A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Azért vicc ez a mohácsi dolog, mert nemrég Kósa büszkén jelentette ben, hogy egy csomó településen csak egy jelölt van a polgármesteri pozícióra, és a nagy részük fideszes.
durva, hogy a hatalom milyen ellentámadásba kezdett komoly ütölapok lehetnek a tarsolyban az esti hiradó elött érdemes lenne 1-2-t megmutatni, míg nem késö
a bzs facbookját is bitorolja?... az meg már milyen, hogy a mohácsi fülkés jelölt váratlanul elhunyt.. aláírát gyűjtenek a mohácsiak, hogy nehogymár az egyetlen-másik jelölt vigye a mandátumot ☺ haha a másik hunyt volna el, akkor hogy vigyorogna a képünkbe pl. a gulyás,, hogy sorry, de ez van ☺szvsz
Ebből a szempontból én konzervatív vagyok (vagy mondjuk úgy, hogy még nem szoktam hozzá a nyilvánosság előtt mocskos beszédhez), másrészt szerintem ez rossz irány, egy Bayer Zsolt is bőven sok az országnak.
Ha nem hülye akkor valami proxy mögül tolja egy alpesi faluból vagy szerb netcaféból, a Család nyilván nem könyörül ha előkeríti. Szerintem ha pityiputyi elkezd aggódni hogy megdől a budapesti bástyája, akkor még ő is szívesen elküldi a novicsokos emberét. Elég életveszélyes játékot űz a faszi.
A Fidesz rendbeteszi az országot
link