A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Hol volt, hol nem volt... ... ...És akkor jött a klón nick megvédeni magát, mert ő is érzi, hogy rettenetes nagy az égés... Jól érzed Zsombika, rettenetesen beégett Nudli, de semennyire nem tudtál segíteni rajta, sőt, csak fokoztad... Poroltó van a pártközpontban?
“:) szánalmas.. Én írtam nemrég, hogy valamikor tizenéve írtam ide a fórumba Zajec néven erre úgy csinálsz mint aki baromira jó koponya ez tényleg nagyon gáz“ . 1. Ne személyeskedj. . 2. Én ilyet nem olvastam tőled, hogy leírtad volna ki voltál korábban... . 3. Már csak azért sem tűnik ez igaznak, mert Zajec nem “tizenéve”, hanem TAVALY írogatott ide... A regisztrációja is 2017 év végi (és fél évvel ezelőttig vadul nyomta itt), tehát a “valamikor tizenéve” igazi Fideszes óriás hazugság. És ez TÉNY: https://forum.portfolio.hu/user/zajec . 4. Nem csinálok úgy, mint “aki baromira jó koponya“ - de ezek szerint mégis 100% betaláltam. Ráadásul dupla hazugságot buktatok le éppen. Gázul pedig te viselkedsz, aki még a bukta után is hazudozik arról, hogy mikor írt ide, pedig könnyen visszakereshető. . Ultra ciki, amit nyomsz. Jöhet az új nick.
Ennél azért több kritériuma van a nyitott társadalomnak. "Mi a nyitott társadalom? Röviden, nyitottnak nevezünk egy társadalmat, ha az pluralista, ha tiszteli és óvja tagjainak autonómiáját, és ha a kritika szelleme hatja át. Pluralizmuson az együttélő hitek, világnézetek, életfelfogások, kultúrák szabad sokféleségét értjük. Nyitott társadalomban egyetlen vallás, egyetlen világnézet, életfelfogás, egyetlen kultúra sem törekedhet kizárólagosságra. Az autonómiáról szólva arra az alapvető jogunkra gondolunk, hogy magunk döntsük el, milyen meggyőződésekkel, milyen kulturális mintákkal azonosulunk, és milyen célok jegyében vezetjük életünket. A kritikai szellem elevensége pedig arra utal, hogy az egyén választási szabadsága nem relativizmuson és az észérvek elutasításán alapszik, hanem szakadatlan, gyakran éles vitával jár együtt. Nyitott társadalomban nincsenek tévedhetetlen tekintélyek, akik eldöntenék helyettünk, hogy mi az igaz, a jó és a helyes. Minden nézetnek az érvek és ellenérvek összecsapásában kell helytállnia magáért. Minden nézetről kiderülhet, hogy téves. Bár a hit, a világnézet, az életfelfogás és kultúra nem fogja össze őket egyetlen közösségbe, állampolgárokként mégis közösséget alkothatnak egymással, amíg közös alkotmányukhoz valamennyien lojálisak." Az általad használt "keveredés" szó tehát alapból nem fontos, inkább az együttélés a megfelelő, méghozzá a közös alkotmány mindenki általi tisztelete mellett. Ezen kívül fontos, hogy az állam és a szervezetek minél átláthatóbban működjenek, illetve a fontos döntések viták mentén alakuljanak ki, ne pedig valamely csoport ráerőltetése által. Ismérve még, hogy az állampolgárok maguk alakítsák ki véleményüket, amelyhez széles körű információhoz férnek hozzá, és megint csak ne egy csoport erőltesse rá a véleményét az egész társadalomra. Tény, hogy egyre messzebb kerülünk a nyitott társadalomtól. A tolerancia egyre kisebb, az állam működése egyre átláthatatlanabb, sokszor már maga az Országgyűlés sem tiszteli az alkotmányt és a vita fontosságát. Az értelmes nyilvános vita és párbeszéd teljesen visszaszorult, az állam egyszerűen kinyilatkoztatja saját véleményét, amelyet nyilvánosan nem lehet challengelni, a megvitatás nélküli döntéshozatal pedig szükségszerűen szuboptimális döntéseket eredményez.
:) szánalmas.. Én írtam nemrég, hogy valamikor tizenéve írtam ide a fórumba Zajec néven erre úgy csinálsz mint aki baromira jó koponya. ez tényleg nagyon gáz
miért hazudsz állandóan. "tudod sok embernek van élete a fórumokon kívül is el kellett mennem de addig is jól kiélted magad :DDDD hozod
a formád..lódítasz miközben másra fogod, hát elég gyenge ha csak ennyit
tanultál gyurcsótitól.(gy 1G2 (gyurcsóti egy G a négyzeten :) .Amúgy át
szoktalak tekerni mert nem sokat teszel hozzá a fórumhoz.. csupán a
kellemetlenkedésed és csúsztatásaid maradnak majd utánad az utókor
számára. Próbálok mindenkinek a saját szintjén válaszolni megfűszerezve
olyan gondolatokkal amitől talán elgondolkodik esetleg valamiféle
kutatásba kezd esetleg új gondolatkisérletre serkenti, ébred benne
valami kétely a megcsontosodott dogmáival szemben. 1. "Leírnád, hogy mit a jelent a "nyitott társadalom"? Néhány pontban összefoglalva." kérded erre beírtam hamis
alepvetésből indul ki: a különböző kulturális identitások képesek
egy adott társadalmon belüli konfliktusmentes keveredésre..pont ennyi az
alap. beraktam neked két linket is egyiket tiszta forrásból
shortosgyurkától olvashatod könyv formában, megveheted ha nem megy akkor
beiratkozol egy könyvtárba vagy kigúglizod lomtalanításkor. https://moly.hu/konyvek/soros-gyorgy-a-nyilt-tarsadalom azt is beírtam soros poppertól vette az alapgondolatot ezért ezt is beraktam neked linkként https://bookline.sk/product/home.action?_v=_&type=20&id=138993A címe: nyitott társadalom és ellenségei, érted "ellenségei".. Fenti alapgondolatot a lábszagú értelmiségiek máig rágják gyúrják. A
kommunizmus eszméje sem volt sikeres ez a neo- liberálbolsevik eszme sem
az. 2. "Leírnád a magyarok elmúlt bő 1000 évének történetét
népmozgások szempontjából?Szintén néhány meghatározó pont mentén" a
második okos kérdésed. .erről kazalnyi könyv van amiből megtudhatod
melyik ajtón jött be Árpád.. és azt is te a finnugor nyelvcsaládhoz
tartozol.. ez is kivehető könyvtárból gúglizható.. de mindenképp
meghaladja a fórum válasz kereteit. Ehhez képest megtiszteltelek sajt
elméletemmel miszerint: "Nekem más elméletem van a magyarokról..ők
mindig itt voltak..és nem
bejöttek hanem innen portyáztak szerte a világba..voltak akik
megsérültek megszerelmesedtek ezért kint maradtak.. persze volt
keveredés.. voltak pusztitó betegségek..megszállások de itt maradtunk..a
nyelvünkön is látszik..egyedi ebben a szláv tengerben." Jöttél gyerekes dologgal: hogy kívánom soros barátod halálát miközben ezt írtam: "sorosnak van egy agymenése, mielött visszaadja a természetnek
értelmesebb felhasználásra a 92 elemét azelőtt látni akarja agymenésének
a megvalósulását..a nyitott társadalom elméletét.." azért ennek nem
ez az értelme, ez a természet törvényszerűségéről szól. gyorsan
belefaragtál egy "más ember halálát nem illik kívánni - de tudom, hogy a
magukat nagyon
kereszténynek, nagyon magyarnak tartók között nem divat sem az ilyen és
ehhez hasonló etikai kérdés.." okoska mondatot..miközben ha cseppet
elgondolkodnál rájönnél a 92elemes megjegyzésem nem vallási alapú..sőőőt
"materalista " de látom egy része sem fog átmenni.. Tehát
megállapíthatjuk mindkét pallérozott elmére valló kérdésedre
válaszoltam, ha nem azt a választ kaptad amit előre elterveztél az már
legyen a te dolgod."
Több tízmilliárd forintnyi szabad tőkét költ el külföldön az
Orbán-kormány. Így közpénzből Vietnámban kórházat épít, Mexikóban
templomokat újít fel, Kongóban iskolát segít. Sőt, olyan „apróságokra”
is kiterjed a figyelme, hogy egymillió forintot adjon „a magyar közösség
céljait szolgáló kulturális, családi, egyházi és cserkészprogramokra”
Kanadában. https://magyarhang.org/gazdasag/2019/01/19/kulfoldon-kenytelen-koltekezni-a-kormany/
tudod, a zsarolással az a helyzet, hogy nem engednek neki mert nincs vége az audi is át fogja strukturálni a munkafolyamatokat pozsony nagyon közel van
A Fidesz rendbeteszi az országot
link