Korábbi javaslatait megtoldotta jó néhánnyal az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ). Egyértelmű, hogy vészharangot kongat a szervezet, amely adó és támogatási csomagot sürget. A frissen újjáválasztott elnök,
Az állam pedig a levont adóval csökkentett munkadíjat a vállalkozónak, így az a hiányzó 80 milliárd Ft-os adó is be lenne fizetve rögtön, vagy még több ...
"Az ÉVOSZ számításai szerint 2019.ben mintegy 300 milliárd forint értékű lehet az a lakásfelújítás, amit szóbeli megállapodást mentén kiviteleznek. Ennek a kivitelezői szolgáltatási ÁFA-tartalma kb. 80 milliárd forint, amit az állami költségvetés nem lát, elesik tőle."
Ha a munkadíjának csak a felét fizetné ki a vállalkozónak a megrendelő, a másik felét pedig az államnak fizetné be, akkor abból az állam levonhatná az adót rögtön.
Így biztosan mindenki számlával dolgozna, nem szóbeli megállapodás alapján, mert a fele munkadíjért már nem érné meg a vállalkozónak.
És lenne garancia is a munkára, amit elvégeztek, számon lehetne kérni a minőségi munkát...
Ezzel jutna előbbre az építőipar, nem csak az állami támogatások növelésével...
Üzent a kormánynak az ÉVOSZ: új kedvezmények kellenek, másképp komoly bajok lesznek
Ugrás a cikkhez