Ma eladtam azokat a részvényeket & indexeket amiket még a trump őrület alatt vettem, sikerült kb 10%-ot nyerni rajta. Lehet h nem jó ötlet, de ez egy elég nagy rebound volt és most úgy érzem h megint rezeg a léc Trump alatt. US GDP flat, jelentések éppen jönnek, ebből most bármi lehet
Hát ja, de azért ápr 2 előtt már esett a piac rendesen és úgy várták a bejelentést, hogy már beáraztak valamekkora vámokat. Kérdés ugye h mekkorákat áraztak be és h most mekkorák lesznek a véglegesek
Én nem adom el... SP a daily maxon fog zárni kábé, a vix pedig a napi minimumon... Kellett a piacoknak valami állami közbelépés és meg is kapták. Nem lesz kevésbé rázós menet innentől de most megint akkorát változtak a körülmények hogy ismét átárazódtak a részvények. Nem tudni holnap mi lesz persze, full kaszinó
Pénteken az indexek a záráskor voltak minimumon, a vix pedig záráskor volt maximumon - ez azért sok jót nem vetít előre. 45-s VIX már a teljes pánik, és ilyenkor általában kormányzati lépésekre van szükség h megnyugodjanak a piacok... mivel ezt az egészet teljes egészében T okozta, ezért nehéz elképzelni más megoldást, mint hogy T majd bemond valamit ami megnyugvást hoz (akár csak egy ideig). Sajnos én csak ilyen hobbibefektető vagyok, de egyszerűen nem tudok más lépést elképzelni ami most megnyugtatná a piacokat. A 2018as crasht is az állította meg igazán amikor a FED visszakozott a kamatemelésektől. Három érdekes dolgot olvastam ma a FT-ban: 1. Ez T tárgyalási taktikája, tehát bemond valami orbitálisat és ha a fele átmegy akkor már rendben van (talán nem véletlen hogy a kinyomtatott excel tábláján full faszságok is szerepeltek, mert a lényeg az volt hogy mindenki megijedjen) 2. Kezdjünk el megbarátkozni a geoeconomics fogalmával, ahol kvázi a gazdasági partnerséget is fegyverként lehet használni a geopolitikában. Kína egy ideje már ezt csinálja (egy út, egy övezet), és most így az USA is teljesen beleállt ebbe. 3. A piacok még csakcsak benyelnék a magas vámokat, de az ilyen összevissza rángatást kifejezetten utálják. Egy ilyen stílusú bejelentés lényegesen kaotikusabb és valszeg rosszabb eredményt hoz mintha ugyanezt valaki diplomatikusan kezelné (pl ahogy Joe Biden is hasonlóan az újraiparosítást akarta elérni a CHIPS acttel) -- de ezt a különadók és az árstopok országában nem kell különösebben magyarázni
Hát ennek tényleg nem nagyon látszik az alja, 4900 SPX egy pozitív scenario lenne (feltéve hogy a jelenlegi projected earnings egy évvel később valósul meg, és az előremutató PE értékeltség pedig átlagos) Azért yolo veszek némi qqq-t, hátha a narancsember mond valamit hétvégén + 40es VIXnél illik vásárolni egy kicsit. (YMMV, én minimum egy éves időtávot nézek)
Na hát milyen érdekes lehet h mégse lesznek vámok???? Vagy majd csak jövő hónaptól??? NAHÁT!!! https://www.investing.com/news/economy-news/trump-us-open-to-tariff-negotiations-if-countries-offer-something-phenomenal-3966685
Amióta beiktatták ezt a bohócot, minden hónap elején ez van: egyik nap hatalmas vámok, nincs menekvés, két napra rá: na jó, mégis van menekvés, de csak egy hónapig. Meddig lehet ezt csinálni? Biztos nagyon jól keresnek rajta a Trump közeli enberek na de akkor is. Gondolom majd ha jön a választás akkor Trumpsz hirtelen "megoldja" a vámproblémát (magyarán eltörli őket és ráfogja valami a nem létező zsenialitására), minden felvirágzik és megint megszavazzák, de addig meg mégis mi lesz
Illetve elnézést először a SAFE banking act jön, ha minden igaz 27én (de olyat is hallottam h okt. 6án): https://www.marijuanamoment.net/key-senate-committee-officially-schedules-marijuana-banking-vote/
Első nagyobb tőzsdei befektetésemként folyamatosan veszem a SP500-at majdnem minden nap amióta legutóbb 4000 alá esett - kicsit már kezdek izzadni de remélem nem fogom megbánni.