Topiknyitó: Törölt felhasználó 2008. 10. 30. 14:08

Szlovák lapvélemény: bíróság előtt lenne a helyük a magyar politikusoknak  

A magyar mentőcsomagról



Szlovák lapvélemény: bíróság előtt lenne a helyük a magyar politikusoknak





Bíróság előtt lenne a helyük a magyar politikusoknak azért, amit az ország gazdaságával tettek - írta csütörtökön a SME.





A Pozsonyban megjelenő szlovák polgári napilap cikkírója, Peter Schutz szerint felügyelet alá kellene helyezni az olyan országot, amelyet a finanszírozhatatlan adósság felhalmozásával "a saját elitje dönt romba". Annál is inkább, mert a kormánypolitikusok nem csak hogy látni nem hajlandók az ide vezető okokat, ne adj' isten a saját felelősségüket, hanem hihetetlen módon még a legképtelenebb ötletekkel is képesek előállni és ködösíteni.



Ilyen például az euró feltétel nélküli bevezetésének ötlete, ami azt mutatja, hogy lám, "még a csőd, a szégyen közepette is csak a saját túlélésükre gondolnak" - írja a magyar gazdasági folyamatok előzményeit is felidéző lap, arra is emlékeztetve, hogy a választások előtt a Fidesz nagyságrenddel bőkezűbb ígéreteket tett a szocialistákhoz képest, akik "megengedték maguknak azt a képtelenséget, hogy még teljesítsék is(ígéreteiket)".



A kiadások 300 milliárdos csökkentése, amit Gyurcsány már előre "radikális megszorításként jelentett be, csupán kozmetika". A szlovák szerző kifejti: ha az IMF, személy szerint a Valutaalap vezetője, Strauss-Kahn, nemkülönben pedig a mentőhitelhez hozzájáruló unió "tudott volna és akart is volna szigorúbb lenni, akkor a hitelfeltételek Magyarország és magyar politikai vezetés számára nagy esélyt is jelenthettek volna". Ebben az esetben ugyanis a szükségszerű intézkedéseket - karjukat széttárva - úgy indokolhatták volna, mint a "fiskális diktátum" óhatatlanul szükséges eszközeit. "A válság közepette és a csődveszély fenyegetettségében az ostoba és önző politika által éveken keresztül késleltetett reformokat" a cikkíró szerint most "néhány nap lefogása alatt meg lehetne valósítani".



Schutz szerint a magyaroknak juttatott mentőhitel "közvetve Szlovákiának is árt", talán jobban is, mint gondolni lehet. Mivel a válság réme nem jár egyedül és a Kárpát-medencét is bejárja, Magyarország pénzügyi válsága és a Nemzetközi Valutaalap "mentőcsomagja Szlovákiát sem kerüli el".



MTI


Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2008. 10. 31. 10:48
Előzmény: #51  Törölt felhasználó
#52
Na mi van? Kinyitottad a frappáns válaszok kézikönyvet? Csendesen ignorálni szoktalak, de írj csak ha valami vagy valaki kényszerít...
Törölt felhasználó 2008. 10. 31. 10:06
Előzmény: #50  Törölt felhasználó
#51
Szia Pizsi!
Látom, önkritikát gyakorolsz!
Milyen nagy szerencse, hogy nincs szagos NET! :-)

Üdv!
Törölt felhasználó 2008. 10. 31. 10:02
Előzmény: #49  Törölt felhasználó
#50
Konki hagyd már ....
értsd meg : Göbbels kitalálta a múlt század elején már :
1, tagadj mindent a végletekig
2, vagy fogd ellenfeledre azt, ami rád nézve a napnál világosabb ls nyilvánvaló

ja és még : messziről szaglik, hogy valaki elvből vagy pénzért hülye
Törölt felhasználó 2008. 10. 31. 09:37
Előzmény: #48  Törölt felhasználó
#49
Te porti, mennyi zsetont kapsz a Fidesztől ezekért az agitpropos beemelésekért ?
Törölt felhasználó 2008. 10. 31. 09:27
Előzmény: #47  opposition2002
#48
""Nincs okunk tehát győzelmi harsonákat fújni, inkább egy kicsit szégyenkeznünk kell, hogy saját erőből már nem megy, s hogy olyan külső erőkre szorulunk, amelyekről nem gondoltuk volna néhány évvel ezelőtt, hogy ismét rájuk fogunk szorulni - vélekedett az ellenzéki vezető.

Jelezte egyszersmind, hogy egyelőre nem kíván végleges véleményt mondani az IMF-fel kötött szerződésről, hiszen "még csak szóbeli beszámolókat ismerünk" róla, "szeretnénk látni a szerződést, szeretnénk látni a feltételeit, szeretnénk látni az árát".

Végül úgy vélekedett, hogy Magyarországnak nem eredendően gazdasági bajai vannak, azok csak következmények, az eredendő baj politikai természetű. "Magyarország legnagyobb problémája ma a bizalmi válság" - mondta. "A magyar választópolgárok nem bíznak meg a vezetőikben, s a külföld sem bízik már a magyar vezetőkben, ezért nyújt számára súlyos garanciákkal körülbástyázott rendkívüli segélyt" - mondta Orbán Viktor magyar újságírók kérdéseire válaszolva a horvát fővárosban, ahol beszédet mondott a Horvátország - fenntartható turizmus a XXI. században című nemzetközi konferenciát megelőző díszvacsorán.

Közvetlenül nyilatkozata előtt Orbán rövid megbeszélést folytatott zárt ajtók mögött Richard Holbrooke neves amerikai politikussal, diplomatával, aki előadást tartott az értekezlet megnyitóján Horvátország "stratégiai délkelet-európai szerepéről"."

"Óvnám magunkat attól, hogy kívülről várjunk megváltást - mondta csütörtökön a zágrábi látogatáson tartózkodó Orbán Viktor magyar újságíróknak azzal kapcsolatban, hogy Magyarország a pénzügyi válság elleni védekezésében igénybe veszi a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kisegítő csomagját.
A Fidesz elnöke hangsúlyozta: kaptunk egy esélyt, hogy megvédjük magunkat az összeomlástól, de ez nem oldja meg a magyar gazdaság bajait. Ez a pénz ugyanis nem a magyar gazdaság erősítésére megy el, hanem arra, hogy vissza tudjuk fizetni azokat a hiteleket, amelyeket korábban felvettünk - mondta. Úgy vélekedett, hogy most egy gazdasági növekedést serkentő csomag összeállításával kell foglalkozni Magyarországon, mert "ha ezt nem tesszük meg, akkor a munkanélküliség gyászos képet fog mutatni a következő időszakban"."
opposition2002 2008. 10. 31. 09:14
Előzmény: #46  Törölt felhasználó
#47
Ez a szlovák lapvélemény eléggé találó, csak egyetlenegy baj van:

Tíz évvel ezelőtt, amikor Dzurindáék átvették a kormányzást, Meciart sem csukták le, pedig megérdemelte volna. Ivan Lexa titkosszolgálati vezető ellen volt valami eljárás, de aztán erről sem hallani semmit.

Szóval ez a felelősségrevonósdi a szlovákoknak sem sikerült valami fényesre...
Törölt felhasználó 2008. 10. 31. 08:52
Előzmény: #45  Törölt felhasználó
#46
bravó :))
Törölt felhasználó 2008. 10. 31. 08:50
Előzmény: #44  Törölt felhasználó
#45
dlph

Szabadjon megjegyeznem barátom: ahogy azt már korábban is írtam vala, te már nem tudsz mélyebbre süllyedni, mert különben keszonbetegséget kapsz. Vagy már el is ért? Nálad fanatikusabb, semmitmondóbb, és szánalmasabb bértopikoló faxkalap itt nem nagyon van. És az ultrajobboldali lumpenproletár fideszesek színeiben villogsz. Nem szóltak még, hogy az egy demagógpopulista párt? Akinek semmi sem drága.

Visszaolvastalak itt-ott 150-200 hsz-re is , hát koma...A másoktól idecopyzott írásokat magadénak tünteted fel, ha saját gondolatod van, az kimerül az anyázásban, fujjogásban, szélsőséges böffenetekben. Mint az előző is.

Húzz bele kicsit....
Csak azon csodálkozom, hogy a gondnokod még mindig a számítógéphez enged. Nem jól végzi a feladatát. Pizsike...
Törölt felhasználó 2008. 10. 31. 07:02
Előzmény: #27  Törölt felhasználó
#44
Konki te nagyon belendültél már megint ezen a fórumon. Tudjuk , ebből élsz. Nem ügyvéd vagy ,ahogy azt hazudtad másfél éve.

De szabadjon megjegyeznem barátom : 3 év alatt csak lefelé süllyedsz. Immáron nálad fanatikusabb, semmitmondóbb, és szánalmasabb bértopikoló itt nem nagyon van. És a szadesz színeiben villogsz. Nem szóltak még, hogy az egy liberális párt? Nem fanatikus szélsőjobb? Bár ki tudja...

Visszaolvastalak itt-ott 20-30 hsz-re is , hát koma...A másoktól idecopyzott írásokat magadénak tünteted fel, ha saját gondolatod van, az kimerül az anyázásban, fujjogásban, szélsőséges böffenetekben.

Húzz bele kicsit....
stock33
stock33 2008. 10. 31. 06:46
Előzmény: #42  stock33
#43
Na meg ez a 13. havi fizetés, nyugdíj: menjenek a qrva annyukba ezzel a baromsággal. Csak a premizálást engedném, de azt is iszonyú szigorúen kezelném. Veszteséges állami (a magányszektor megoldja, az a saját pénzével játszik) cégben nem adnék lóf@szt se. Ha csak arra képes a vezető, hogy fenntartsa a cég működését, akkor kapjon normális fizetést, és kész. Ez se érdemel prémiumot. Az kaphat, aki vezetése alatt jelentős változások hatására csökken a veszteség, nő a nyereség. Ebben nem látok kivetnivalót. De csak a tárgyávet megelőző pár év viszonlatában vizsgálnám az esetet. Ha ez alatt már nincs változás, akkor nincs prémium. Ha baromira nyereségessé tett valaki egy céget, akkor kapjon jó fizetést, de prémiumot csak akkor, ha még hatékonyabbá tudja a céget tenni.
stock33
stock33 2008. 10. 31. 06:36
#42
Nem értem mi problémátok van. Amíg akár csak egy, mérhetetlenül populista, jelentős szavazótáborral rendelkező párt létezik Magyarországon, addig a nyakunkig érő sz@r csak egy szép álom.
Medgyesy? Emberek, Ő csak befejezte azt, amit az 1999-ben kormányon lévők elb@sztak. Azóta élhetetlen Magyarország, azóta van itt hosszútávon fenntarthatatlan gazdaságpolitika (osztogatás). Amit erőn felül szétosztanak, azt előbb utóbb vissza kell venni. És nagyon fájdalmas tud lenni, ha 2 év alatt veszik vissza az azt megelőző 6-7 évben szétherdált pénzt. Most legalább vissza jutottunk arra a közel egyensúlyi szintre, ahol 1999-ban voltunk.
A nagy kérdés, hogy ezt követően mit csinálunk. Pl. csökkentsenek adót. De ezzel párhuzamosan építsék le az állami aparátust.
- Ki kell rúgni vagy 10000 közszolgát, csak onnan.
- Önkormányzatok? Eleve miért van párhuzamos állami és önkormányzati ügyintézés? Pl. miért van állami és önkormányzati adóhatóság? Stb. Rengeteg embert kéne onnan is kirúgni.
- Oktatás: miért akarjuk főiskolán, egyetemen képezni azokat, akiknek az olvasással, alapvető matematikával is problémájuk van? Vagy ha már ott vannak, akkor miért a társadalom tartja el őket? Esélyük sincs diplomát szerezni, de ott vannak évekig, fizetjük a lakhatásukat, még ösztöndíjat is kapnak. Röhej. A jókat támogatni kell, a közepeseket azzal kell támogatni, hogy nem fizetteted ki velük a képzésüket, a hülye viszont fizessen, ha már ahhoz is hülye, hogy lássa, ott esélye sincs, inkább tanuljon meg kb.-fejben számolni és álljon be zöldséges kofának.
Brutális leépítésre lenne szükség. Egyetemeket, főiskolákat kéne megszüntetni, vagy minimum leépíteni. A mai felsőoktatásban minimum a diákok 1/3-a töltelék, értelmetlen a képzésük (akkor is, ha fizet a szerencsétlen érte), hisz hüyék, életükben nem tudnak majd a "szakmájukban" elhelyezkedni.
- Egészségügy: fizessen a nyugdíjas is. Érjük el, hogy valamilyen szinten bekerüljön az öngondoskodás a rendszerbe, mert a jelenlegi extrém mód pazarló. Kórházban meg csak az töltsön pár óránál többet, akinél komplikációk léphetnek fel.
- Közszolgáltatók: hát lenne mit csinálni. Hozzájuk se mertek nyúlni az elmúlt 20 évben. Pl. MÁV. Miért van az, hogy csak az utasok töredéke, ha jól tudom 5%-a fizet teljes áru menetjegyet? Fizessen a nyugdíjas is, ha utazni akar. Miért kapnak a közalkalmazottak 50%-os kedvezményt? A diákoknak se adnék, csak a bérletre.
- egyéb visszárságok:
Mérhetetlen korrupció. Miért van egyáltalán állami támogatás a vállalatoknak? Inkább csökknetsék az arra szánt pénzzel az adókat, és akkor nem csak azok élvezhetik ezt az áldást, akik kapcsolatokkal rendelkeznek, és persze a kapcsolatok, akik rengeteg pénzt tesznek ezért zsebre.
Miért van egységes adórendszerünk, ha egyesek kivételt képeznek alóla? Miért van az, hogy adókedvezményekkel sokan nem is fizetnek adót, államilag támogatva... Ezt a kieső bevételt a kicsiktől szedik be, nekik kell e miatt kétszer annyi adót befizetni. Mondanom se kell, hogy az adót nem fizetők azok, akik később az allami támogatást is zsebre teszik, amit a kicsik fizettek be adó formájában.
Ott van továbbá pl. rokkantnyugdíjasok tömege. A segélyből ingyenélő színesfémtolvajok tömege. És még lehet sorolni.

Ezek nem egy párthoz köthető hiányosságok, minegyik kormány ezt tette. És sajnos nem is látom, hogy változtatni akarnának. Amíg van olyan párt, amelyik határtalan, egyben ésszerűtlen osztogatással akar hatalomra kerülni, addig nem is várható előrelépés. Ha adót akarsz csökkneteni, akkor azonnal mond el azt is, hogy a kieső bevételekkel mit kezdessz. Honnan, milyen formában pótolod (mese, hogy akkor több adó folyik be, ezt azok se hiszik el, akiknek elmegyógyintézetben lenne a helyük), vagy milyen kiadáscsökknetéseket, reformokat akarsz bevezetni.
jampi 2008. 10. 30. 21:42
Előzmény: #38  csibe74
#41
"Strauss-Kahn, nemkülönben pedig a mentőhitelhez hozzájáruló unió "tudott volna és akart is volna szigorúbb lenni, akkor a hitelfeltételek Magyarország és magyar politikai vezetés számára nagy esélyt is jelenthettek volna". Ebben az esetben ugyanis a szükségszerű intézkedéseket - karjukat széttárva - úgy indokolhatták volna, mint a "fiskális diktátum" óhatatlanul szükséges eszközeit. "A válság közepette és a csődveszély fenyegetettségében az ostoba és önző politika által éveken keresztül késleltetett reformokat" a cikkíró szerint most "néhány nap lefogása alatt meg lehetne valósítani"."
Ez itt kérem a lényeg! Amikor híre ment a tárgyalásoknak az IMF-el az egyik ismerősöm megjegyezte, hogy azok a szemetek gyilkos feltételeket szabnak. Én azt mondtam, bárcsak úgy lenne, mert egyszer és mindenkorra végre kellene hajtani azokat a bizonyos reformokat olyan területeken, ahol számolatlanul folynak el vagyonok bizonyos Önös érdekek miatt (szavazóbázis). Államigazgatás, szociális juttatások, adórendszer... Ez egy történelmi esély volt. A cikkben jogosan emlegetett személyek megtehették volna. Most meddig várjuk azt a politikai erőt, amelyik végre megcsinálja mindezt? Ki lesz hajlandó elvinni a balhét? Most lehetett volna kire kenni... Így a büdös életbe a nem lesz ebből az országból semmi! Egymást váltják majd a semmirekellő korrupt médialovagok és hülyét csinálnak belőlünk a saját országunkba... Siralmas... Köszönjük EU, köszönjük IMF. Megmentettek...
prfecó 2008. 10. 30. 21:42
Előzmény: #39  prfecó
#40
Most olvasom a Nyugdíjasok Országos akármilye tudomásul veszi a megszorítást. Akkor minek most novemberben a rendkivüli emelés , meg fél 13 hónap, mondjanak le róla önként ezzel is adjanak lehetőséget még több megszórításra az országnak . ))

Mondjanak le az ingyenes utazásról.

Kizárólag fizetős egészségügyet vegyenek igénybe.

Ne vegyék fel a gyerekes családok a gyerektámogatást.

Szuüntessék be félévre a fizetést a dolgozóknak.

Néhány ötlet , amit szintén meg kellene szavaztatni az emberekkel.
prfecó 2008. 10. 30. 21:35
Előzmény: #38  csibe74
#39
Ez a pártfinanszírozás , olyan jól hangzik kénytelenek lopni , mert kevés a pénz.

sok helyen kevés a pénz mégsem tudnak állami segédlettel lopni. Bár pont most probáljuk az EU is bevezetni nem baj , hogy sokat lopott a magyar fizessék meg az EU tagállamai , ha nem akarják , hogy fél Európa bedőljön.

Na az első blöff bejött , de nem hinném , hogy ezért nagyon lelkesek lennének az EU komplett vezérkara. Ugyis seggünkbe fognak rugni , de most meg kellett menteni ezt a félkegyelmü bagázst , mert Orbán lehet, hogy egyszerüen megtagadta volnaa hitel visszafizetését.

Egyéként Conquit a kormányba lássuk ki ez az eszetlen , agyament , lelkes topicíró.
csibe74
csibe74 2008. 10. 30. 20:57
Előzmény: #33  Törölt felhasználó
#38
Ebben az országban kibaszott nagy a korrupció és a mutyi. Tudom közhely :) Kb. egy afrikai országgal egyenértékű, ahol polgárháború is folyik. Aki tud az lop. Tisztelet a kivételnek.
A lopás az állami szférában a legdurvább szvsz.
Sztori egy: a mostani munkatársam önkorinál dolgozott Budapesten. Mind a fidesz és az mszp alatt. Volt egy informatikai rendszerre pályázat kiírás. De nem az 50 millást választották, hanem a 100 millást, ami még szarabb is volt és hosszabb ideig nyúlt. Itt is a bejáratott havernak kellett a suska.
Az M6-oson meg a havernak csak hídépítő gépei vannak, ezért kellett találni a pusztában egy dombot is.

Ahol én dolgozok (pénzügy) ott szeptemberben megfogyatkoznak az írószerek , papírok a közös szekrényből. Az anyukák viszik haza a csemetének mert kezdődik az iskola. Piti dolog, de ez nagyon jellemzi a magyar társadalmat. Valahogy nyugodtabb a lélek, ha valamit ingyen megszereztem. Lehet mondani a havernak , milyen élelmes vagyok.

Szerintem ezen nem lehet változtatni, egyszerűen a vérünkben van a lopás, csalás, sumákolás, mutyi. Persze milyenek legyünk mi, ha a politikusaink is ilyenek. PL. bemondásra fizetés.

Mátyás király óta szerintem lúzer az ország...
Sajnos.

Tisztelet a kivételeknek....
Törölt felhasználó 2008. 10. 30. 20:47
#37
a szőlő és bor is érint a 2007 évjárat 80 % még mindig a pincébe, bemegyek a boltba 2 l 195.- Ft műanyag palackban......
Akkor ne dolgozzak csak fogyasszak???? és várjam a segélyt?! Az igaz, hogy melyik oldalt nézzük tök mindegy, azért a "Polgár Jenő" féle szavazók egy oldalon állnak és kár, hogy ők szavazhatnak....
kissherceg 2008. 10. 30. 20:45
Törölt hozzászólás
#36
Törölt felhasználó 2008. 10. 30. 20:44
Előzmény: #34  Törölt felhasználó
#35
Mellesleg, ha már itt tartunk: számtalanszor leírtam már, hogy amíg nem változik a pártfinanszírozás, addig minden párt onnan lop pénzt, ahonnan tud. Nincs különbség köztük csupán a hozzáférés módszerében és helyében. A Fidesznek azért is kurva szarul esett a 2006-os bukta,mert így elestek egy csomó lóvétól, amit a támogatóknak már előre megígértek.
Törölt felhasználó 2008. 10. 30. 20:41
Előzmény: #33  Törölt felhasználó
#34
Hát a másik oldal szavazóiról meg ne is beszéljünk. Ők meg félcédulások...
Törölt felhasználó 2008. 10. 30. 20:26
Előzmény: #32  Törölt felhasználó
#33
tudod, állítólag "azért szőlőből is lehet bort csinálni" .. bár a mi kormányunk inkább tablettás.. hát még a szavazói..
Törölt felhasználó 2008. 10. 30. 20:23
#32
Balnaborju! Ne is mérgesíts!!!! - Ilyen lehetőségekkel (családi kapcsolatokkal) talán én is lehetnék sikeres üzletember!?
Törölt felhasználó 2008. 10. 30. 20:18
Előzmény: #29  Törölt felhasználó
#31
> hát most megvettek vagy megvesznek

ha csak megvennének..

de ezek a "megvétel"-ek engem egy exkomcsi technikatanárra emlékeztetnek, aki a mutyival lízingelt ingatlanokat az állammal (haverikutyákkal) béreltette vissza, a befolyt bérleti díjból törlesztvén a lízinget

szerintem így kell értelmezni ezt a "megvettük"-et is..
Törölt felhasználó 2008. 10. 30. 20:13
Előzmény: #27  Törölt felhasználó
#30
No ezek a szlovákok sem mások mint a mi politikusaink. Rákenni a szart másra az megy.
Megmagyarázni az igen.

Azt elfelejtik említeni, hogy azért lesznek/vannak q..va nagy sz@rban, mert bérmunkából élnek ráadásul éppen az autóbizniszből, hát így tényleg gáz lesz náluk is. Ez most tök jól jön nekik, hogy rángfoghatják.

Persze a cikk első része az teljesen tárgyilagos, azzal egyetértek :)

Törölt felhasználó 2008. 10. 30. 20:11
#29
azért sajnos igazuk van
Nem tudom, hogy valaki emlékszik-e még úgy fél évvel ezelõtt mondta egy ország vezetõ, "hogy megvettük Lengyelországot és Magyarországot" hét most megvettek vagy megvesznek, mindenesetre törleszthetünk.....
Törölt felhasználó 2008. 10. 30. 20:09
Előzmény: #27  Törölt felhasználó
#28
he ? közpénzből tartalékol a kampányára ? és erra az jogosítja fel, hogy talán az ellenzék is ezt teszi ? javíts ki ha tévedek, de a közpénzek elosztása többnyire a kormányon lévők hatásköre
Törölt felhasználó 2008. 10. 30. 20:05
Előzmény: #25  Törölt felhasználó
#27
Mellesleg szerintem ez azért van, mert az MSZP tartalékol belőle a következő kampányra. Ugyanezt csinálja a Fidesz vidéken. Én már csak tudom... Persze azt nem írja meg az újság, mert azt is lenyúlták...
Törölt felhasználó 2008. 10. 30. 20:05
Előzmény: #22  Törölt felhasználó
#26
.. miért kell szándékos kitérővel belevezetni az épülő M6-os nyomvonalát egy dombba, ezáltal beiktatva plusz egy alagutat ?

Törölt felhasználó 2008. 10. 30. 20:03
Előzmény: #23  Törölt felhasználó
#25
Tegyétek fel a kérdéseiteket. Hátha kaptok választ.
Törölt felhasználó 2008. 10. 30. 20:02
Előzmény: #23  Törölt felhasználó
#24
Tényleg : )
Törölt felhasználó 2008. 10. 30. 20:01
Előzmény: #22  Törölt felhasználó
#23
vannak ezekre a kérdésekre válaszok a 200 milliós kormányszóvivői portálon ?
Törölt felhasználó 2008. 10. 30. 19:57
Előzmény: #18  Törölt felhasználó
#22
Conqui síkságra miért kell alagút, dombok közé miért kell híd, miért lesz egyre drágább a 4 metró, miért drágáb nálunk 1 km út mint európában,miért drágább a távhő Pesten mint Bécsben,miért kellet kormányzati negyed? Amúgy mindenki ártatlan, míg nem bizonyitják a bűnöségét.
Törölt felhasználó 2008. 10. 30. 19:53
Előzmény: #20  Törölt felhasználó
#21
Megint egy kedves, dehonesztáló megjegyzés a kormányra.
Nem baj.
Jön majd az ellenzék és ugyanezt fogja csinálni. Lop, csal, hazudik és szart kever. Ahogy most is. Ellenzékben.

Topik gazda

tripod
3 3 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek