Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 15. 16:04
Előzmény: #13699  Törölt felhasználó
#13700
  • Szakasz:Folyamatos kereskedés
  • Utolsó kötés időpontja: Ma 16:00
  • Utolsó kötés ár: 49,00 HUF (11 001 db)
  • Nyitó ár: 49,60 HUF Elszámoló ár: —
  • Max. ár: 50,70 HUF Min. ár: 47,60 HUF
  • Összforgalom: 114 kötés 368 878 db 18 076 702,00 HUF
Törölt felhasználó 2019. 05. 15. 14:48
Előzmény: #13697  PTRN
#13699
Igen, alapos a takaritas szvsz...
Tan mosas is lesz. 
Törölt felhasználó 2019. 05. 15. 14:46
Előzmény: #13692  Törölt felhasználó
#13698
Udv mindenkinek!
Nemreg 40 en ment a kuzdelem. Most 50 en. Lesz majd 100 on is. 
Szvsz. 
Egy eve teptek, most veszik a szinteket. Nekem ez biztato. 
PTRN 2019. 05. 15. 14:42
Előzmény: #13696  Hopszi72
#13697
hát jah, igen, valszeg ez van benne, a lerázás és porszívózás
Hopszi72 2019. 05. 15. 14:40
Előzmény: #13695  PTRN
#13696

Nézd ha lenne 2 milla részvény a kezemben, és még 1-et szeretnék hozzá, persze nem 50 feletti áron akkor 1-2 ft-s annak 10.000-20.000 forintos "veszteség" is belefér a nagyobb nyerő érdekében!
PTRN 2019. 05. 15. 14:37
#13695
ahh, ezek az 5-10-15k-s öntők mindig olyan furcsák nekem
Törölt felhasználó 2019. 05. 15. 13:57
Előzmény: #13693  Hopszi72
#13694
Én sem szeretném.
Hopszi72 2019. 05. 15. 13:48
Előzmény: #13692  Törölt felhasználó
#13693
Addig nem kéne lemenni! És talán nem is fog!
Törölt felhasználó 2019. 05. 15. 13:33
Előzmény: #13691  Hopszi72
#13692
Beálltam 47.ft ra, hátha odáig lejönnek itt az öntögetéssel, azért jobb volna ,már 50 felett zárni,ha jól látom ma 4-szerre léptük meg az 50 et.
Hopszi72 2019. 05. 15. 13:27
Előzmény: #13687  Hopszi72
#13691
Na biztos az eladó adott negatív értékelést :-)
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 15. 13:20
#13690
most már itt is piros.otp richter zöld,már csak
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 15. 13:18
#13689
  • Szakasz:Folyamatos kereskedés
  • Utolsó kötés időpontja: Ma 13:15
  • Utolsó kötés ár: 48,00 HUF (600 db)
  • Nyitó ár: 49,60 HUF Elszámoló ár: —
  • Max. ár: 50,70 HUF Min. ár: 48,00 HUF
  • Összforgalom: 89 kötés 287 678 db 14 162 226,00 HUF
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 15. 13:17
#13688
6 000 db 47,70 HUF 48,80 HUF 2 000 db
1 000 db 47,60 HUF 48,95 HUF 2 600 db
1 000 db 47,50 HUF 49,00 HUF 9 026 db
3 300 db 47,40 HUF 49,55 HUF 6 000 db
2 000 db 47,05 HUF 49,60 HUF 4 500 db
97 500 db 47,00 HUF 49,75 HUF 6 000 db
1 700 db 46,60 HUF 49,80 HUF 16 000 db
27 000 db 46,45 HUF 49,90 HUF 9 000 db
1 500 db 46,40 HUF 50,00 HUF 11 200 db
2 000 db 46,30 HUF 50,20 HUF 5 000 db
2 000 db 46,20 HUF 50,30 HUF 4 500 db
5 000 db 46,10 HUF 50,40 HUF 6 247 db
108 227 db 46,00 HUF 50,50 HUF 17 535 db
10 000 db 45,80 HUF 50,60 HUF 6 471 db
2 000 db 45,60 HUF 50,70 HUF 4 890 db
15 000 db 45,50 HUF 50,80 HUF 11 115 db
2 000 db 45,40 HUF 50,90 HUF 25 524 db
6 000 db 45,10 HUF 51,00 HUF 41 245 db
35 500 db 45,00 HUF 51,50 HUF 20 000 db
133 872 db 44,00 HUF 51,70 HUF 4 000 db
Hopszi72 2019. 05. 15. 13:09
Előzmény: #13686  martin36
#13687

Valaki beleunt? Eggyel kevesebb! :-)
martin36
martin36 2019. 05. 15. 12:11
Előzmény: #13685  Heinczi
#13686

Azert ez a 49-50 kozotti szint elkepeszto mumus.
Amikor vegre delelott felepult mar kozte a konyv,nem gondoltam volna h 1 ora mulva megint ugyanolyan ures lesz mint eddig volt.
Heinczi
Heinczi 2019. 05. 15. 12:03
Előzmény: #13683  Törölt felhasználó
#13685
Igen. Beállt 40-re, aztán 1 hónap alatt 50-n áll. Stabilan. 
Jó lesz ez
Gogoma
Gogoma 2019. 05. 15. 12:01
Előzmény: #13681  AIDA64
#13684
Mintha soha nem fogynának el az 50 körüli eladók! 
Törölt felhasználó 2019. 05. 15. 11:59
#13683
Közel a kitörés,nagyon vihar elötti csend honol.
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 15. 11:35
#13682
  • Szakasz:Folyamatos kereskedés
  • Utolsó kötés időpontja: Ma 11:31
  • Utolsó kötés ár: 49,50 HUF (500 db)
  • Nyitó ár: 49,60 HUF Elszámoló ár: —
  • Max. ár: 50,70 HUF Min. ár: 49,05 HUF
  • Összforgalom: 69 kötés 174 004 db 8 654 000,00 HUF
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 15. 11:35
Előzmény: #13680  Gogoma
#13681
1 450 db 49,40 HUF 49,50 HUF 1 500 db
4 081 db 49,20 HUF 49,95 HUF 2 000 db
7 750 db 49,10 HUF 50,00 HUF 33 400 db
10 193 db 49,00 HUF 50,30 HUF 4 500 db
2 000 db 48,70 HUF 50,40 HUF 4 247 db
6 000 db 48,65 HUF 50,50 HUF 16 135 db
1 000 db 48,60 HUF 50,60 HUF 6 471 db
2 000 db 48,40 HUF 50,70 HUF 6 290 db
6 000 db 48,25 HUF 50,80 HUF 11 115 db
12 000 db 48,20 HUF 50,90 HUF 25 524 db
12 200 db 48,10 HUF 51,00 HUF 35 952 db
51 100 db 48,00 HUF 51,40 HUF 5 293 db
1 730 db 47,80 HUF 51,50 HUF 20 000 db
1 000 db 47,60 HUF 51,70 HUF 4 000 db
1 000 db 47,50 HUF 51,80 HUF 32 055 db
2 000 db 47,40 HUF 51,90 HUF 11 300 db
39 500 db 47,00 HUF 52,00 HUF 137 787 db
1 700 db 46,60 HUF 52,40 HUF 1 600 db
27 000 db 46,45 HUF 52,50 HUF 26 925 db
1 500 db 46,40 HUF 52,80 HUF 16 955 db

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek