Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
ner18
ner18 2019. 05. 10. 14:01
Előzmény: #13156  Törölt felhasználó
#13160
:-))
janika04
janika04 2019. 05. 10. 14:00
#13159
Ez szándékos visszatartás! kinek jut eszébe betenni a dugóját 50-re, amikor a 250K-t felette is eladhatná nagyobb haszonnal???
hibaz 2019. 05. 10. 14:00
Előzmény: #13153  Törölt felhasználó
#13158
Lemenne 150k-ra a fal,hidd el 3 részben kikapnák...)
Stanbul92
Stanbul92 2019. 05. 10. 13:59
#13157
A papír egyre többet időze 50-en. :)
Törölt felhasználó 2019. 05. 10. 13:59
Előzmény: #13155  Törölt felhasználó
#13156
B@ssza meg, itt logok, pedig sok dolgom lenne...
Törölt felhasználó 2019. 05. 10. 13:58
Előzmény: #13154  hibaz
#13155
Hohihihiho   :))))
hibaz 2019. 05. 10. 13:57
Előzmény: #13148  Törölt felhasználó
#13154
Látom,te már elkezdted a hétvégi bulit..)
Törölt felhasználó 2019. 05. 10. 13:56
Előzmény: #13152  oxylant
#13153
Szinte biztos vagyok benne, meg abban is, h probaljak tartani az arfolyamot. 
oxylant
oxylant 2019. 05. 10. 13:52
Előzmény: #13151  Törölt felhasználó
#13152
Megeszik ezt gyorsan!
Törölt felhasználó 2019. 05. 10. 13:48
Előzmény: #13148  Törölt felhasználó
#13151
Csak nehogy felhorpintse valaki azt a cseszet. 
Underwood 2019. 05. 10. 13:47
#13150
Lassan kilövés. Egyre  nehezebben bírják lent tartani. Jó lesz ez urak! :)
zox69
zox69 2019. 05. 10. 13:47
#13149
50-es betonba öntve :)
Törölt felhasználó 2019. 05. 10. 13:45
Előzmény: #13147  oxylant
#13148
Sietni kell, nyakunkon a NER!
oxylant
oxylant 2019. 05. 10. 13:42
Előzmény: #13146  ner18
#13147
50...
ner18
ner18 2019. 05. 10. 13:39
Előzmény: #13145  oxylant
#13146
Énis ezt gondolom!
oxylant
oxylant 2019. 05. 10. 13:37
Előzmény: #13144  hibaz
#13145
Kiszedik.
Meglátjátok kell neki(k)....
(ha nem ma, akkor hétfőn...)
hibaz 2019. 05. 10. 13:33
Előzmény: #13136  AIDA64
#13144
Elméletben van egy füles csészénk 50 ft-os nyakvonallal....
oxylant
oxylant 2019. 05. 10. 13:29
Előzmény: #13141  AIDA64
#13143
Benne van...
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 10. 13:26
Előzmény: #13140  Törölt felhasználó
#13142
ja akár a tözsdde bev is zárhatna
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 10. 13:25
Előzmény: #13139  oxylant
#13141
eddig is jo idö volt január közepe ota van tavasz essö sem volt csak az utobbi egy hétben,és onnan van nem szép idö,mondjuk a növényeknek az is szép végre esett az essö.aztán nehogy május végére meg 39fok legyen

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek