A következõ hetekben tervezi budapesti és varsói bevezetését az Orco Property Group. A jelenleg Prágában és Párizsban jegyzett ingatlanfejlesztõt párhuzamosan vezetik be a BÉT-re és Varsóba. Az Orco reményét fejezte ki, hogy bizonyos idõ eltelte után BUX, illetve WIG komponensek lesz a társaság papírja.
Severine Farjon, az Orco befektetési kapcsolatokért felelõs vezetõje és pénzügyi igazgatóhelyettese korábban a Portfolio-nak elmondta, hogy a 100 millió eurósra tervezett tõkeemelés Varsó és Budapest között oszlik majd meg, attól függõen, hogy milyen mértékû intézményi keresletet tapasztalnak a két városban két naposra tervezett road show-kon.
Ami biztos már, hogy magánszemélyek közvetlenül nem jegyezhetnek majd Orco részvényt, kizárólag intézményi ügyfelek vehetnek majd részt a budapesti bevezetésben.
Ez nagyon korrekt beszámoló volt! Zárójelbe jegyezném meg, ezt hiányolom az oti-s fórumba - oda egyébként tegnap beköszöntem, semmi más - ott csak a veszekedés, utálkozás stb. Bizony ez a szakmaiság, amit Tőled most kaptam, ezekből lehet és kell tanulni. Köszi
Szerintem jó Magyar szokás szerint bedobnak még pár kamu hírt, eltörlik párszor a limitet (csak lefele), eldobatják mindnkivel és miután felvásárolták az érdekelt felek kivezetik jó áron.
Nem várom 8000-re, de 1-2 hónapon belül reálisnak látom a 3000-et ami amostnainak a duplája. szvsz
Törölt felhasználó2009. 04. 14. 12:01
#689
Mi lesz itt ORCO-ralli 8000 Ft-ig? :-))
Mit gondoltok a kivezetésről?
Na szép. Látom pár egynapos spekuláns berettent,hogy nem nyit egyből limiten, vagy nem olvasnak.
Törölt felhasználó2009. 04. 09. 09:36
#680
A 180 napos alatt még bőven lehet kapni, ami 1877. Ha valóban 8000 fölött vezetnék ki az eszméletlen lenne, valószínűleg rekord. Mondjuk a szabályozás szerint jelenleg annyit kellene adni a cikk szerint.
akkor valaki legyen szíves mondja el nekem mit jelent az hogy ajánlat nélkül is kivezetheti akár, mer nekem ebből az jön le hogy ahol éppen áll, vagy a 180napos átlag?
ilyet még sose éltem át!
köszi!
a kérdés már csak az hogy ez a cikk nem e a portfóliós hatására született!
Az igazán nagy poén az lenne, ha a BÉT megint produkálna egy abszolút sáveltörlést. De mivel mutyisztániában élünk, csak akkor törölnek sávot, ha az nekünk kicsiknek a kárára válik...
Ennek ellenére vicces lenne, ha ma m 8000 körül zárnánk!!! :)
olvass bele most mit irnak...
a mostani verzioban 8E ft folott vezetnek ki a tozsderol az ORCO-t:-)))
mar nem is 1800-ert, mint az elobbiekben
na ezzzzz kemeeeeny.
ha ok nem veszik komolyan magukat akkor mi miert tegyuk?
na ezt a verziot mikor veszik le?
mar latom, a cikk elso verziojaban az 1.tablazatban synergon szerepelt. Ezt most kijavitottak orco-ra.
lehet ezert vettek le?
engem meg mindig zavar, hogy nem nevezi meg honnan az info a kivezetesrol.
egyebkent tenyleg valaki 6000dbbal felragasztotta a plafonra:-)
egyebkent parizs +22, warso+7, praga is +15%
"some of our flagship
projects like the Budapest stock exchange (Vaci 1), the Zlota tower in Warsaw, or City Gate in
Bratislava, are expected to benefit from the support of our various partners."
sziasztok.
sztem azert vette le a cikket, mert kamu.
en nem talalkoztam a "kivezetos" hirrel a kulfoldi sajtoban (persze ez nem sokat jelent)
neha az az erzesem, hogy egyes portfolios hirek mar-mar kezdenek bulvar ujsagirasba atcsapni. Egyebkent sztem nem olyan rosszak a szamok.
Tegnap végre közzétette negyedik negyedéves számait az Orco, mely talán nem meglepő módon minden szinten nagy csökkenést mutat. Hatalmas a veszteség üzemi és nettó profit szinten is, ráadásul alsó soron még a legpesszimistább elemzői várakozást sem sikerült hozni. A befektetőket mindenesetre a cég finanszírozási helyzete foglalkoztathatja a leginkább és persze a jövőre vonatkozó tervek és kilátások. Amennyiben nem sikerülnek a társaság általis tervezett ingatlanértékesítések, úgy igencsak nehéz lesz a társaságnak talpon maradnia.
A jelentés szövege szerint a költségcsökkentés fényében a társaság kivezeti a másodlagos piacokról a részvényeket, mely a hatályos szabályok szerint legalább részvényenkénti 1,877 forintos ajánlattal kellene, hogy együtt járjon. A kivezetés azonban terv szintjén van, és addig a szabályozásban is végrehajthatják a küszöbön álló módosításokat, mely szerint az átvezetés nem feltétlenül járna együtt ajánlat adási kötelezettséggel.
A befektetők számára jelenleg talán a számoknál is nagyobb kérdést jelenthet, hogy a részvények BÉT-ről való kivezetése milyen következményekkel járhat. A jelenleg hatályos szabályok szerint a társaságnak a kivezetéskor ajánlatot kellene tenni a részvényeseknek, mely a következő árfolyamok közül a legmagasabb mellett kell, hogy megtörténjen:
- a Törlési Kérelem Tőzsdére történő beérkezését megelőző 180 nap forgalommal súlyozott tőzsdei átlagára, mely az Orco esetében jelenleg 1,877 forintos.
- a Törlési Kérelem Tőzsdére történő beérkezését megelőző 180 napon belül a részvénytársaság részvényeire ellenérték fejében kötött átruházási szerződés legmagasabb ára. Ilyen jellegű ügyletről nem tudunk az Orco esetében.
- a Törlési Kérelem Tőzsdére történő beérkezését megelőző 180 napon belül érvényesített, vagy megkötött megállapodásba foglalt vételi, visszavásárlási jog esetén a szerződés Lehívási Ára és díja együttes összege. Ilyen jellegű ügyletrőlsem tudunk a társaság esetében.
- Az egy részvényre jutó saját tőke értéke. Saját tőkeként a Törlési Kérelem Tőzsdére történő benyújtását megelőző legutolsó közzétett, könyvvizsgáló által hitelesített éves beszámolóban szereplő értéket kell figyelembe venni azzal, hogy ha a kibocsátó a jogszabály értelmében konszolidált beszámoló készítésére kötelezett, akkor saját tőkén a konszolidált, az IFRS, US GAAP, illetve a Kanadai GAAP elvei szerint elkészített éves beszámoló szerinti saját
tőke értendő. A nem auditált számok szerint jelenleg a BVPS 39 forintos.
Ezek alapján a társaságnak a jelenleg hatályos szabályok szerint a részvényeket egy legalább darabonkénti 1,877 forintos árfolyam mellett lehetne kivezetni a tőzsdéről. A kivezetés azonban egyelőre terv szintjén él a társaságnál, és addig a szabályozás is változhat. Jelenleg ugyanis a tőzsde a PM részletes meghatározására vár, hogy milyen módon ültesse át a szabályzatokba a tpt-ben már tavaly év végén megjelenő módosítást, mely szerint az átvezetések tőzsdei ajánlat nélkül is végrehajthatók.
Milyenek lettek a számok?
Az elemzői várakozásoktól igencsak elmaradó teljesítménnyel rukkolt elő az Orco, melyben nagy szerepe lehet annak, hogy az ingatlanportfólió leértékelése miatt a valós érték helyesbítések közel 28 milliós veszteséget szültek a negyedik negyedév során. A költségcsökkentés irányába tett lépések persze látszanak a bérköltségek közel 50%-os zuhanásán, az üzemi eredmény 431 millió eurós veszteségén ez mégsem tudott sokat segíteni.
Bár cash flow kimutatással a társaság nem szolgált, a negyedik negyedévben tovább égették a pénzt, közel 20 millió eurónyi kiáramlás lehetett tapasztalható. Így a pénzeszközök állománya egy év alatt 67.5%-kal apadt. Ebben természetesen szerepe van annak, hogy a társaság a futóban levő projektjeihez nem tudta a megfelelő mennyiségű külső forrást bevonni, így saját erőből kellett kipótolnia a hiányzó részeket.
A finanszírozás megoldására tehát égető szüksége van a társaságnak, melynek orvoslására a következő terveket fogalmazták meg:
- Csak a profitábilis és stratégiailag fontos eszközöket tartja meg a társaság, a befektetési portfólióra helyezi a hangsúlyt, melynek összes eszközön belüli arányát 2011-re 2/3-raszeretné növelni. Prioritást élvez Nerlin és Prága, a következő vonalban van Budapest, Düsseldorf és Varsó.
- Nincs stratégiai szerepben a logisztikai menedzsment és befektetés, a lakóingatlan befektetések és a hotelek működtetése, így vélhetően ezen eszközök kerülhetnek eladósorba. Az orosz érdekeltségeket, ide értve a Molcomot is értékesítik, és irodáikat csak Prágában, Berlinben, Düsseldorfban hagyják meg, illetve döntés születikmajd a Pozsonyi vagy Budapesti iroda leépítéséről is.
- Továbbra is tartják a korábbi 200 millió eurós ingatlanértékesítési tervet, azonban azt nem 2009-ben, hanem 2010 közepéig szeretnék elérni.
- A korábban 630 millió eurósra tervezett 2009-es CAPEX-et 280 millió euróra csökkentik, az előre már értékesített fejlesztéseket részesítik előnyben. A volt BÉT épületet, a lengyel Zlota toronyházat és a City Gate-et szeretnék megtartani, de ehhez a partnerek, finanszírozók hozzájárulása is szükséges lesz.
- Szeretnének tudni megállapodni a hitelezőkkel a fizetési határidők kitolásáról, ehhez azon dolgoznak, hogy az LTV (loan to value) rátát 50%-ra leszorítsák a jelenlegi 67.2%-ról.
- 2009 júniusáig a létszámot a 2007 végi 724 főhöz képest 438 főre csökkentik, majd 29 végére 368 főre és 2010 végére 30 főre. Jelenleg éves szinten már 7.1 millió eurós a pozitív a hatása az eddigi lépéseknek.
- A társaság a költség racionalizálás érdekében kivezeti
Az egy részvényre eső NAV becslését a társaság a 2008. első félévi 83.9 euróról jelentősen lefele módosította 42.64 euróra, melyben az ingatlanportfólió értékének jelentős lefele történő módosítása játszotta a főszerepet
Sajnos a célár 1EUR :(
De mint tudjuk ezek az elemzések egy nagy rakás ...
Semmi értelme ezekre apellálni.
epa, ha adsz egy mailt dobok egy véleményt!
(már ha érdekel)
ja, tegnap kőkeményet buktázott az ORCO a Euronexten, ma meg mar +7% (de ezt te is latod)
mindenesetre biztató, hogy a jelentes előtt emelkedni kezdett.
hátha...remelem eléri a 10 EUR-t
egyebkent semmi hirt nem találok se itthon se külföldön.
Szerintem jó, hogy mindenki pluszban vana tegnapi nagy mínusz után , ami az ORC-ot illetei!
Ma lesz valami érdemi infó!
És honap vagy menny vagy polkol!
Én az elsőre szavaznék! :)
ja vazze amit ma lattam....nem reg ota tozsdezek (sot kezdo vagyok) de ma sokat tanultam.
a franciak folfele 7% korul, lefele meg kb 12%-nal hatarozzak meg a limitet.
legalabbis a honlapon ezt irjak. eddig aszittem ennek szimetrikusnak kell lennie. dehat nincs nmit tenni...Franciak:-)))
4.02 zaro -- limit up 4.32 down 3.54
Szerintem 31-éig stagnálni fog, amikor aztán kijön a nagy veszteség, majd leesik és nagyon-nagyon lassan fog esetleg visszamenni, de ez függ persze a mostani belső harakiritől is, meg attól is, hogy a finanszírozó bankoknak meddig van még türelmük
van bent egy kisebb pakkom 1350 es 1400 kozott, de azon gondolkozom hogy kiveszem. az euronext felso limitje 4.32 (furcsa, de ez van) s most folyton azt ostromolja. hetfon sztem folfele megyunk
Törölt felhasználó2009. 03. 27. 10:50
Előzmény:
törölt hozzászólás
#621
Péntek délután már nem szokott sok rossz történni, szerintem tartsd :-)
10 mostanában biztos nem lesz szerintem, nem véletlen, hogy nem hozták még ki a mérlegüket. Ezerrel megy a kozmetikázás.
A felvásárlás sem fog olyan gyorsan összejönni, mert majdnem minden ingatlannál van valami kis "meglepi" a vevőjelölteknek. (Erre írtam azt, hogy eszetlenül ment a pénzköltés, mert jogilag tisztázatlan ingatlanokat csak felelőtlen befektetők vesznek meg, vagy "kezdő versenyzők"
A Budapesti Értéktőzsde vezetőinek pénteki döntése értelmében a szokásos 15 helyett 100 százalékos elmozdulást engedélyez az Orco részvényárfolyama számára, tehát a papír akár nulláig is eshet. Ilyen drasztikus zuhanásra - bár a cég tegnap csődvédelembe menekült - várhatóan nem kerül sor, mert a cég helyzete bár rossz, egyáltalán nem kilátástalan, sőt egyesek felvásárlási csatározást sejtenek a csődvédelembe menekülés hátterében. A papír 33 százalékos eséssel kezdte a kereskedési napot a BÉT-en pénteken.
napi
---Orco----
2007.03.30 13:49
A következõ hetekben tervezi budapesti és varsói bevezetését az Orco Property Group. A jelenleg Prágában és Párizsban jegyzett ingatlanfejlesztõt párhuzamosan vezetik be a BÉT-re és Varsóba. Az Orco reményét fejezte ki, hogy bizonyos idõ eltelte után BUX, illetve WIG komponensek lesz a társaság papírja.
Severine Farjon, az Orco befektetési kapcsolatokért felelõs vezetõje és pénzügyi igazgatóhelyettese korábban a Portfolio-nak elmondta, hogy a 100 millió eurósra tervezett tõkeemelés Varsó és Budapest között oszlik majd meg, attól függõen, hogy milyen mértékû intézményi keresletet tapasztalnak a két városban két naposra tervezett road show-kon.
Ami biztos már, hogy magánszemélyek közvetlenül nem jegyezhetnek majd Orco részvényt, kizárólag intézményi ügyfelek vehetnek majd részt a budapesti bevezetésben.