A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Segítségül a vezér szavai az illiberalizmusról:
:)
"A kereszténységre alapozott
demokrácia, amit illiberálisnak hívunk, nem szükségszerűen jelenti azt,
hogy antiliberális, ez fontos megkülönböztetés. Mára a liberális
demokraták a szabadság ellenségei lettek. Mivel én a szabadság pártján
állok, ezért illiberálisnak kell lennem."
Látszik, hogy a politika mennyire átsző mindent. A FuturAqua -ba belépett egy NER lovag és máris limiten. Nem kell ide semmilyen tudomány, tehetség. Az államkassza mindent elbír.
Orbán szakított az illiberalizmussal, most már keresztény demokráciáról beszél · Orbán Viktor ... L: Na az milyen!? Várom a kőkemény illiberális fórumozók (vagy most már keresztény demokrata fórumozók) magyarázatát :)))
Szájer József: A migrációs válságot csak a bevándorlás leállításával lehet megoldani... 😀😀 L: hülye, bunkó, olyan mint a gazdája, jól megmagyarázta! Vagy olyan sok bevándorló van Mo-n????
A Fidesz rendbeteszi az országot
link