Ugyan már... Az a része csak poén volt. Természetesen senki nincs olyan hülye, hogy elhiszi ezt a felbeszélést, mint ahogy macika és d_mode 10ft-os célárát sem. A második felét viszont teljesen komolyan írtam, ezért is szálltam be ide :)
Tisztelt Scuderie,
minden bizonnyal érdekli, hogy mi is történt valójában a
2000-es évek elején. A Nutex – akkor HUMET – egytermékes cégként eljutott oda,
hogy a termékét az FDA minősítette és azzal megkezdhető lett a HUMET termékek
eladása az Egyesült Államokban. Maga ez a tény egy gazdaságtörténeti esemény
ebben az iparágban. Sajna az adóhivatal egy fél évre rá belevágta a baltát a
HUMET karrierjébe. A négyéves adóhivatali cirkusznak az lett a vége, hogy dr.
Király László György, úgy is, mint az adóhivatal akkori elnöke és úgy is mint
gentleman, írásba adta egy nekem címzett levelével, hogy az adóhivatal minden
alap nélkül tartott fel négy esztendeig minket a fejlődésben. Ez a restrikció a
HUMET Nyrt-nak 700 millió forintnyi veszteségbe és egy csődeljárásba került. A csődeljárás sikeres lett. Más lehetőség nem lévén – 700 millió
mínusszal – új részvények kibocsátásával fizettük ki a hitelezőinket. Ezen közben az amerikai piacon – ahol a sztori nagyban
növeli egy termék eladhatóságát - élénk érdeklődés támadt, ugyanis az
alaptörténet, miszerint „a Keszthely környéki tehenek a kihelyezett táp helyett
a lápot ették…” igen jó volt, hatásos, de még inkább ütősnek tűnt, hogy jómagam
meg bepereltem az adóhivatalt. Ez a két párhuzamos sztori sikerre
predesztinálta a céget, amely azért bocsájtott ki új részvényeket, hogy azokat
a tőzsdén eladja és amerikai cégeket vegyen – egyrészt a HUMET termékek jobb
eladhatósága, másrészt pedig az „egytermékesség” megszüntetése miatt.
Ez kétségkívül magyarázatra szorult, mivel nem egy
szokványos történet kockázati befektetők nélkül az amerikai piacra kimenni.
Nekünk sikerült. Erre vonatkozóan leveleztem azokkal, kiket ez érdekelt. A cég saját tőkéje, vagyona 170 millió forintról 3.700
millió forintra nőtt, árbevétele 120 millió forintról 15 és fél millió dollárra
emelkedett; ez akkoriban 2 és fél milliárd forintot tett ki. Szóval a csődbe ment egytermékes cégből egy stabil
cégcsoport jött létre úgy, hogy azt a saját részvényeivel építette fel, és ezt
a sztorit én valóban a Portfólión töretlenül, lemondásomig magyaráztam,
kommentáltam – vélve, hogy más is képes lesz efféle sikertörténetre.
Hát eddig még nem akadt ilyen módon vállalatot fejlesztő
társaság, ez tény. Hálás vagyok Önnek, hogy olyasmiről írhattam pár sort Önnek
(is) amiben nem egy magyar vállalkozás kudarcát, hanem a példátlan sikerességét
volt alkalmam immár ki tudja hányadszor leírnom. Őszinte híve
Tisztelt Civin úr! A mostani cég belső ügyeire van valamilyen formában rálátása? Tartja a kapcsolatot a jelenlegi vezetéssel? Van esélye Ön szerint annak, hogy a cég "megtisztul" és emelkedő pályára álljon? Ez a cég ugyanis páratlanul értékes 23 év tőzsdei jelenléttel, ez a legkisebb rv. számú és a legalulárazottabb a fundamentumokkal nem bíró, üres cégek közül. Felháborító eszetlenségnek gondoljuk, hogy nem használták itt ki a majd 10 éve tomboló bika turbulens hatását, nem tűnt el innen a jelenlegi vezetés zsíros lelépési pénzzel és/vagy nem próbálták meg talpra állítani.
Tisztelt Nutika, a kapcsolatom a két vezetővel és így a céggel de facto 2009 végén megszakadt. Ekkor távolították el a HUMET Nyrt legértékesebb leányvállalat(csoportját) a Reanalt; írd és mondd 70 millió forint ellenértékért egy Liechtensteinben bejegyzett alapítványnak. Ezt követően kommentáltam az eseményeket, de nem kommunikáltam a cégvezetőkkel. Legutóbb a 132 milliónyi kötvényem részvényre váltása ügyében tárgyaltunk és találkoztam velük személyesen. Ekkor azt mondták, hogy ez a tranzakció lehetőséget biztosít a számukra a cég felfuttatására, projektek megkezdésére, akvizíciókra. Ez 2017 (kettőezertizenhét) augusztusában történt. 25 hónapja. Ezzel azt hiszem válaszoltam a kérdésére. A cég leépítésével - lásd az előző, ezt leíró bejegyzésemet - szerintem olyan bűncselekményeket követtek el, 2016-ig, hogy azok elévülési ideje 10 (tíz) év, azaz a cégnek más vezetői nem lehetnek csak Csereklei és Galamb, mert egy újabb vezetés az irattár birtokában a személyes felelősségüket köteles felvetni a missmanagement kapcsán, azaz börtön fenyegeti kettőjüket. Úgy vélem 2026-ig a céget fagyasztva kell tartaniuk. Őszinte híve
Mondjuk felfelé. Nincs már ezen a szinten eladó papír, Pista bácsik kötögetnek. 29.4 Ft megkapja a 4000 db-ját, feláll 29.8 Ft-ra. Fogadja szívem legmélyéről a gratulációmat.
Ebből a papírból már mindenkinek van aki itt bevásárolt mert eladni nem tudta magasabban. Lehet gyűjtőgetni,20 évre akinek van felesleges aprója. Mert itt nagy kilátások nincsennek meg nem is lesznek. További szép napot! :)
neked is további szép napot kívánunk, és akkor egyúttal, kérlek, ezt írd be azokba a topicokba is, amelyikben természetesen nincs papírod, de szeretnél olcsóbban venni
Én megvettem az elmúlt napokban amire szükségem volt, nem is keveset. Továbbra is tartom azt az esélyleírást amit már párszor megtettem: hogy 50%-hogy nem lesz semmi hír, de a korrekció felviszi 60-90közé, 20%-hogy lesz hír itt nem mernék célárat írni, 20%, hogy nem lesz semmi és maradunk itt, 10%-hogy esés 20Ft környékére. Ennek fényében vásároltam, nekem megér ennyi kockázatot :)
Tud itt valaki érdemleges információt a cégről? Miből tudják fentartani magukat,mert nagyon úgy néz ki kisbüfik tartják el a céget. Veszik veszik semmi kilátás,na erre a papírra lehet mondani,hogy orosz rulett,vagy be jön vagy halál!
:))))) azért ne húzd fel magad,te pont úgy ígérgetsz és irogatsz konkrét iranyt,mint én ! Az,hogy te ezt felfele teszed ,nehogy azt hidd barmivel is jobb,mint az én iranyvárásom. Csak te a veszteséges pozidat ezzel a fel dumaval akarod kiegyenlíteni.
Annyi, hogy neki van papirja, neked nincs. Ez pedig a reszvenyesek topikja. Lehet egyszer velemenyt formalni a lefele varakozasrol, de cukkolni nem kell a reszvenyeseket, meg raolvasni ugyanazt naponta.
Nincsen miért. Öreg, tapasztalt spekulánsok vagyunk, nagyrészt 50 felett mindenki a brigádban. Már akkor Zalakerámiával meg Graboplasttal kereskedtünk, amikor Te örültél a betéti kamatnak, ha volt folyószámlád már akkor. Olvass vissza szép Öcsém, a közkéz harmada nálunk van, a Huber öntésben, előtte utána mindent megvettünk,jó helyen és biztos kezekben. Okkal vettük, nem ócska, 3 Ft-os Mari nénik vagyunk. Elég is egy ideig ebből a csodás fórumból, itt nem változik semmi.
NUTEX részvényesek topikja