Most pedig az eladók fogytak el, számomra egy kicsit érthetetlenül. Jó, vannak, akik 500 és 1000 fölött vették, nekik mindegy már, hogy 20 ft-t vagy nullát ér, inkább kivárnak. De vajon a többi kisbefektető miben bízik? A csodában, hogy jön egy megmentő befektető? Jöhet, de nem túl sok az esélye. Azután mi van a nagyobb csomagot birtokló, 100 e. - 400 e. darab részvénnyel rendelkezőkkel? Ők sem csinálnak semmit. Tehetetlenek, vagy tudnak valamit. Egy hét múlva talán okosabbak leszünk.
Üdv:
Törölt felhasználó2015. 12. 15. 19:59
#29038
A budapesti utastájékoztatási rendszer, a Futár működését nem veszélyezteti, hogy nehéz pénzügyi helyzetbe került a Synergon-cégcsoport. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. és a beruházó, a Synergon Nyrt. egyik, időközben csődeljárás alá került leányvállalata, az SRI Kft. ugyanis már korábban elszámolt.
A BKK teljes egészében lehívta a projekt kivitelezésére rendelkezésre álló uniós támogatást, a szállítót maradéktalanul kifizette, viszont a késedelem miatti kötbéreket is érvényesítette. Ennek megfelelően az eredeti 6,65 milliárd forintos szerződéses összeggel szemben az uniós támogatásból és az ehhez tartozó önkormányzati forrásból, a BKK és a BKV együtt a Synergonnak 5,9 milliárdot fizetett ki.
A BKK és a BKV az SRI-vel szemben csaknem hatvan alkalommal összesen közel hatszázmillió forint kötbért érvényesített. Az SRI-nek vagy más Synergon-leánycégnek a BKK-val szembern fennálló tartozása nincs – tájékoztatta a Világgazdaságot a BKK. A Futár 2014. november 30-án zárult, azóta a rendszer gond nélkül üzemel. A fejlesztésben az SRI üzemeltetési partnere a T-Systems Magyarország Zrt., így a csődeljárás ellenére a szolgáltatás folyamatos, hosszú távon is biztosított.
Cég Aj. Vétel
2015.12.15. 12:15:34
0 1 2 000 db 19 HUF
0 4 17 925 db 18 HUF
0 5 14 898 db 17 HUF
0 3 2 800 db 16 HUF
0 5 4 100 db 15 HUF
0 2 3 900 db 14 HUF
0 2 15 284 db 13 HUF
0 1 10 000 db 12 HUF
0 1 4 000 db 11 HUF
0 1 10 600 db 2 HUF
Eladás Cég Aj.
2015.12.15. 12:15:34
18 HUF 9 400 db 0 1
20 HUF 6 305 db 0 10
21 HUF 10 778 db 0 4
22 HUF 7 000 db 0 2
23 HUF 7 000 db 0 3
24 HUF 5 000 db 0 2
25 HUF 2 500 db 0 1
27 HUF 25 276 db 0 3
30 HUF 500 db 0 1
31 HUF 1 092 db 0 1
Szakasz: Volatilitási szakasz
Napi min: 17 HUF Napi max: 20 HUF
Nyitó: 17 HUF Előző záró: 18 HUF
Utolsó kötés: 19 HUF (2015.12.15. 11:57:41)
Összforgalom: 18 kötés, 37 464 db, 706 185 HUF
Indikatív ár: 9 400@18 HUF
Törölt felhasználó2015. 12. 14. 20:55
Előzmény:
törölt hozzászólás
#29035
Kőhegyi Gábor · PPKE-JÁK
Másodfok 2016 ban február. De érdekes módon 1 évig nem tűzték a tárgyalást...
Tetszik · Válasz · 1 órája · Szerkesztve
Kőhegyi Gábor · PPKE-JÁK
Mivel a cégem érintett ,kis hozzáfűznivaló: 1.5 milliárdal tartozik hivatalosan a Synergon, más cégeknek. Jól láthatóan készült a pénzek eltüntetésére... És természetesen semmi pénzük nincs, egy generátort áraztak be fedezetül több tízmillióra. természetesen sza...sem ér. Magyar vállalkozás...
Törölt felhasználó2015. 12. 14. 20:51
Előzmény:
törölt hozzászólás
#29034
Ez a futár projekt nem volt annyira sikeres.
Késve adták át és fizettek fél milliárdos kötbért miatta.
Amúgy meg a cégalapítóknak voltak gázos ügyeik a hőskorban. link
még egyszer írok ide, aztán már nem
szóval: nekem tökéletesen elég kispapírban egyik napról a másikra 14 ezer nyereség -- ez egy
kettő: sosem teszek sokat egy kispapírba, főleg nem egy nagyon rossz hírekkel telibe
és bár sok kispapírban mozgok, mégis az otp-richter párost tartom legalkalmasabbnak a kereskedésre a magyar tőzsdén -- néha tkomot, mol-t is-
talán tényleg nem kellene dicsekednem konkrétan, hogy mennyi darabbal mennyit kerestem,viszont ritkán tapasztalok ilyen ellenségeskedést, mint ebben a topikban
érdemileg nem tudok hozzászólni, mert lehet nagyon rossz kimenetel, és lehet meglepetés is, pozitív
megérzéseim vannak, hol lehet megálló és kis felrángatás a papírban ebben a nagy lefelében, ezt be is írtam a BLUE- topikba, ezentúl ott fogok írni a synergonról, ha megérzésem van,hogy venni kéne
a tegnapi megérzésem jó volt, de realizáltam is a nyereséget, mert bizalomra még semmi ok
Az nem kizárt viszont, hogy a kiárúsítás nem volt járható út. Arra gondolok, hogy a saját részvények valamilyen összegben most is nyilván vannak tartva a könyvelésben, és nem feltétlenül lenne most többjük, ha eladták volna. Vagyis a tőkehiány most akkor is meglenne, ha időben eladják a részvényeket. Amik amúgy szavazati jogot nem hordoznak a közgyűlésen. Így a valódi tulajdonosok a többi részvény birtokosai, csak éppen ilyen valódi tulajdonosból lenne több.
Ilyesmit én is felvetettem itt korábban, ha nem is 200-nál, de 81/82-nél. Nem dolguk ugyanis gatyára vetkőzni, de amikor lépni kell, akkor lépni kell, hogy a törvényes működés még véletlenül se kerüljön veszélybe.
Nem is értem, hogy a saját részvényeket miért nem szórták ki. Ha 200 Ft-jával elsütötték volna kb 300 milliót kapott volna a cég és akkor nem lenne ekkora szarban. Mondjuk, akkor a jelenlegi menedzsmentet az új tulaj biztos lapátra tette volna.
100 fölött inkább a nagyobbacska befektetők lehetnek beragadva. A saját papírokkal pl. a cég. Százezres mennyiségeket ugyanis nem olyan egyszerű megmozdítani egyszeri alkalommal sem, pláne nem egyszerű többször.
Kösz. A telek sokat nem érhet. 50 ha ugyan, de Bp-től elég messze van. Nem vagyok ingatlanos, de 200-300 misinél többet szerintem nem ér, pláne, ha gyorsan kell eladni.
Esetleg a cég referenciája érdekelhet egy befektetőt. Hozzáteszem a béten nem igazán tudna senki csak úgy 1-2 millió részvényt megvenni, amikor 100k a napi forgalom.
Szigorú vagyol. Éva szólt vételnél, eladásnál. Ki lehet vonni a tételeit a napi forgalmi adatokból. Szólt akkor is, amikor az ajánlata nem teljesült. Ritka az ilyen bevállalt nyíltság.
Komolyabb forgalmak esetén amúgy sem oszt-szoroz ez a mennyiség.
ne értsen senki félre (nem féltékenységből), csak kurv@ra utálom a sok forintozót a kispapírokban, forintozzon nagy papírokkal ott nem teszi tönkre a könyvet......................
Volt az a film, a "Micsoda nő" Julia Roberts-szel. Abban Richard Gere cégeket vett, szétcincálta őket, darabokban eladta, és sokat keresett ezzel. Aztán rájött, hogy neki nem a monopoly, hanem a lego volt a kedvenc játéka, és megjavult. Azt nem tudni, hogy ezzel aztán mennyit keresett. És a NER-ről se volt egy mukk sem a filmben. :)
tegnapi 16-os vételem 6000 db kiment 18-on és 19-en --további sok sikert mindenkinek a kereskedéshez, az én számításom bevált, ma feljebb mozdult a papír
előre leszögezem, hogy nem vagyok szakértője sem a synergonnak, sem a 2.-3. vonalas szutykoknak... de azért van véleményem:
1, direkt vezetik csődbe a céget, mert nem akarnak fizetni (több száz milliót) a szoftver lopási ügyük miatt, ezért hát gyorsan megszűnnek jog utód nélkül...
2, a haverok, akik majd ezt megszavazzák, ki lesznek fizetve a felszámoló (mellesleg volt igazgatósági tag) havi, 1 millió+ Áfás fizetéséből... (ha elhúzzák az egészet 5 évig, akkor 5x12x1,27M= 76,2 M Ft-amit a részvényesek elől lopnak el a közös kalapból)
3, ezt támasztja alá az is, hogy élesen tiltakoznak a sajtóban megjelentek ellen, hogy kivezetik a céget tőzsdéről... pedig pontosan erre készülnek, csak hát ha ennyire direktbe kilóg a ló láb az már ciki... még a végén szürke lesz az a fehér gallér
4, ettől még lehet benne felpattanás, csak hát időben ki kell szállni...
5, lehetne másképp is, de miután a BÉT-ről beszélünk, sanszos, hogy újabb lenyúlást láthatunk??? Felügyeleti szervek, persze nincsenek sehol, de hát mit is várhatunk egy olyan országban ahol szabad a rablás...
6, ne így legyen! én nem leszek gazdagabb tőle...
7, tévedés jogát fent tartom, mert sokakkal ellentétben nem vagyok jövőbe látó...
Ez igaz. De "az elmúlt 180 naptári nap forgalommal
súlyozott átlaga: 48 HUF". És forgott kb. 2.5 millió darab ezen az átlagáron 6 hónap alatt. Ugyanaz a részvény többször is megfordulhatott, pl. evazeller úrhölgy kezében. :) A saját részvények és még további 5 millió darab meg nem forgott az utóbbi fél évben.
Amúgy szerintem az árfolyam piaci alakulása nem közvetlenül alakítja a saját részvények könyv szerinti értékét.
Minden ott van elvileg a könyvben. Azt, hogy mennyit érnek aktuálisan a nyilvántartott vagyonelemek piacilag, azt senki se tudja biztosan, az biztos, hogy a könyvvizsgáló által igazoltan milyen érték szerepel az egyenlegben. Mindennek nincs köze a változó árfolyamhoz sem, ami most 17 HUF, ugye. Ezeket a vagyonelemeket most egymilliárd feletti szinten tartják nyilván, de mindennek csak egy működő cég esetében van értéke, viszont borul minden, ha a cég nem működik, mert akkor a vagyonelemek drasztikusan leértékelődnek és a felszámolással elvesznek. Most a NyRT. törvényes működése került veszélybe, de ez a veszély viszonylag kis összeggel elhárítható. Az alaptőke nagyságához mérten kis összeggel. Ezt talán akkor is muszáj megtenni, ha az NyRt. tőzsdén kívüli ZRt-vé alakul. A jogutód nélküli megszűnés esetén viszont szétcincálódik a vagyon, és kiderülhet, hogy az a korábban nyilvántartottnak a felét sem éri. Ha viszont megőrződik a működőképesség, és nagyjából reális a nyilvántartott könyv szerinti érték, akkor szanálható lehet minden korábbi probléma. Ez a hitelezőknek is érdekük.
Végelszámolásnál: ha a mérlegfőösszegből levonjuk az összes megemlített követelést és tartozást, akkor marad vagy 4-500 millió, ami 40-50 Ft-os árfolyamnak felelne meg. Feltéve, hogy a vagyonelemek a nyilvántartott értékükből nem veszítenek, vagy azokat a nyilvántartott értékükön sikerül értékesíteni.
Az Integrátor Kft. saját alaptőkéje erejéig korlátolt felelősségű ugyan, de a NyRt szerves része is, és ekként vagyonelemeinek elvesztése a NyRt könyveiben is megjelenne. Az pedig újabb alaptőke fogyást hozna, amit a tulajdonosoknak megintcsak pótolni kellene a főkönyvben. Vagyis egy időközbeni csődegyeszség az Integrátornál befolyásolná a közgyűlést. Nagyonis.
(Se könyvelő, se cégjogász nem vagyok. Kérem mindezen általánosságokat egy laikus agyalásának, és nem pedig valami orákulum szakvéleménynek tekinteni.)
én nagyon drukkolok a cégnek most
indok:
1. 16-on vettem
2. 14-en veszek holnap, ha kapok
3. régen 3800-on vettem és 4200-on adtam
4. sokszor sok árfolyamon vettem és adtam, de ezt az árfolyamot sosem gondoltam volna, pedig voltak olyan idők, amikor nagyon rosszat gondoltam a cégről
utoljára 21-en és 22-n vettem és 23-on és 24-en adtam
kíváncsi vagyok, a 16-os vételemmel mire megyek
utóirat: undorítóan hangzik, hogy 16 forinton forog a papír, de a cég menedzsmentje tehet róla
még utóbb irat: tehet róla,vagy tesz róla?
Ha végelszámolás lesz, akkor te mire számítasz, maradhat a részvényesek között szétosztható vagyon? A másik kérdésem pedig az, hogy befolyásolhat-e valamit, ha időközben az Integrátor KFT-nél megszületne az egyezség a csődeljárás során?
Üdv:
Na, számolgattam. 132 HUF-os árfolyam kell ahhoz, hogy az alaptőke ne kerüljön 2/3-d alá - csak piaci alapú kapitalizáció szerint, tehát - amennyiban a cég könyveiben nincs semmi piacilag értékelhető vagyonelem. (Asszem ezen az árfolyamon hagyta abba a határidőzést a menedzsment, de ez nem biztos.)
81/82 Ft árfolyamnál a saját tulajdonban lévő részvények eladása még biztosíthatta volna, hogy nem kerül az alaptőke 2/3-d alá. Talán érthetőbben: ha a saját tulajdonú részvényeket 81/82 Ft-on értékesíti a cég akár tőzsdén kívüli ügyletben, és annak árát (kb. 115 milla) beírja a könyvbe, akkor az alaptőke ma nincs 2/3-d alatt. Gondok lennének, de nem lenne ez a közgyűléses, végelszámolást lebegtető, több esélyes cirkusz. Nyilván 80 alá esett volna az árfolyam akkor is, de nem a mostani csődhelyzetet vizionáló szintekre. Valszeg az 50-es szint bőven megfogta volna az esést, ahogy ez utólag azért már feltételezhető.
Ez lehetett volna a biztonsági játék a menedzsment részéről. Mármint akkor, ha 81/82 után előre nem látható későbbi fejlemények következtek be. Mert lehettek ilyenek, pl. a csökkenő bevételek, és a növekvő veszteségek, amiknek óhatatlan könyvviteli nyomai lettek. Aztán a katasztrófavédelmis bukta, a cash-hiány meg az Integrátor csődvédelembe menekülése. Ezzel együtt a biztonsági játék elmaradása - így utólag - a menedzsment - talán végzetes - hibájának tűnik.
A közgyűlés a tulajdonos részvényesek bulija, nem úgy általában a befektetőké. Ezzel együtt most pénzt kell beletenni a cégbe, nincs mese. A tulajdonosok adhatnak felhatalmazást pl. részvénykibocsátásra, annak hozama meg becsábíthat bárkit a vásárlásba. Majd látjuk. De nyilván elsősorban a tulajdonosok eminens érdeke, hogy az esetleges kibocsátást lejegyezzék. Ha nagyon átrendeződött most a tulajdonosi szerkezet, akkor simán lejegyezhetik a "nagyok" a pillanatnyilag szükséges mennyiséget.
Szerintem nincs épelméjű ember a földön aki a részesedéssel beszállna a synbe
Max ha valakinek a valakije és még több pénzt akar kihúzni a tőzsdei részesedésből mielőtt végleg lehúzzák a rolót.
Egy szoftveres cégnél nem annyira az ingatlanok képviselnek értéket. A smart-cuccaik, meg az online játékszoftverek kifejlesztése igényelt viszont némi tőkét, és nem keveset. Mindez ott van a cégértékben valahol (talán), akkor is ha jelenleg nem sokat tejelnek.
Az alaptőke leszállítását úgy tudom elképzelni, hogy felezik, vagy tizedelik (tök mindegy) a névértéket, és duplázzák, vagy tízszerezik a részvényszámot. Ezzel viszont nem szerzik be a könyvből hiányzó cirka 115 milkát.
Az ipari parki ingatlannal bizniszelni szintén ködszurkálás. Az most is nyilván van tartva valamilyen értéken, ha eladják, akkor ez az érték kikerül a könyvből, vagyis nem pótolható ezzel a hiányzó alaptőkehányad. Ráadásul ez az ingatlan a csődeljárás alatti leánynál van, vagyis momentán nem igazán mozgatható.
teljesen mindegy!!
minden attól függ hogy a vezetőség mit akar, illetve jelentkezik-e egy befektető
én inkább, - mint azt írtam a "tipp versenynél" - egy erős szakmai befektetőt várnék, nem pü-t
ha lesz
mindenkinek akinek van sok sikert és befektetőt!!
A piacképes projekt mellett ne felejtsük el az ipari park tulajdonjogát, az 500 millió minimum. Én azt sem értem, hogy miért nem megoldás az alaptőke leszállítása. Mindenesetre ha akarják, megszavazhatják a végelszámolást, senki sem tudja megakadályozni őket.
Üdv:
Egy gondolatfutam, de senki ne vegye rábeszélésnek. Miért lenne itt csőd? A menedzsment azt szólta, hogy a könyv szerinti érték kb. 115 millával aláment a szükségesnek, amely helyzetet kezelni kell, kezelni meg csak a közgyűlés jogosult. Azt is szólták, hogy nem cél kivezetni a pappert a tőzsdéről.
Pl. még mindig van piacképes projektjük, amibe ha beszáll valaki részesedésért ezzel a hiányzó tőkével, akkor máris túléltek. Persze ilyen business nyélbe ütéséhez nem kellene közgyűlés, lehetséges, hogy más történik.
Nekem anno volt MIZO részvényem.
Az értékpapír számlán tartották nyilván ugyanúgy mint a többit. Az értékpapír számlát pedig nem lehetett meszűntetni amíg volt rajta valami is. A megoldás az volt, hogy ingyen fel kellett ajánlani (vagy transzferálni) a KELER-nek.
Ezek jó kérdések, én ezért nem tartottam meg sose egy részvényt kivezetés után, például arra is kíváncsi lennék mi van akinek btel részvénye van, mert már rég nem kereskedhető ugye.
Mer biztos nem adtál sok millió hitelt a syni-nek. Akkor most te is gondolkoznál, hogy hogyan kapod vissza legalább egy részét.
Soha nem gondoltam volna, hogy bekrepál...
Szerintem nem nulla az értéke.
Egy nagyobb hitelezőnek megérheti sokat venni, hogy a felszámolásnál pozícióba kerüljön, meg persze még felszámolás előtt kiszedjen valamit a cégből.
Csak azért írok ide, mert a legnagyobb bukómat a Synergonnal szenvedtem el még 320 Ft eladási áron és néha ránéztem, hogy mégis mi van vele.
Törölt felhasználó2015. 12. 10. 11:30
Előzmény:
törölt hozzászólás
#28962
Ennek a részvénynek az értéke nulla. Biztos nehéz ezt elfogadni.
Nagy csoda lenne, ha maradna valami a részvényeseknek a "felszámolás" után.
De pár percig tart max, és még jól is jöhet ha elé akarunk állni a nagy sornak egy adott árfolyamnál. Tehát kicsit késleleteti az adás vételt pár percel az aukció, de szerintem nem rossz dolog, igaz 20Ft alatti árfolymnál 10% ra kellene emelni mire életbe lép. De mivel ez nagy papír volt, így a xetra bevezetésnél a synergont 5% -ra állították be. közben ATL 16 Ft-al.
SYNERGON