A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Nem, viszont ez nem kell hogy azt jelentse, hogy az ellenzék is elveszítse a tisztességét, mert akkor már nem marad egy tisztességes oldal se ebben az elcseszett országban.
Fasi meg maffia nélkül is földbe lehet döngölni az eklenfelet, osztan mégis mi van. De, erröl van szó, inkább szászszór fasi maffia mint egy basszaszajba.
Nem erről van szó, szerintem a nagy nyilvánosság előtti megszólalásnak vannak bizonyos szabályai, amit illő lenne betartani, már csak azért is, mivel sokan nézik, így befolyásoló ereje van. Kulturált beszéddel is földbe lehet döngölni az ellenfelet vulgáris szavak használata nélkül.
így is mehetnek szavazni a fülkések- pl. érvénytelen szavazattal jelezhetik szándékukat... és ha az érvénytelen több lesz mint a támogató érvényes, akkor elgondolkozhat az emberke - mi tévő legyen?...szvsz
Nem tudom mi a büne az ellenzéki jelöltnek, miért kellene visszalépnie? Nem szerencsés eset, de nem ö tehet róla. Anno Lörinc visszalépett?https://www.origo.hu/itthon/20150413-buncselekmeny-hianyaban-megszuntettek-az-eljarast-varadi-andras-halala-ugyeben.html
A Fidesz rendbeteszi az országot
link