Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Hopszi72 2019. 05. 14. 13:47
Előzmény: #13559  Törölt felhasználó
#13560

Most ezzel azt mondod, hogy 200-as a szinted, amit vársz?
Törölt felhasználó 2019. 05. 14. 13:43
Előzmény: #13547  feel
#13559
Esélyes
hibaz 2019. 05. 14. 13:43
Előzmény: #13554  Törölt felhasználó
#13558
http://keptarhely.eu/view.php?file=20190514v00p0olhe.png
2017 nyara így nézett ki..........most ???
Törölt felhasználó 2019. 05. 14. 13:43
Előzmény: #13550  ner18
#13557
:))
ner18
ner18 2019. 05. 14. 13:43
Előzmény: #13554  Törölt felhasználó
#13556
Üdv Lore! Ismét megy az 50-es szint támadása!:)
Törölt felhasználó 2019. 05. 14. 13:42
Előzmény: #13547  feel
#13555
Koszi az infot. Te voltal?
Törölt felhasználó 2019. 05. 14. 13:41
Előzmény: #13553  Törölt felhasználó
#13554
Udv mindenkinek!
Törölt felhasználó 2019. 05. 14. 13:40
Előzmény: #13539  martin36
#13553
Ez egy jo hir. 
Azt jelenti: a vilag osszes papirja egy helyen van!
Bohockodo bennfentesek?
Haat, nekem nem eppen a bohockodas szo jut eszembe. 
janika04
janika04 2019. 05. 14. 13:37
Előzmény: #13551  ner18
#13552
milyen fiaskó volt ott?
ner18
ner18 2019. 05. 14. 13:35
Előzmény: #13550  ner18
#13551
feel a wallisos fiaskó után mindenhova már csak lebeszéllni jár
ner18
ner18 2019. 05. 14. 13:34
Előzmény: #13547  feel
#13550
futurba meg 1 percel előtte borítottak, lehet onnan jöttek át, na?:D
janika04
janika04 2019. 05. 14. 13:34
#13549

hogy lehet így felkelni reggel? :) 'ma majd jól lebeszélek a fórumon! he-he-he :)'
csak ezt tudom elképzelni!
hibaz 2019. 05. 14. 13:32
Előzmény: #13547  feel
#13548
Ezt a dumát ! :)) még igaz is lehet...:)
feel
feel 2019. 05. 14. 13:26
Előzmény: #13546  feel
#13547
13.20-kor boritottak kb 50k-t az estmediaban az jott at ide.
feel
feel 2019. 05. 14. 13:26
#13546
NORDTELEKOM50 84377 db13:21:49
NORDTELEKOM49.95 2050 db13:21:49
NORDTELEKOM49.9 6000 db13:21:49
NORDTELEKOM49.85 3600 db13:21:49
NORDTELEKOM49.8 2873 db13:21:49
NORDTELEKOM49.75 1100 db13:21:49
NORDTELEKOM49.75 800 db13:21:05
oxylant
oxylant 2019. 05. 14. 13:24
Előzmény: #13544  janika04
#13545
100 K
janika04
janika04 2019. 05. 14. 13:23
Előzmény: #13542  oxylant
#13544
hopphopp!
hibaz 2019. 05. 14. 13:23
Előzmény: #13540  AIDA64
#13543
Már csak 50k 50 ft ...)
oxylant
oxylant 2019. 05. 14. 13:22
#13542
....szép....
HoStrucc
HoStrucc 2019. 05. 14. 13:21
Előzmény: #13535  Hathor
#13541
DE hisz te nem szoktál!! Magad írtad !! ;)

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek