Értéken alul forog az Opus Trend FM, 2019. március 08. Az eddigi legjobb évén van túl a az Opus és Konzum Nyrt., a két cég együttes eredménye 27 milliárd forint – erről Fekete Péter, a Konzum Nyrt. vezérigazgató-helyettese beszélt a Trend FM-nek. A vezérigazgató szerint a cégek valós értékét a nemzetközi befektetők által vizsgált IFRS szerinti konszolidált saját tőke fejezi ki legjobban az árbevétel és az eredménytermelő képesség mellett. Ennek megfelelően jelen számításai szerint az Opus egy részvényre eső konszolidált saját tőkéje 522, míg a Konzumé 223 forint.A Konzum Nyrt. és az Opus Global csütörtökön hozta nyilvánosságra a BÉT honlapján a társaságok igazgatóságai által közösen elfogadott Közös Átalakulási (Egyesülési) Tervet. Ebben a tájékoztatóban szerepel a cégek december 31-i fordulónappal elért tavalyi eredménye, amely 27 milliárd forint együttesen.
Esetleg ha a részvényt receptre adnák alacsony vérnyomásúaknak, nagyon nyugodt típusú emberkéknek akik szeretnének egy kis izgalmat az életükbe, vagy kalandot kihívást keresőknek, akkor talán emelkedhetnénk pár forintot. :)
Opus real.