Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
don_king
don_king 2020. 06. 22. 07:51
#23320
A híreket kell figyelni. Vajon lesz?
kupec 2020. 06. 22. 00:33
Előzmény: #23318  raus
#23319
Azt hittem csak kifelejtetted a chartot!
raus 2020. 06. 21. 23:54
Előzmény: #23312  kupec
#23318
Amennyit konyitok a TA hoz ill “ erősebb” forgalom volt igaz sajna anno így szívtam be mert utána  hétfőn már öntöttek!
Hajrá akik benne vannak! 
Törölt felhasználó 2020. 06. 21. 21:39
Előzmény: törölt hozzászólás
#23317
Sokat valtozhatott a lejtmenetben. Kik vettek? A ceg mar vehet. Vajon vesz-e, s foleg mibol, miert? Vagy csak kamu? Mint az elmult tiz ev?
floydmelyveder 2020. 06. 21. 21:35
Törölt hozzászólás
#23316
Törölt felhasználó 2020. 06. 21. 21:31
Előzmény: törölt hozzászólás
#23315
Jo a kerdes? Ahogy lekerul a maszk, be kell hozzajuk kopoktatni. Biztos orulnek majd minden erdeklodonek, hisz tarstulajdonosok vagyunk, nem igaz?
Törölt felhasználó 2020. 06. 21. 21:28
Előzmény: #23312  kupec
#23314
Gondolom, megerzes...
floydmelyveder 2020. 06. 21. 19:54
Törölt hozzászólás
#23313
kupec 2020. 06. 21. 19:43
Előzmény: #23311  raus
#23312
Mi alapján nem áll rosszul?
raus 2020. 06. 21. 17:03
Előzmény: #23310  Törölt felhasználó
#23311
Egy életen át lehet játszani és tanulni is!
Köszi neked is!
Különben, nek vagyok nagy TA szaki se nem hívő, de az alapján nem áll rosszul?!
Ha jól látom.
Ki ad erre -?
Törölt felhasználó 2020. 06. 21. 15:26
Előzmény: #23309  raus
#23310
Reszemrol semmi problema. Probaljuk megtanulni a megtanulhatatlant. 
Jo pihit neked is. 
raus 2020. 06. 21. 12:19
Előzmény: #23307  Törölt felhasználó
#23309
Tökéletes összefoglaló!
Én nem bántanék senkit!
Első - amikor elhagytak benne  
Második - teljesen magam hibájából azt hittem megindul azt mégsem egy pénteki nap végén vettem bele 
Nem akartam senkit megbántani meg senkitől nem sajnálom csak nekem forró tűz ez a papír inkább kintről, ha tovább megy hadd, hisz jó páran régóta ülnek benne ill aki kockáztat megérdemli a nyerőt!
Jó pihit 
Törölt felhasználó 2020. 06. 20. 12:35
Előzmény: #23307  Törölt felhasználó
#23308
Naivan. 
Törölt felhasználó 2020. 06. 20. 12:32
Előzmény: #23306  raus
#23307
Harmadikra meg megkeresheted vele. Talán. Vagy, igazad lesz, vagy nem. Csak a bennfentes tudhatja. Meg a tőzsde. Ezek letojják az egyéni pozíciókat, vágyakat. Olvastam LP-t. Szerintem, naívan hitt egy közösségben. Kérdem, itt? Ide, valahol mindenki a másik pénzéért jön. Te is. Olvastalak SET-ben. Én pl nem akarok itt barátkozni. Megbízni meg páne senkiben. Kisebb, nagyobb aljasságok, kisértések háza ez. Egyszer élünk? Rövid az élet? Ki így, ki úgy bassza el. Ritkák a kivételek. Ne itt keresd. Magadba nézz. A hiba a saját készülékünkben. Írom amit gondolok. Néha fáj. Másnak is, nekem is, de a lejobban akkor, az, ha kint vagyunk. 
Szép napot!
raus 2020. 06. 19. 23:24
Előzmény: #23305  Törölt felhasználó
#23306
Bocsi csak kijött belőlem, ez a cég sajna 2x elvitte a lovem egy részét !
Felőlem azt mehet , ha pl lorepapp benne van még főleg ő szimpi arc!
Igazán nekem nem fáj, csak akkor megy mikor kint vagyok.
Törölt felhasználó 2020. 06. 19. 17:56
Előzmény: #23304  raus
#23305
Attol meg mehet ez barhova, h te mit szeretnel. Ez is csak egy  uo bennfentes mutyiceg, mint a legtobb fostomlo a beten. Ide senki nem ir erdek nelkul. Te sem. Minden megnyivanulast fenntartassal kell kezelni, tiedet is, enyemet is. Mindenesetre ma vettek. Lehet, h te is?
raus 2020. 06. 19. 17:41
Előzmény: #23302  Pojáca
#23304
Igazam lett nem ment sehova nem ám utána 
Hétfőn vissza 30 
raus 2020. 06. 19. 12:23
Előzmény: #23302  Pojáca
#23303
Álom!
Nem megy sehova így is drága!
2x beszívatott anno! 
Inkább Delta
Pojáca
Pojáca 2020. 06. 19. 11:47
#23302
Megindulunk a Nutex után....
Lafotex 2020. 06. 19. 09:55
#23301
31.7

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek