Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2017. 08. 18. 16:15
Törölt hozzászólás
#1820
tjt718 2017. 08. 18. 16:14
Törölt hozzászólás
#1819
Hathor
Hathor 2017. 08. 18. 16:14
Előzmény: törölt hozzászólás
#1818
Sosem foglalkoztam ilyen midcapekkel. Majd megnézem hétvégén, most zsákolok. Pillanat :)
Hathor
Hathor 2017. 08. 18. 16:13
Előzmény: #1816  kimpaa
#1817
Szerintem nem így van. Kitörést kár volt leöntenie.Én örülök ennek ellenére a jó árazásnak. Úgy is akartam még venni :)8.8? Őrült ember, de hajrá! Felőlem adhatja olcsóbban
kimpaa
kimpaa 2017. 08. 18. 16:10
Előzmény: törölt hozzászólás
#1816
innen a fórumról öntötte le valaki, figyelve a hangulatot, én is ezt tettem volna a helyében...
tjt718 2017. 08. 18. 16:09
Törölt hozzászólás
#1815
-bubu-
-bubu- 2017. 08. 18. 16:08
#1814
napközben elbasztam itt a forgalmi adatot, én kérek elnézést a tévedáésért
thibi99 2017. 08. 18. 16:07
Törölt hozzászólás
#1813
Törölt felhasználó 2017. 08. 18. 16:07
Törölt hozzászólás
#1812
Törölt felhasználó 2017. 08. 18. 16:06
#1811
cél 6 froncsika
Hathor
Hathor 2017. 08. 18. 16:03
#1810
5millio darabos forgalom, 52millio forintos..
Hathor
Hathor 2017. 08. 18. 16:02
Előzmény: törölt hozzászólás
#1809
Na mondom. Mar sosem lesz 20.. mindjart jon a celar 6Ft toled :))
Hathor
Hathor 2017. 08. 18. 16:01
Előzmény: törölt hozzászólás
#1808
Zozo hagyjal mar a sok butasaggal.
Törölt felhasználó 2017. 08. 18. 16:00
Törölt hozzászólás
#1807
Törölt felhasználó 2017. 08. 18. 15:59
Törölt hozzászólás
#1806
feel
feel 2017. 08. 18. 15:58
Előzmény: #1789  almafa111
#1805
Ez attol fugg az elso aki felhuzta mikor kezdi boritani.Anikor ez megtortenik utana limites zuhanas jon a tobbi meg beragad ennyi.
Hathor
Hathor 2017. 08. 18. 15:58
Előzmény: #1802  almafa111
#1804
Zozo csak vagdalkozik mindenhol celarakkal. Hasrautes szeruen. Ha most 8.8lenne, jonne tole az 5Ftos celar. Hiaba mondta ma a 20at. Ez ilyen. Az RCt meg kitalalgatja es hatarozottan allitja. Szokasos. 20szerintem is meglesz egyebkent. Nem biztos rovid ido alatt, de egy even belul realis nekem
H-U 2017. 08. 18. 15:54
Előzmény: törölt hozzászólás
#1803
Szedjétek ki legalább 10-es záróra, kerüljön ki végre a fillérezős szekcióból...
almafa111 2017. 08. 18. 15:54
#1802
Ti tapasztaltak vagytok! Légyszi mondjátok meg, hogy ezek után, hogy lesz ebből 15Ft, amit Trump írt? Vagy 20? És hogy jön képbe az RC?
tjt718 2017. 08. 18. 15:53
Törölt hozzászólás
#1801

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek