2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.
A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.
A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.
A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.
A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Egy életen át lehet játszani és tanulni is! Köszi neked is! Különben, nek vagyok nagy TA szaki se nem hívő, de az alapján nem áll rosszul?! Ha jól látom. Ki ad erre -?
Tökéletes összefoglaló! Én nem bántanék senkit! Első - amikor elhagytak benne Második - teljesen magam hibájából azt hittem megindul azt mégsem egy pénteki nap végén vettem bele Nem akartam senkit megbántani meg senkitől nem sajnálom csak nekem forró tűz ez a papír inkább kintről, ha tovább megy hadd, hisz jó páran régóta ülnek benne ill aki kockáztat megérdemli a nyerőt! Jó pihit
Harmadikra meg megkeresheted vele. Talán. Vagy, igazad lesz, vagy nem. Csak a bennfentes tudhatja. Meg a tőzsde. Ezek letojják az egyéni pozíciókat, vágyakat. Olvastam LP-t. Szerintem, naívan hitt egy közösségben. Kérdem, itt? Ide, valahol mindenki a másik pénzéért jön. Te is. Olvastalak SET-ben. Én pl nem akarok itt barátkozni. Megbízni meg páne senkiben. Kisebb, nagyobb aljasságok, kisértések háza ez. Egyszer élünk? Rövid az élet? Ki így, ki úgy bassza el. Ritkák a kivételek. Ne itt keresd. Magadba nézz. A hiba a saját készülékünkben. Írom amit gondolok. Néha fáj. Másnak is, nekem is, de a lejobban akkor, az, ha kint vagyunk. Szép napot!
Bocsi csak kijött belőlem, ez a cég sajna 2x elvitte a lovem egy részét ! Felőlem azt mehet , ha pl lorepapp benne van még főleg ő szimpi arc! Igazán nekem nem fáj, csak akkor megy mikor kint vagyok.
Attol meg mehet ez barhova, h te mit szeretnel. Ez is csak egy uo bennfentes mutyiceg, mint a legtobb fostomlo a beten. Ide senki nem ir erdek nelkul. Te sem. Minden megnyivanulast fenntartassal kell kezelni, tiedet is, enyemet is. Mindenesetre ma vettek. Lehet, h te is?
Nordtelekom
MTI, 2009. december 11. 15:15