A napokban harmadszor hirdette meg az állami felszámoló, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. a kisvárdai csigafeldolgozó eszközeit, miután az eddigi két nekifutásra még érdeklődő sem akadt. Ez nem sok jóval kecsegteti a külgazdasági tárcát, amely 2,5 milliárd forinttal támogatta, valamint az Eximbank Zrt.-t, amely mintegy 5 milliárd forint hitellel segítette a Bourgogne Gastronomie Kft.-t a Magyarországon nem éppen szokványos beruházás létrehozásában. (Az utolsó leadott mérlegben összesen 8,195 millió euró támogatásnak van nyoma: ebből 7,3 millió euró a 2020-ban kapott támogatás, plusz 867 ezer euró munkahelyteremtésre, az ingatlanokra pedig az Eximbank, illetve a minisztérium összesen bő 9 milliárd forintnyi jelzálogjogot jegyeztetett be.)
Hát én még nem tudom, tegnap este ugy latdzik megutott a bor es sikerult raraknom holnap esti meccseket is😇...kanadai már 3 megvan a masik 2 holnap este...az 1 ik 10es odsz🤫
Hm...opusz most várakozni fog...majd 1 honap mulva ujra jo lehet.En ma ezzel a jbankkal jot huztam, ...kár hogy nem tobbet vettem🤣.....jó hétvégét viszont!
Még a héten szép kis mennyiséghez hozzájutottam, mindkettőt szépen kikerekítettem, mostmár csak az hiányzik, hogy meginduljanak. Opust kicsit bánom, hogy az 1/3-át adtam csak, viszont az vigasztal, hogy az azt 1/3-ot a max alatt 2 forintal sikerült eladni. Jó hétvégét mindenkinek!
Azon 4iG részvényeseknek, akik úgy határoznak, hogy nem kívánnak a továbbműködő társaságban részvényesként részt venni és erről érvényes nyilatkozatot tesznek,részvényeik ellenértékeként részvényenként 520 forint kerül kifizetésre a leválással létrejövő társaság nyilvántartásba vételét követő 60 napon belül.
Toka Club/Geri-inv/Labanc TA/Nacky