Karinthy Frigyes:

Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
ts3 2017. 06. 06. 11:21
Előzmény: #518  Vazsmegyei
#540
"Nem is a magyarok tették tönkre az egészségügyet, meg az oktatást is!Nézz utána, meglepődsz!" Már megint más a hibás? Vicces hozzáállás. A felesleges stadion építésért ki a hibás? :)))
Törölt felhasználó 2017. 06. 06. 10:51
Előzmény: #538  Vazsmegyei
#539
De, rád tartozik. Igenis, ha valóban magyar hazafi vagy, akkor most egyenesen bocsánatot kérsz a hazugságod miatt, és amiatt is, mert magyarokat sértegettél.
Vazsmegyei 2017. 06. 06. 10:48
Előzmény: #536  Törölt felhasználó
#538
Ajjaj! Ez már tényleg nem rám tartozik!
Törölt felhasználó 2017. 06. 06. 10:43
Előzmény: #533  Vazsmegyei
#537
Illyés Gyula sem mondta, meg Wass Albert sem, de nekik is tulajdonították.
Törölt felhasználó 2017. 06. 06. 10:42
Előzmény: #534  Vazsmegyei
#536
Majd bocsánatot kérek, ha bizonyítani tudod, hogy az idézet tényleg Karinthytól származik, és nem csak a nemzetellenes oldal adta a szájába. Addig viszont te tartozol bocsánatkéréssel, és nem csak nekem, hanem az összes magyarnak, akit itt leállampolgároztál.
Törölt felhasználó 2017. 06. 06. 10:41
Előzmény: #531  Vazsmegyei
#535
Ha "mindenki tudja", akkor biztosan linkelni tudod a művet, amiben benne van.
Vazsmegyei 2017. 06. 06. 10:38
Előzmény: #532  Törölt felhasználó
#534
Még mindig nem kértél bocsánatot, de legalább egy elnézést is megereszthettél volna!
Vazsmegyei 2017. 06. 06. 10:36
Előzmény: #530  Törölt felhasználó
#533
Ja és jó lenne, ha Illyés Gyulát is belevennéd már az értetlenkedésedbe!
Törölt felhasználó 2017. 06. 06. 10:36
Előzmény: #530  Törölt felhasználó
#532
Egyébként azért is vicces, mert ezt az idézetet már tulajdonították egy csomó más írónak, költőnek is, valamint többféle változatban terjedt, pl. van olyan verzió is, hogy "Magyar az, akinek legalább fáj Trianon", az állampolgáros rész nélkül. Egyébként ahogy nagy magyar költők és írók szájába adnak saját szájíz szerinti idézeteket a nemzetellenes oldal hívei, az is nagyon jól mutatja, hogy mennyire nem tisztelik a magyarságot, magyar kultúrát. Ugyanez volt, az Ember Tragédiájának Alföldi féle vitatott jelenetével, a nagy népinemzeti hazaárulók hőbörögtek, miközben kiderült, hogy soha nem olvasták Madách művét.
Vazsmegyei 2017. 06. 06. 10:35
Előzmény: #530  Törölt felhasználó
#531
Ásd már el magad. Mindenki tudja már, hogy Karinthy írta a kis Karinthynak! Olvasd el többször a topik címét, hogy megnyugtassad magad!
Törölt felhasználó 2017. 06. 06. 10:31
Előzmény: #528  Vazsmegyei
#530
Még mindig várom, hogy milyen műben írta ezt Karinthy. Mert az alfahíres linkeddel már beégtél.
Törölt felhasználó 2017. 06. 06. 10:30
Előzmény: #527  szivacs
#529
Neked is javaslom, nézz utana, hogy írt-e ilyet Karinthy!
Vazsmegyei 2017. 06. 06. 10:17
Előzmény: #524  Törölt felhasználó
#528
Ne tévelyegj!Értelmezd újra! Segítség::" Haggyá békén Vászja"! idézetet eltévesztetted! Erre kaptál fél percet! Mosdassátok magatokat!Benne vagytok nyakig a slamasztikátokban, Karinthyval és a Vászjával is!Kellett ez nektek?::"Magyar az akinek fáj Trianon , a többi csak állampolgár." Állampolgárnak is leszerepeltetek! Hagyjátok, mert csak rosszabbul jöttök ki a vermetekből, amit ástatok magatoknak!
szivacs
szivacs 2017. 06. 06. 10:01
Előzmény: #450  Törölt felhasználó
#527
Na ilyet se mert még írni senki Karinthyról!
Törölt felhasználó 2017. 06. 06. 09:12
Előzmény: #522  Vazsmegyei
#526
Ha arra gondolsz, hogy cenzúrázott verzió vagy részlet lenne, itt egy szélsőjobbos oldalról is ugyanez: link
Törölt felhasználó 2017. 06. 06. 09:08
Előzmény: #518  Vazsmegyei
#525
Ki nem engedi? Ha a magyarok alatt megint a hazaáruló Fideszt érted, akkor igenis meg van a lehetőségük az egészségügy rendbetételére. Csak ugye az nemzeti érdek lenne, az meg "fáj" nekik.
Törölt felhasználó 2017. 06. 06. 09:06
Előzmény: #522  Vazsmegyei
#524
"Én tudom a választ nem kell a Wikipédia hozzá!" A linken ez található: Karinthy Frigyes: Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára nem Wikipédia
Törölt felhasználó 2017. 06. 06. 09:05
Előzmény: #516  Vazsmegyei
#523
"Ezt a gondolatot valójában Karinthy Frigyes a Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára című írásában vetette papírra." Pontosan ez a probléma. Ugyanis a műben nem szerepel a mondat: link Szóval most igenis kérj bocsánatot. Azért is, amiért hazaáruló módon meg akartad mondani, hogy ki a magyar, azért is, mert egy kiváló magyar írónk tollába hazudtál valamit, amit sosem írt le. Ha van benned minimális kirrektség és hazaszeretet, most bocsánatot kérsz. Ha nem, akkor ne csodálkozz, hogy hazaárulónak nevezlek, tudod a PC korszak véget ért, most már báfki nevén nevezheti a dolgokat, akkor is, ha nektek kényelmesebb lenne, ha csak ti tehetnétek meg.
Vazsmegyei 2017. 06. 06. 09:04
Előzmény: #520  Törölt felhasználó
#522
Na végre:: "a fehérek közt egy európai"! Tudod neked minden olyan egyszerű: Hát fejtsed tovább a vásznadat! Én tudom a választ nem kell a Wikipédia hozzá! Fél perc gondolkodási időt kapsz!
Vazsmegyei 2017. 06. 06. 08:58
Előzmény: #517  bigyula
#521
"Haggyá békén Vászja"! Ez is egy idézet ! Foglalkozzál ennek a megfejtésével, ha jó magyar embernek ismered magad!

Topik gazda

szivacs
szivacs
3 5 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek