Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 05. 14. 21:56
Előzmény: #13619  Törölt felhasználó
#13620
Latom, kapom a minuszokat. :))
Irany eszak!
Törölt felhasználó 2019. 05. 14. 21:48
Előzmény: #13615  martin36
#13619
El tudod kepzelni az 500 ft ot?
Ott a 10K 5 mill.
Törölt felhasználó 2019. 05. 14. 21:47
Előzmény: #13616  hibaz
#13618
En nem is nezem a konyvet csak unalmamban.
A nagykönyv mit lattal, mar edekesebb! :))
Törölt felhasználó 2019. 05. 14. 21:45
Előzmény: #13615  martin36
#13617
Te itt voltal az elmult egy evben?
Pl amikor en vettem, perverz modon szedtem ki az eladokat.
Az 500 k HUF ha sok van, azt mar a piac is erezni fogja. Meg kell becsulni oket. 
A nagyok nem szoszmotolnek a limitekkel. Kitepik azt kesz.
A valos kozkez egyre kevesebb, a piaca egyre erzekenyebb. A nepszeruseg no. 
Te venni akarsz.
hibaz 2019. 05. 14. 21:31
Előzmény: #13612  Törölt felhasználó
#13616
Ha 10k is komoly tétel,akkor itt kevés ember kezében van az irányítás.Bár,ha a napi unalmas időszakokat nézzük,olyankor 2-5k tételek ugrálnak a könyvben csak.
martin36
martin36 2019. 05. 14. 21:08
Előzmény: #13612  Törölt felhasználó
#13615

Egy az erdekunk,szoval nem igazan vitatkozunk az iranyt illetoen.
Pusztan a megitelesben van kulonbseg,szerintem 4-500 k ft haziasszony mennyiseg,gyakorlatilag arfolyam mozgatolag semmilyen papirra nem tudna hatni.
Es a felreertesek elkerulese vegett,onmagaban,maganemberkent igenis h sok penz,pusztan egy reszveny arfolyammozgato hatas szempontjabol nem tul jelentos szerintem.
Jelentosege akkor lesz igazan,ha sok 10 k -s vetel aktivalodik azonos idopontban,akkor mar igen,mint lathattuk is az 50 koruli veteleknel.
Ellenben epp ezek a vetelek hianyoznak folyamatosan a konyvbol 49-tol felfele,ezert is nem tudtunk meg 50 felett zarni,mert 49-tol felfele allandoan tok ures a konyv vevoi oldala.
Na majd ha ez meg lesz toltve ezekkel a 10k-kal,akkor lesz igazan josag.
kimpaa
kimpaa 2019. 05. 14. 21:02
Előzmény: #13599  Heinczi
#13614
Csordaszellem alakul :-)
Egyébként én is tudom hogy van aki tőzsdézik a cégnél de ők nem tudják hogy én is :D
Beszálltak az Opusba de már a nagy ralli után. Mondták hogy ha tudják mi lesz. Azt nem mondtam, hogy én benne volt a nagy ralliban meg sok másik vacak rallijában is :D
Néha azok vannak a parketten akikről nem is gondoljuk.
Törölt felhasználó 2019. 05. 14. 20:58
Előzmény: #13611  Heinczi
#13613
Igen, erre gondoltam, irtam, tomoren. 
Törölt felhasználó 2019. 05. 14. 20:57
Előzmény: #13608  martin36
#13612
Tekints bele a konyvbe. Dohany u 12. 
10k is komoly tetel. 
Egyre nehezebb visszafogni. 
No az erdeklodes. 
Ennyi volt a lenyeg. 
Heinczi
Heinczi 2019. 05. 14. 20:25
Előzmény: #13608  martin36
#13611
Örüljünk, hogy valakinek 1 millió HUF kerekítési hiba.
De sokaknak nem. Itt 10.000 db-ot ugyanúgy van értelme tartania a kisbefektetőknek, mint tízmilliókat a nagyoknak. Sokszorozás senkinek nem esik rosszul. Szvsz
És igen, a közbeszéd miatt írtam le, ez a jó benne. Szájon forog már, mintha a fórum kilépett volna, és testet kezdeni ölteni. Buli,
N-Force!
Törölt felhasználó 2019. 05. 14. 20:24
Előzmény: #13608  martin36
#13610
Irany Nord! Nincs bennem ketseg. 
Törölt felhasználó 2019. 05. 14. 20:22
Előzmény: #13606  Heinczi
#13609
Ertette mindenki aki akarta. 
Ahogy akarta. 
Nagyon jo!
Hajra Nord!
martin36
martin36 2019. 05. 14. 20:20
Előzmény: #13606  Heinczi
#13608

Azert ennyitol meg nem kell hanyatt esni,en a maradekot toltam ide,az is tobbszorose ennek,megse nagyon erdekelte az arfolyamot..:-)
Na persze tenyleg jo,h kozbeszedben van a papir es pozitiv kicsengesben,de ez a darabszam azert eleg jelentektelen a nagyosszeshez kepest.
MIndenesetre remenykedni joggal lehet,h a heten vegre jelentosen mogottunk hagyjuk az 50-et.
Remelhetoleg.
Kisbot
Kisbot 2019. 05. 14. 20:18
Előzmény: #13602  martin36
#13607
Eléggé együtt gondolkodtunk :)
Heinczi
Heinczi 2019. 05. 14. 20:17
Előzmény: #13602  martin36
#13606
2 millió db szerintem durva lenne :)
Mindegy is. Ott ült 6 ember, nekik és főnöknek van 50-100 ezer db részvény per koponya.
Ez a lényeg. És hogy beszélnek róla. Pörög. Szerte a városban/országban. Nagyon jó!
N-Force!
Kisbot
Kisbot 2019. 05. 14. 20:16
Előzmény: #13599  Heinczi
#13605
Aztán akinek benn van 2 millió?  Lehet, hogy itt fórumozik velünk. De még nyugodtan belevehet, hacsak nem a darabszámáról mesélt...
Törölt felhasználó 2019. 05. 14. 20:14
Előzmény: #13602  martin36
#13604
A db a felsovezetoknel van. :)
Törölt felhasználó 2019. 05. 14. 20:13
Előzmény: #13599  Heinczi
#13603
Hihi, nagyon jo! :D
Koszi. 
martin36
martin36 2019. 05. 14. 20:12
Előzmény: #13599  Heinczi
#13602

A kerdes az h 2 millio db v 2 millio ft?
Mert nem ugyanaz az eset a ketto..:-)
PTRN 2019. 05. 14. 20:10
Előzmény: #13599  Heinczi
#13601
baszki, ez komoly!! 😁😁😁

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek