Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
sly36
sly36 2017. 07. 28. 15:21
Előzmény: #1619  Törölt felhasználó
#1620
psszt :-)))
Törölt felhasználó 2017. 07. 28. 15:18
Előzmény: #1618  oxylant
#1619
hmm?
oxylant
oxylant 2017. 07. 27. 11:02
Előzmény: #1617  sly36
#1618
Csak veszik ezt is??
sly36
sly36 2017. 07. 27. 09:21
Előzmény: #1616  Törölt felhasználó
#1617
ez már megint mozgolódik?
Törölt felhasználó 2017. 07. 26. 20:21
Előzmény: #1615  almafa111
#1616
a keg topikba is
almafa111 2017. 07. 26. 20:20
Előzmény: törölt hozzászólás
#1615
Mr. Trump. Itt is van valamilyen megérzésed? :) Szeretnék kérdezni csak nem itt. Írhatok emailt, vagy megtennéd, hogy megírod a Tiédet? colle@freemail.hu Nagyon köszi!
oxylant
oxylant 2017. 07. 26. 11:38
#1614
Én is ezt látom. Lehet ebbe még csoda...
hali
hali 2017. 07. 26. 11:35
Előzmény: #1612  sly36
#1613
köszi ,hogy megnézted.
sly36
sly36 2017. 07. 26. 11:30
Előzmény: #1610  hali
#1612
Megnéztem a chartot, hónapos (!) chartot nézve talán lehetne benne izgalom (lejjebb nézve nincs), ha mindenáron keresni akarunk valamit a bét-en és ha nem adnák ilyen viszonylag nagy forgalommal vissza.De csak akkor, ha 10 fölé tudna kerülni. Amíg a fillérezés megy, addig semmi nincs.
sly36
sly36 2017. 07. 26. 11:21
Előzmény: #1609  Törölt felhasználó
#1611
Ez már megint alsó limiten van? Szokásosnál nagyobb a forgalom
hali
hali 2017. 07. 26. 10:43
Előzmény: #1608  kbr
#1610
te is vettél?persze,ha nem titok.
Törölt felhasználó 2017. 07. 26. 10:39
Előzmény: #1608  kbr
#1609
6,4, vagyis 640
kbr 2017. 07. 26. 10:37
#1608
Kár beállni 8 alá nem sokat kaptok, mert majdnem mind begyűjtésre került.
sly36
sly36 2017. 07. 25. 12:27
Előzmény: #1606  Törölt felhasználó
#1607
Röpködnek kifelé a pakkok százezer darabszám.
Törölt felhasználó 2017. 07. 25. 12:16
Előzmény: #1605  sly36
#1606
Duplatető mehet a pincébe.
sly36
sly36 2017. 07. 25. 11:40
Előzmény: #1603  Törölt felhasználó
#1605
Jó kis forgalommal próbálkoznak ezzel is. De csak a fillérezés megy. Napos gyertyák kanócosak, nem bír kilépni egyelőre.
Zsirosbeodon 2017. 07. 25. 10:47
Előzmény: törölt hozzászólás
#1604
Egy hónapja vásároltam brahiból 150K-t, azóta soxor temették ezt a papírt de szvsz visszajön ez még ide. Csak azt már tuti nem velem teszi :)
Törölt felhasználó 2017. 07. 25. 10:44
#1603
zordtelekomm 7.5, vagyis 750 ft
Törölt felhasználó 2017. 07. 25. 10:28
Törölt hozzászólás
#1602
Zsirosbeodon 2017. 07. 25. 10:07
Előzmény: törölt hozzászólás
#1601
Hogy ne csak a fikát kapja: köszi Hathor, tegnapi/mai kiszállóval nekem bejött a nordtelekom

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek